Tinédzser másodállásban

17. Fejezet

Másnap (Péntek)

Már hazafelé tartottam az utolsó órám után, amikor valaki hátulról a nyakamba ugrott a nevemet visítva.

- Sky! Már mindenhol kerestelek - vigyorgott Rosa, majd felfedeztem a mögötte ácsorgó Irist és Violát - Ezt szerettem volna odaadni - nyomott a kezembe továbbra is vigyorogva egy kis dobozt. Furcsán néztem rá, mire siettetni kezdtek, hogy nyissam ki. Egy vékony, piros karkötő volt benne rajta egy fekete 'S' medállal. Érdeklődve emeltem rájuk újra a tekintetem, mire felemelték a jobb kezüket, felém mutatva a csuklójukat, amin az enyémhez hasonló karkötő díszelgett csak más színben és a saját nevük kezdőbetűjével. 

- Barátságkarkötőőőő - kommentálta vigyorogva Iris.

- Rosa ötlete volt - jegyezte meg szerényen Viola.

- Még kedden, mikor együtt shoppingoltunk beleszerettem. Tegnap visszamentem és megvettem - magyarázta az ötletgazda.

- Kö-köszönöm - nyögtem ki. 

- Nincs mit megköszönni - vigyorgott Iris - Barátok vagyunk!

- Így van - értett együtt a másik kettő. Én pedig továbbra is meghatottan vizslattam az ékszert, amit időközben Rosa felvarázsolt a csuklómra.

- Ez az elmúlt egy hét, egy gyönyörű barátság kezdete - tárta szét Iris karjait és drámaian az égre emelte a tekintetét, mire kitört belőlünk a nevetés. 

A sulikapuban elbúcsúztam tőlünk, majd hazaindultam. Néhány tíz méter megtétele után pedig már nem egyedül róttam az utcákat.

- Ez volt aztán az őszinte nevetés... - jegyezte meg szarkasztikusan Dimitri.

- Átverem őket... - összegeztem csalódottan a bennem kavargó érzéseket. Már az elején elmondtam, hogy nem maradok sokáig. Befogadtak, összebarátkoztunk és én itt fogom őket hagyni kitudjamekkora bajban... Nem lehetnek barátaim! Csak veszélybe sodrom őket...

- Nagyobb veszélyben lennének, ha tudnák rólad az igazat - mondta Dimitri - És ezt te is tudod. Tudod, hogy így kell lennie.

- Igen... 

- Akkor meg kapd össze magad. Még mindig nem jutottál semmire a célpontod ügyében, igaz?

- Rúgj csak bele nyugodtan a földön fekvőbe...

- Mióta is vagy te ennyire önbizalom-hiányos?  

- A önbizalmam évekkel ezelőtt megelégelte, hogy tartsa bennem a lelket. Összepakol és beadta a felmondását... 

- Miféle béna kifogás már ez? - nézett rám megemelve fél szemöldökét.

- Békén lehet hagyni - nyögtem nevetve. 

- Viccelsz? Az önbizalmad lelépett. Kell melléd valaki, aki tartja benned a lelket.

- Kösz - mosolyogtam.

- Nem magamra gondoltam - mondta, mire az én szemöldököm szaladt fel - Én se lehetek mindig melletted. 

- Miért van, aki igen?

- Találni fogsz valakit. Talán már találtál is - nézett rám sokatmondóan.

- Mi a bánatos fenéről beszélsz??? - kúszott feljebb a szemöldököm.

- Úgy vettem észre, egész jól kijössz az Elnökkel... - jegyezte meg amolyan mellékesen.

- MIVAAAAAAN??? - akadtam ki -Ezt nem gondolhatod komolyan! 

- Sose tudhatod - mondta és mire ismételten kérdőre vonhattam volna felszívódott. Jellemző...

Még hogy én meg... Ha minden jól megy akkor valamivel több, mint három hét múlva elhúzok innen, új feladatot kapok és ők itt azt is el fogják felejteni, hogy valaha is ismertek. És én is ezen leszek, majd. A melóba temetkezek, ahogy mindig szoktam.

Egy unalmas, átaludt hétvége után hétfőn...

Ja... jó vicc. Szinte egyáltalán nem aludtam, mégse jutottam semmire sem az ügyem érdekében. Dimitrivel néhányszor beszéltem telefonon, ő végig Lysandert figyelte, de állítása szerint túl nagy a csend a srác körül. A múlt hétvégi incidenst se emlegeti már senki, Lysander kikerült a középpontból, de még nem tudjuk, hogy ez jó e vagy sem.

Szóval a kialvatlanságnak köszönhetően ma reggel simán visszaaludtam az ébresztőm kiiktatása után. Kb fél óra elteltével keltem fel és kistányér-méretű szemekkel meredtem az órámra, ami szerint most maximum futva érek be az első órára. Akkora hévvel keltem ki az ágyból, hogy majdnem hasra estem... Begóráltam minden vackot a táskámba, felkaptam az egyenruhám és rontottam ki az ajtón. A szomszéd ajtó is ezt a pillanatot választotta arra, hogy kinyíljon és Kentin álmos feje jelenjen meg a túloldalon. 

- 'reggelt - köszönt ide csodálkozva, mikor meglátott - Csak nem elaludtál? - vigyorgott rám.

- Te minden reggel elkésel, egyszer nekem is lehet - mondtam nevetve. Az más kérdés, hogy ha tényleg elkések akkor Dimitri megint kioktat... Innentől futólépésbe mentünk a suli felé és a csengetés pillanatában beestünk az ajtón. Szó szerint... Kentin átesett a küszöbön... Ezt persze hatalmas tapsvihar és röhögés követte, de a srác csak felállt és ő is nevetésben tört ki. 

Mint kiderült, a loholásunk a semmiért volt, ugyanis a matek tanár (ismertebb nevén 'War', egy az apokalipszis négy lovasa közül, utalva ezzel a törin (Kerberoszon) kívüli másik 4 kötelező érettségi tantárgyra) még 10 percig váratott a megjelenésére és utána se kezdhettük az órát, ugyanis Lucifer hangja csendült fel a sulirádióban.

- Kedves diákok! - hallatszott a drága igazgatónőnk 'csodálatos' hangja...

- Mi van a nem kedvesekkel? - röhögött egy srác a hátsó padban, mire kapott egy tockost a mellette lévő padban ülő Castieltől, aki kivételesen megtisztelt minket a társaságával órán.

- Biztos hallottatok az iskola területén történő lopásokról. Két diákunk már dolgozik az ügyön és arra kérnék mindenkit hogy segítse a munkájukat. Ha bárkinek, bármilyen információja van az eltűnt okiratokról akkor keresse fel a mi drága diákelnökünket. Köszönöm! - fejezte be a beszédét én pedig Castielre néztem. 'Drága diákelnök' mi? Nem tudott nem eszembe jutni a pénteki beszélgetésem Dimitrivel, vagy a furcsa érzés a gyomromban, amit még azelőtt éreztem... Ellenben Cas elég jelentőségteljesen nézett vissza rám. Valami olyan jelentés lehetett mögötte, hogy 'el ne cseszd ezt nekem...' ezért kapott cserébe egy magabiztos 'el cseszed te ezt saját magadnak is' pillantást.

- Miss Knight! Megtenné, hogy a 'drága diákelnök' helyett, az órámnak szenteli a figyelmet? - állt meg a padom mellett War. Az osztály ezt is röhögéssel díjazta, még Castiel se tudott visszafojtani egy kikívánkozó vigyort, én pedig elnézést kértem a tanártól és a füzetembe temettem az arcom.

- Szóval... te és az Elnök... - kezdte mellettem Kentin.

- Az kéne még csak nekem egyéb semmi! - mondtam idegesen.

- Arra gondoltam, hogy te vagy e mellé beosztva a "nyomozásba"...

- Jaaa - esett le - Aha.

- Tudod... Ha ennyire felkapod a vizet, valahányszor rákérdez valaki, akkor előbb-utóbb túl gyanús lesz - nézett rám sokat mondó vigyorral.

- Fogalmam sincs miről beszélsz - mondtam komoran.

- Szép hogy nincs - vigyorgott továbbra is én pedig ismét a füzetembe temetkeztem és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy tölthetem együtt a délutánomat Castielel...