Tinédzser másodállásban

29. Fejezet

Szólásra nyitottam a szám, majd meggondoltam magam és inkább tovább emésztettem a hallottakat. Ezt nagyjából négyszer játszottam el mielőtt Dake beszólt, hogy úgy nézek ki mint egy hal. A fapofa amit azután vágott, hogy egy díszpárna az ölébe hullott az arcával való ütközés után leírhatatlan volt. Kentin a helyzet komolyságáról teljesen megfeledkezve nevette el magát és én a határaimat feszegettem.

- Egyáltalán honnan veszed ezt a szarságot? - kérdeztem végül.

- Benne van az aktájában - mondta vállat vonva.

- Szórakozol velem? - kérdeztem halál-komoly arccal és gyilkos hangsúllyal.

- Nem.

- Érdekes... Abban az aktában, amit én kaptam semmi ilyesmi nem volt - kezdtem furcsállni a dolgot és ismételten elveszíteni az önuralmam.

- Abban nem is - vont vállat ismételten az Őrangyal.

- Ez meg mit jelentsen? - vontam fel a szemöldököm, miközben nagyon figyeltem, hogy ne akadjak ki teljesen. A fekete hajú rám emelte a tekintetét, majd lehajtotta a fejét és lemondón sóhajtott. Egyértelműen újra a hozzáértésemet akarta megkérdőjelezni, de megelőztem.

- Azt ne mondd már nekem, hogy majdnem 3 hete vagyok itt olyan papírokkal, amik semmi hasznomra nem válnak! Nem tudtam semmit Kentin múltjáról, vagy Lysander családi hátteréről, erre most ez? Lehidalok a központban lévő aktakukacok hatékony munkavégzésétől... Aztán meg én vagyok lecseszve, amiért nem tudok fejleménnyel szolgálni! - fakadtam ki, majd fáradtan dőltem hátra a fotelben a homlokomat masszírozva. Már ahhoz sincs energiám, hogy rendesen elküldjek mindenkit melegebb éghajlatra emiatt.

- Nyugi kiscsaj. Ezek új fejlemények, ezért nem volt benne abban a példányban, amit te kaptál - csitított unottan Dake.

- És ÉN miért nem kaptam tájékoztatást EZEKRŐL a fejleményekről? - akadékoskodtam tovább.

- Az már a központ dolga.

- Ha az apja a Takahasy tagja is... Mit akarnának tőle? - kérdeztem magam elé meredve.

- Az angyalra, nem lehetsz ennyire naiv! - akadt ki a fekete hajú, mire Kentin összerezdült mellette. Dake a mozdulatra odakapta a fejét és miután (feltehetőleg) nyugtázta, hogy a srácnak semmi baja (miért lenne? furcsa...) visszafordult felém - Az apja börtönben van. Feltehetőleg nem alaptalanul. Valakiből nem lesz 'csak úgy' egy bűnszervezet tagja. Utánanéztünk, rendes családban nőtt fel kicsit szegényes anyagi háttérrel, ami még válságosabbra fordult miután megszületett a drága 'Cased' -  itt elfintorodott - Valószínű, hogy hitelt vett fel 'valakitől', akitől nem kellett volna, majd nem tudta visszafizetni, ezért 'munkára fogták', amit ugyebár a börtönből nem tud folytatni. Na mi következik ebből? - nézett rám várakozón, mint valami 5 évesre.

- A hitel továbbra sincs visszafizetve, a kamat csak nő és valakinek vissza kell fizetni, vagy folytatni a 'munkát' ahol az apa abbahagyta. Mivel Castiel, az apához hasonlóan, egyedüli gyerek, így csak ő jöhet szóba - mondtam monoton hangon, a gondolataimba mélyedve.

- Ügyes kislány - grimaszolt Dave. Csak a fejpaskolás hiányzott és letakarítottam volna azt a grimaszt az arcáról.

- 'Feltehetőleg''valószínű'... Ti tényleg ilyesmire alapoztok egy ügyet? - nézett ránk elképedve Kentin. 

- Esetleg van jobb ötleted? - kérdezte unottan Dake.

- Kiindulási pontnak megfelel - helyesbítettem, miközben szúrós pillantásokat küldtem az előttem megszólalónak. Igazán eldönthetné már, hogy most akkor aggódik a srác miatt, vagy az őrületbe akarja kergetni... 

- Hogy lehet találgatásokra alapozni egy ilyen komoly ügyet? - csattant fel a barna hajú, mire mind a két Őrangyal ajkait mély sóhajtás hagyta el. Dakét, mivel szemmel láthatóan kezdte unni a srácot, és az enyémet, mivel tudtam, hogy ezt szóvá is fogja tenni...

- Akkor megkérdezem még egyszer... Van. Jobb. Ötleted? - kérdezte minden szót lényegesen nyomatékosítva.

- A találgatástól bármi jobb lenne... - motyogta Kentin alig hallhatóan. Sajna a mi drága fekete hajú őrangyalunknak nagyonis jó füle van, és nem is hagyhatta szó nélkül az érthetetlen motyogást sem.

- Na ide figyelj - kapta el Kentin ingének gallérját - Fogalmad sincs mennyi meló van a puszta találgatások mögött is, szóval lennél olyan kedves, hogy elhallgatsz?

- Dake... - hangom sokkal inkább kérlelőn hatott, mintsem parancsolón. Tehetetlenül néztem az izzó zöld szempárokat, majd szabályosan összerezdültem, amikor megcsörrent a telefonom a dohányzóasztalon. A srácok is odakapták a tekintetüket, majd a kijelzőn lévő nevet látva Dake egy lemondó sóhaj kíséretében engedte el a cseppet megrémült Kentint. 

- Vedd fel - utasított a fekete hajú.

- A-azon voltam éppen - motyogtam felháborodottan, miközben a készülék után nyúltam.

- Csakhogy felvetted... - hallatszott a vonal túlsó végéről a régi, jól ismert érces hang, mire nem tudtam eldönteni, hogy vágjam magam vigyázzállásba, vagy mosolyodjak el.

- Elnézést Uram! - mondtam azonnal.

- Pihenj katona - nevette el magát a férfi a túloldalon, mire nekem is mosolyra görbült az arcom. Dake szem-forgatva dőlt hátra a kanapén, míg Kentin érdeklődve figyelte a történéseket.

- Nem vicces... Történt valami? - kérdeztem rögtön, hisz tudtam, hogy ha valaki akkor ő nem fog 'csak úgy' felhívni.

- Nem hívhatom fel csak úgy a kedvenc unokahúgomat? - kérdezte szórakozottan.

- Én vagyok az egyetlen unokahúgod... 

- Részletkérdés... - morogta, majd ismét szórakozottra vette a hangnemet - Megérkezett az erősítésed?

- Direkt küldted Őt? - néztem sejtelmesen a hátravetett fejjel ülő Dakere, aki most érdeklődve kapta fel a fejét. 

- Gondoltam jót tenne neked. Jól kijöttök? - kérdezte mindentudó hangon.

- Há' hogy a viharba ne. Még csak egy napja ismerem, de már tuti hogy öribarik leszünk - nevettem el magam látva az a fapofát amit a fekete hajú vágott a kijelentésemre.

- Rég hallottalak ilyen jóízűen nevetni - a hangját hallva szinte láttam magam előtt a az aggodalomtól csillogó mogyoróbarna szemeket és a megkönnyebbült félmosolyra görbülő ajkakat, az arcába omló szőke, néhol őszülő tincseket. Mosolyogva gondoltam vissza, hogy vajon hány hajszála megőszüléséhez segíthettem hozzá életem elmúlt 17 évében.

- Sok minden történt - magyaráztam mosolyogva.

- Fiú? - kérdezte összezavarodva a drága nagybátyám.

- Mivaaaan? Miért kellene, hogy fiú legyen a dologban?? - akadtam ki.

- Nincs értelme tagadni! - szólt bele a telefonbeszélgetésbe Dake is elég hangosan ahhoz hogy a vonal túlsó végén is tisztán lehessen hallani.

- Kisasszony! - kezdte apai szigorral a hangjában - Ismered a szabályainkat!

- Hogyne ismerném... Ne aggódj, nem tervezem elkövetni ugyanaz a hibát, mint a szüleim - komorultam el teljesen. Hallottam, ahogy élesen szívja be a levegőt. Nincs senki, aki nála jobban ismerte volna a szüleim helyzetét. Végig figyelemmel kísérte a történetük alakulását, a támadásokat, amiket kaptak, mind szülői részről, mind az Őrangyaloktól. Ő maga sem helyeselte a kapcsolatukat, mégis kiállt a bátyja mellett. 

És mit ért el vele? Nevelhette az ő gyereküket, miután az egyik küldetésen konkrétan a halálba küldték a 'hős szerelmeseket és hű társukat'. A nagyapám sosem tudta elfogadni a kapcsolatukat, ez tény és való...

- Van valami különösebb oka annak, hogy hívtál? - kérdeztem hűvösen, mielőtt bármit reagálhatott volna.

- A Takahasy mozgolódik.