Tinédzser másodállásban

11. Fejezet

Másodpercek teltek el, talán percek is, mire összeszedtem a gondolataimat. A fejemben még mindig Dimitri szavai visszhangoztak. "Persze,hogy nem kaptad meg az aktáját. Hisz titkosítva lett, mint minden más előzőcélponté." Ami azt illeti, így elég sok minden értelmet nyert, mégis képtelen vagyok elhinni. Mégis mit akartak egy olyan sráctól, mint Kentin? Min mehetett keresztül? Erről engem miért nem informáltak és Dimitri miért tud róla?

- Idáighallom, hogy kattog valamin az agyad - jegyezte meg Dimitri, mire kénytelen voltam elmosolyodni. Természetesen a srác megajándékozott egy furcsálló pillantással, mire magyarázkodni kezdtem.

- Kentin ugyanezt mondta nekem nemrég - mondtam halkan, még mindig halvány mosollyal a szám sarkában - Ismered a történetét? - kérdeztem a barna hajúra emelve tekintetem.

- Ezt jobb lenne tőle megkérdezned - tanácsolta, mire rajtam volt a sor hogy furcsán nézzek rá.

- Ja, mintha csak úgy rákérdezhetnék ilyesmire... Tuti válaszolni is fog... - mondtam szem forgatva. 

- Nem tudhatod - vont vállat, majd megállt - Én itt lefordulok - mutatott az egyik utcára.

- Annyi ideje nem láttuk egymást és arra se vagy képes, hogy hazakísérj? - morgolódtam rájátszva egy durcis arckifejezéssel, mire elmosolyodott. Közelebb lépett, majd a megsimogatta a fejem. Már ha azt a mozdulatsort amivel összekócolta a hajam lehet simogatásnak nevezni... Utálom, mikor gyerekként kezel... 

A keze hosszabban elidőzött az egyik hajtincsemen, majd végighúzta rajta ujjait. Elgondolkodva méregette a barna tincset.

- Levágattad a hajad - jegyezte meg, mire óvatosan bólintottam. Valóban jóval rövidebb lett a hajam mióta utoljára találkoztunk. Akkoriban a hátam közepéig ért, most viszont a vállamat se éri el. 

- Miért? - kérdezte halkan, szokatlan hanglejtéssel. Már nem voltam benne biztos, hogy még mindig a hajamról beszélünk. Aggodalmasan kerestem a tekintetét, de még mindig a tincset figyelte. Aztán egyszer csak, mintha magához tért volna, kicsit megrázta a fejét, majd rám nézett végre. Én viszont semmit se tudtam kiolvasni a szeméből.

- Beszélj Kentinnel! Talán tudna nekünk segíteni -mondta és hangjában nyoma se volt az előbbinek. Az agyamra megy...

- Azt kétlem - vetettem oda, miközben ismételten megforgattam a szemem.

- Hidd el, hogy több hasznát vesszük majd, mint az Elnöknek - vigyorodott el sokat mondóan. Tuti, hogy félreértette a helyzetet, mikor benyitott a terembe...

- Mit gondolsz mennyire van nekem szar ízlésem? - vontam kérdőre.

- Ha erre a fazonra buksz... Nagyon! - jelentette ki, nemes egyszerűséggel.

- Ezt most kikérem magamnak! - háborodtam fel durcásan. - Ő csak egy beképzelt bunkó! Nincs benne semmi, ami egy kicsit is megfogott volna! 

Csak a szeme... De az angyalra, hát ha egyszer valakit ilyen igéző szempárral áldott meg az ég! Ezt persze már csak gondolatban tettem hozzá. Az kéne még csak hogy ezt hangosan is beismerjem! 

Ettől függetlenül Dimitri elkezdett nevetni. Kinevetett, értitek?? A srác akinél az is ritkaságszámban megy ha mosolyog, most itt áll előttem és hangosan (!!) nevet! Az más kérdés , hogy rajtam... Legalább nevet... Ezt is megértük...

Elmosolyodtam. Miután a haverom befejezte a nevetést, elköszönt és még utoljára a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen beszéljek Kentinnel. Megkérdeztem miért nem Ő beszél vele, de csak vállat volt és közölte, hogy ezt nekem kell megoldanom. Komolyan az agyamra megy ilyenkor... Még jó, hogy ez az Ő ügye! Mert ugye én még azt se tudom kit kéne védenem...