Tinédzser másodállásban

12. Fejezet

Tanácstalanul ácsorogtam a nappalim közepén és újra és újra elolvastam az üzenetet. 

"Beszélnünk kell!"

Ennyi állt benne. Most ez azt akarja jelenteni, hogy húzzak át hozzá? Mert ez esetben igazán írhatta volna azt is... Vagy, ha annyira beszélni akar miért nem jön ő át?

Végülis egy hatalmas, megadó sóhaj kíséretében visszasétáltam az előszobámba, aztán megragadtam a kilincset és kiléptem a házból. Azonnal megcsapott a hűvös szél, mire összerezzentem. Lehet nem ártott volna egy pulcsi... Ősz van, az idő elkezdett lehűlni, a nappalok rövidülni. Most is már csak néhány utolsó napsugár látszott ki a háztetők mögül és vetítette halvány árnyékomat az útra, ahogy átsétáltam a szemben lévő ház kisajtójához.  

A csengő felé emeltem a kezem, de mielőtt megnyomhattam volna már ki is nyílt a bejárati ajtó és Kentin lépett ki rajta sietősen. Kinyitotta az ajtót és szó nélkül betessékelt a házba. Én sem mondtam semmit, csendben lépkedtem végig a kis előkerten, majd be az enyémre kísértetiesen hajazó házba. Mondjuk ebben az utcában majdnem minden lakóépület ugyanúgy néz ki. Max a szín különbözik. Az enyém például halvány narancssárga, míg a Kentiné kék. A lakás egyébként belülről is nagyon hasonló volt az enyémhez, legalábbis elrendezésre... Egyébként teljes káosz uralta a nappalit aminek közepén megálltunk. Na, nem mintha nálam mindig minden a helyén lenne, de ez... Hát, oké, akkor ezt most letudom annyival, hogy ez egy fiú élettere, aki nagyon úgy tűnik egyedül él.

- Ülj csak le nyugodtan, ahol helyet találsz - törte meg a csendet a házigazda, majd lesöpört egy adag vasalásra váró ruhát a kanapéról, ezzel helyet csinálva. Egy kis tanakodás után helyet foglaltam egy nem túl biztató folt mellett a sötétkék kanapén, majd végignéztem, ahogy Kentin helyet foglal mellettem... a folton. Azzal a lendülettel, ahogy ráhuppant fel is állt egy hosszas káromkodás után.

- Daisy! -kiáltotta bosszúsan, mire egy kölyök kutya dugta ki óvatosan a fejét az egyik ajtó mögül. Ha jól láttam egy német-juhász volt. Szegény állat szó szerint fülét farkát behúzva lépdelt gazdája felé. Kentin rendesen megdorgálta, majd morcosan vetette le magát egy fotelra és próbált ellenállni a kiskutyaszemeknek, amiket Daisy produkált a lábánál. Mit ne mondjak, nem sokáig bírta, ölébe vette a csöppséget, ami komótosan elhelyezkedett, majd gazdája combjára  hajtotta a fejét, aki elkezdte simogatni a buksiját. Észre se vettem, hogy mosolygok addig míg Kentin rám nem emelte a tekintetét, szintén felfelé görbülő ajkakkal.

- Egy haveromtól kaptam, hirtelen lett egy csomó kiskutyája és nem tudott mit kezdeni velük - mesélte továbbra is a kölyköt simogatva - De még nem teljesen szobatiszta, mindent megrág és széthordja a cuccaimat - húzta el a száját miközben végignézett a nappaliján. Elnevettem magam, majd Kentin is újra elmosolyodott.

- Nem az Igarashytól vagy, igaz? - mondta továbbra is Daisyt figyelve, aki nyugodtan szuszogott az ölében, feltehetőleg elaludt. Ellenben én inkább kicsit nyugtalanná váltam és kikerekedett szemekkel bámultam a kérdezőre. Mivaaan?

- Tessék? - kérdeztem tettetett zavartsággal. Mondjuk nem kifejezetten kellett rájátszani...

- Meddig tervezed még adni nekem a hülyét? - nézett rám jelentőségteljesen. Mély levegőt vettem. Hát akkor ennyi, ideje kitálalni. Dimitri azt mondta nem lesz gond és neki mindig igaza van. Kivéve amikor nem...

- Bocsesz. Munkahelyi előírás - magyaráztam váll rándítással. 

- Őrangyal vagy igaz? 

- Erre most azt kéne felelnem, hogy fogalmam sincs miről beszélsz.

- Igen, tudom - hajtotta le a fejét.

- Elárulnád honnan tudsz ennyi mindent? - vontam kérdőre - Még, ha védenc is voltál... Mostanra minden kapcsolatnak meg kellett szakadnia közted és köztünk. Akkor honnan tudsz az Igarasyakról? Honnan szedted, hogy bármi közöm van hozzájuk? És most miért voltál olyan biztos abban, hogy nincs?

Kentin sóhajtott egyet, majd ismét rám emelte tekintetét. Egy pillanatra mintha fájdalmat láttam volna azokban a szép zöld szemekben.

- Szóval tudod, hogy "védenc" voltam - mondta jól érezhető gúnnyal átitatva a védenc szót.

- Alig pár órája tudtam meg. De megtennéd, hogy a kérdésemre válaszolsz? - tereltem vissza a témát.

-Alig kerültél ide, megtámadták az egyik haveromat. Én is átmentem ezen, mégis mit kellett volna hinnem? Naná, hogy a legrosszabbra gondoltam. Pláne, hogy te is azt a hapsit figyelted végig a koncerten...

- Honnan szeded, hogy ő közéjük tartozott? - kérdeztem óvatosabban, mint az előbbi kirohanásomnál, mégis továbbra is érződött a hangomon a kérdőre vonás.

- Volt egy medál a nyakában a logójukkal. Amatőr lehetett... - forgatta meg a szemét. Ez nem kicsit lepett meg.

- Honnan ismered a logójukat? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy olyan messziről kiszúrta azt a medált...

Félrenézett. Hát oké, akkor ez egy rossz kérdés volt, amire valószínűleg nem kapok majd választ.

- Ha ennyire biztos voltál abban, hogy benne vagyok akkor mégis mitől gondoltad meg magad? - kérdeztem újra.

- Láttalak ma Dimitrivel, ő pedig ugyebár Őrangyal - jelentette ki. Azt hiszem ezen a ponton vesztettem el a fonalat.

- Mégis honnan ismered Dimitrit?? - fakadtam ki. Az egy dolog, hogy Dimitri ismeri a srácot. Hisz ő mindenkit ismer... De Kentin, hogy ismerheti?? 

- Láttam a Központban - mondta halál nyugodtan, én pedig feladtam...

- Mi az francot kerestél a Központban? - kérdeztem elég lemondó hangnemben, kicsit félve attól, hogy a válasz még inkább össze fog zavarni.

- Elraboltak, Sky - nézett rám fájdalmasan. Ismétlem: Mivaaaaaaaaan???

------------------------
Köszi, hogy elolvastad :)
Tudom, megint két hete eltűntem. Bocsi. Ezentúl nem ígérgetem, hogy mikor rakok fel új részt, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem tudom betartani...
Ez most rövidebb lett, de amint tudom hozom a következőt :)
------------------------