Tinédzser másodállásban

25. Fejezet

Vegyes érzelmekkel és kavargó gyomorral indultam vissza az iskolába az 'őrjáratra'. Furcsa előérzetem volt, valami történni fog, nem rossz dolog, de nem is feltétlenül jó.

Már rutinosan nyitottam ki az ajtót (szokás szerint kopogás nélkül) és belépve a terembe rögtön Castielre terelődött a tekintetem. Az padjánál ült, az ajtóval szemben. Nem nézett fel az ajtó nyílására, tudta ki jött be rajta, csak meredt tovább a papírjaiba.

Elsétáltam mellette, hogy az ablakhoz menjek. Felültem a párkányra és úgy figyeltem, ahogy az utolsó napsugarak is eltűnnek a háztetők között. Lassan felgyulladtak az utcai lámpák, de azok nem sok fényt engedtek az iskolaudvarra, így az továbbra is sötétbe burkolódzott. 

A teremben se volt sokkal több fény. Mikor bejöttünk még világos volt és azóta egyikőnk sem vette a fáradtságot, hogy a villanykapcsolóhoz sétáljon. Egyedül Castiel asztalán volt egy olvasólámpa. Mivel nekem háttal ült, így számomra csak a háta körvonalát világította meg, de így is elmerültem annak tanulmányozásában. Megpróbáltam rájönni mi vonzhat annyira ebben a baromban, mindhiába. 

- Ha a délelőttit most úgy próbálod megbosszulni, hogy a tekinteteddel lyukat égetsz a hátamba csak szólok, hogy hatástalan - törte meg a csendet unott hangjával.

- Egy próbát megért - hagytam rá nem is foglalkozva a ténnyel, hogy ennek a hapsinak látszólag hátul is szeme van.

- Árulod már el nekem, hogy hogy van az, hogy ez a suli teljesen rendben volt míg te ide nem jöttél? - fordult meg hirtelen. 

- Azt hiszed közöm van hozzá? - kérdeztem miközben megpróbáltam minden érzelmet kiölni a hangomból. 

- Nem tudom mit higgyek, ha rólad van szó - rázta meg a fejét lemondóan - Egyszerűen képtelen vagyok elmenni rajtad.

- Senki nem kérte, hogy próbálj megérteni - mondtam hűvösen.

- Akar a franc megérteni - mentegetőzött szinte már felháborodottan, miközben visszafordult az asztalához, hogy újra a hátával találjam szembe magam.

- Ne is - mondtam halkan, nem is remélve hogy meghallja - Nem éri meg...

Nem tudom milyen érzelmek kavaroghattak a tekintetemben, amikor Cas meglepett arccal újra felém fordult.

- Sky... - kezdte miközben a tekintetemet kereste a sötétben. Ha lehet még jobban összerezzentem erre a megszólításra, mint amikor Cassandrának hív. Dermedten néztem, ahogy feláll és elindul felém. Alig ért az ablak mellé csörömpölés hallatszott az emeletről, én pedig gondolatban megengedtem magamnak egy megkönnyebbült sóhajt.

- Mi a franc? - fordította fejét az ajtó felé Castiel.

- Jobb lenne megnézni nem? - mondtam miközben leugrottam az ablakpárkányról - Hisz ezért vagyunk itt.

- Gondolom... - forgatta meg a szemét, majd az ajtó felé indult.

- Én nézem az emeletet - jelentettem ki és reagálásra lehetőséget sem adva indultam meg a lépcső felé. 

Számomra egyértelmű volt, hogy a hang az emeletről jött és ha ezeknek a lopásoknak tényleg köze van a Takahasyhoz akkor jobb lesz távol tartani a drágalátos diákelnökünket, aki már így is jobban gyanakszik a kelleténél. 

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de még így is csak annyira értem oda hogy lássam ahogy egy alak az ablakon keresztül készül távozni. Észrevette, hogy jövök, sőt mintha csak arra várt volna, hogy odaérjek. Az utcáról beszűrődő fény halványan világította meg az alakját. De ez a gyér fény is elég volt, hogy megállapítsam egy sráccal van dolgom.