Tinédzser másodállásban

28. Fejezet

- Szereted - jelentette ki Dake a nappalimban, a kanapén ülve.

- Mivan? - kaptam rá a tekintetem értetlenül a fotelból.

Suli után rögtön hazajöttem és még meg se ebédeltem, ez a pasas ott állt az ajtómban, hogy sürgősen beszélnünk kell. Azóta ez a téma...

- Szereted húzni az időt és túlagyalni a dolgokat.

- Te most szórakozol velem? - néztem rá komolyan. Hiába beszélgetünk lassan negyed órája, képtelen vagyok rájönni hova akar kilyukadni. A tőmondataival akar az őrületbe kergetni...

- Jaj ugyan már, egyszerűen csak képtelen vagy elfogadni a tényeket.

- Mi a francról is beszélünk?

- Nézz a dolgok mögé, az orrod hegyén is túl - mélyítette el a hangját drámaian.

- Be lehet fejezni az Oroszlánkirály idézetekkel való kommunikálást! - fakadtam ki - Az a majom is konkrétabb utasításokat adott, mint te teszed!

- Milyen majom? - nézett rám összezavarodva.

- Felejtsd el - ráztam meg a fejem lemondóan és a tenyerembe temettem az arcom - Ennek a beszélgetésnek semmi értelme.

- Annak nincs semmi értelme, amit épp csinálsz... - forgatta meg a szemét.

- Elegem van! - álltam fel nagy lendülettel a fotelból azzal a céllal, hogy rögtön nekiesek - Kinyögöd végre mit akarsz?

- Most mit kell türelmetlenkedni? Már úgyse kell menned 'őrjáratozni'...

- Még most se tudom elhinni, hogy az Őrangyalok voltak a tettesek... - roskadtam vissza tehetetlenül az ülőalkalmatosságra. Mivel képtelen vagyok bármire is jutni ezzel a sráccal, ezért úgy gondoltam célszerű témát váltani.

- Mert képtelen vagy továbblátni az orrodnál... - kommentálta. Na és megint témánál vagyunk...

- Dake, szívem, mi lenne ha elmagyaráznád halandó lényemnek, hogy mi az angyalról beszél! - emeltem meg a hangerőt a végére.

- Annyira egyértelmű pedig...

- Kikészítesz, ember!

- Castiel! - mondta egyszerűen.

- Hogy a francba jön ő ide? - kezdtem feladni, hogy megértsem mit akar.

- Ő a legkézenfekvőbb lehetőség - vont vállat.

- Mégis mire? - kérdeztem egyre lemondóbban.

- Hogy a francba lettél te Őrangyal? - nézett végig rajtam kétkedőn - Nem tudsz követni?

- Hogy a francba tudnálak? - fakadtam ki kétségbeesetten.

- Igaz is. Hisz te apuci pici lányaként kerültél be közénk.

Ez volt az a pillanat, amikor ingerülten felálltam és az inge gallérjánál fogva nyomtam a háttámlának, miközben feltérdeltem vele szembe a kanapéra és fölé hajoltam.

- Mond ezt még egyszer! - sziszegtem az arcába ingerülten. Meghökkenve nézett rám.

- Nem hazudtoltad meg a hírneved - vigyorodott el.

- Ez most egy bók akart lenni? - kérdeztem unottan.

- Ömmm zavarok? - hallottam meg Kentin hangját az ajtóból. Mikor jött be? És miért nem hallotta meg egyikőnk se? Még jó, hogy mindketten valamiféle testőrök lennék... Biztató, nem?

- Dehogy - szálltam ki... hát konkrétan a srác öléből. Mindketten gondosan végig követték a szemükkel a mozdulatsoromat, majd Dake beljebb invitálta Kentint... az ÉN lakásomba.