Tinédzser másodállásban

15. Fejezet

Másnap (Csütörtök)

Pontosan egy hete érkeztem ide és még konkrétan semmire sem haladtam... Ugyanannyit tudok, mint amikor idejöttem: a célpont egy srác a 11. évfolyamból, ami azért nem szűkíti le túlzottan a kört, viszont jobb mint a semmi... 

Bezzeg Dimitri idejön és minden az ölébe hullik. Chh... mintha ez az egész nem lenne, így is elég fura. Példátlan eset, hogy egyszerre két vállalat is ugyanazon iskola diákjaira pályázzon. Ehhez pedig hozzájön a tény, hogy Lysanderre is illik a '11. évfolyamos srác' leírás. Mégis mi van ezzel az üggyel? Ezzel a sulival...

- Miss Knight? - hallottam meg hirtelen a drágalátos történelem tanárnő hangját, akinek mellesleg még a nevét se tudom. Mondjuk ez nem túl meglepő, tekintve, hogy sose hivatkoznak rá a nevével. Bezzeg a gúnyneveiből... bocsánat, 'beceneveiből' egy listát tudnék írni, de a legelterjedtebb a 'Kerberosz' ugyanis a diáksereg meg van róla győződve, hogy ő a Pokol kapujának örzője és a kiszemelt áldozata számára nincs menekvés. Emellett az ébenfekete haja és vérben úszó szeme is elősegíti a pletykák terjedését. Nem beszélve a halálhörgésre emlékeztető hangjáról, ami most pont a fülem mellett 'csengett'. 

Na igen, én ennek a tanárnőnek az óráján ülök éppen, és nem mellesleg fogalmam sincs miről beszélt az elmúlt... nem is tudom mennyi időben, de nagyon úgy tűnt, hogy feltett nekem egy kérdést. Óvatosan emeltem fel a fejem és egyenesen a szemébe néztem, mit sem tartva az elbeszélésektől, miszerint aki háromnál többször néz Kerberosz szemébe azt hamarosan eléri a vég. 

- Hallhatnám a választ a kérdésre? - hörögte az arcomba én pedig álltam a cseppet sem kedves pillantását.

- Hallhatnám még egyszer a kérdést? - kértem a lehető legtiszteletteljesebb hangnememben. A tanárnő homlokán és nyakán is élesen kidagadtak az erek.

- Hát hogyne, kedvesem - szűrte ki a hegyes fogai között. A hátamon a hideg futkosott a hanglejtésétől és éreztem, ahogy Kentin is összerezzen mellettem - Armin! - üvöltött a fiú felé - Mi lenne, ha megismételnéd a kérdést, hogy a kisasszony is hallhassa?

- Öhmm - kezdte a fiú és a pad alatt tartott telefonjával való babrálásból egyértelmű volt, hogy nem fogja tudni folytatni. 

- Amber? - fordult gyomorforgatóan kedves arccal a barbie felé. Chh... a kis-kedvenc.

- A kérdés az volt, hogy a civilizáltnak nevezett világ elmúlt 3500 évében hány 'békés évet' számolhatunk össze - vinnyogta a csaj idegesítően felsőbbrendű vigyorral a képén. 

- Nagyjából 230-at - vágtam rá csípőből, mire Amber arcára fagyott a vigyor, míg Kerberosz meredten bámult rám a vörös szemeivel. 

- Adtam engedélyt, hogy beszéljen? - ordította, mire most már én is összerezzentem. Én hülye... Tanulhattam volna az akadémián töltött éveimből...

- ADTAM? - ismételte meg.

- Nem, asszonyom - hajtottam le a fejem.

- Irány az igazgatói!! - üvöltötte? Há' oszt most mér? 

Kentin óvatosan felnyújtotta a kezét.

- Beszélj - ordított rá a tanár.

- Az igazgató asszony ma nincs bent, távollétében a DÖK elnökhöz tanácsos fordulni - mondta kimérten. Pazar... Mondjuk Castiel még mindig jobb, mint Lucifer. Mondtam már, hogy így becézik az dirit? A lánykori neve Lucy Fernandes, innentől pedig magától értetődő volt a diákok számára, hogy mi a tökéletes jelző az asszonyra, aki egyébként az egyetlen személy az egész iskolában, aki képes kordában tartani Kerberoszt (ironikus nem?).

Azzal meg is ragadta a felsőm nyakát és felrángatott a székről, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Az osztály rémülten nézte a jelenetet (Ambert kivéve persze...). És így jutottunk el a DÖK teremig. A tanárnő ment elől engem pedig rángatott maga után... Nem hiszem, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy a jogaimról tartsak kiselőadást, pedig elég erős késztetést érzek rá.

Az ajtót berúgta maga előtt és fújtatva lépett be rajta. Még láttam megrezzenni a drágalátos elnökünket, aki az asztalánál ülve töltött ki éppen valami papírt. Érkezésünkre cseppet rémülten kapta fel a fejét és rögtön rám  emelte a tekintetét, amolyan 'mi a francot csináltál már megint' üzenettel. A tanárnő könnyűszerrel rántott rajtam még egyet, ezzel maga elé lökve, de olyan erővel, hogy majdnem megfejeltem Castiel asztallapját, aki rémülten kapott utánam, aztán,mikor látta, hogy semmi bajom, újra felvette azt a nemtörődöm arcát, amitől kedvem támad behúzni neki. A tekintetében viszont még mindig csillant egy csöppnyi aggodalom, amitől összeszorult a gyomrom. Üdv pillangók...

- Miben segíthetek? - kérdezte. 

- A kisasszony viselkedése tűrhetetlen! - kezdett bele Kerberosz, mire Castiel vetett rám egy lesajnáló pillantást, én pedig gondolatban elküldtem melegebb éghajlatra (a kicseszett repdeső rovarjaimmal együtt).

- Ezt sajnálattal hallom. Megjegyzem már én is beszéltem a fejével, de úgy tűnik meg kell ismételnem - mondta le sem véve rólam a tekintetét - És azt hiszem erre tökéletes alkalom lesz a jövőheti 'őrjáratozás'.

- A micsoda? - bukott ki belőlem.

- Mint azt már te is tudod, elég sok lopás történt mostanában az iskolában. Ezek megakadályozása miatt szeretnék 'őrjáratot' szervezni. És te is része leszel - magyarázta, majd a történelem tanárnő felé fordult - Ön szerint ez megfelelő büntetés lesz?

- Fogjuk rá... - szűrte ki fogai között.

- Szeretném vele megbeszélni a részleteket és még egy két dolgot... Nem szeretném, hogy ez a tanórája rovására menjen... - utalt árnyaltan Castiel.

- Nem vagy te egy kicsit túl szemtelen, fiatalember? - dagadtak ki ismét az erek a tanár nyakán.

- Mélységesen sajnálom, én csak--

- Hagyjuk a szövegelést! Nekem órát kell tartanom, neked meg el kell beszélgetned a kis fruskával. Aztán ajánlom, hogy tanuljon belőle különben legközelebb téged is előveszlek! - üvöltötte az utolsó szavakat már az ajtó túloldaláról, majd hangja elhalt a folyosón.

 És ismét ott voltunk. Ketten, csendbe burkolózva, ami nem tartott túl sokáig. Castiel idegesen túrt a hajába, egy hatalmas sóhaj kíséretében.

- Mondd meg, Cassandra! Mégis mi a francot kezdjek veled? - kérdezte miközben közelebb lépett hozzám, a tekintetemet keresve, mindhiába. Ugyanis hirtelen elképesztően érdekesnek tűnt a cipőm orra... Az angyalra, úgy viselkedek, mint egy hormonzavaros tini, aki először lett szerelmes! Mondjuk technikailag így is van... De akkor is! Plusz nem vagyok szerelmes... Csak... valami megfeküdte a gyomrom. 

- Kezdetnek mondjuk abbahagyhatnád, hogy Cassandrának hívsz, Cas.

- Ugyan már... Mondjak le a látványról, ahogy megborzongsz, minden egyes alkalommal, mikor így hívlak? - emelte fel az államat a hüvelykujjával megtámasztva. Mivaaaaan? Ez ennyire feltűnő volt? Csináltam egyáltalán ilyet? Jesszus... A hasamban lévő lények, akármik is legyenek, ismételten mozgósították magukat én pedig próbáltam mindenfele nézni csak a srác szemébe nem - Ennyire utálod, ha így hívnak? - vonta fel a szemöldökét és elengedte az állam.

Azt hiszem a pillangóim, vagy bármik is voltak, ezen a ponton lettek öngyilkosok.