Tinédzser másodállásban

21. Fejezet

"Itt vannak Lysanderért, segítség kell. - Dimitri"

Pár pillanatig dermedten néztem a kijelzőt, majd a még mindig mellettem ülő Castielre néztem, aki kérdőn nézett vissza rám. 

- Valami baj van? - kérdezte. Hangja valahogy aggódást tükrözött, de lehet csak beképzeltem... Mi oka is lenne aggódni? Lopva ellenőriztem, hogy onnan biztos nem lát e rá a képernyőre.

- Ömm... Az van, hogy - próbáltam előállni valami értelmes magyarázattal, miközben közte és a telefonom kijelzője között kapkodtam a tekintetem.

- A pasid? - bökött fejével a készülék felé hanyagul.

- Mi? - hangom kicsit magasabb lett, mint amilyennek szántam - Jaa... - esett le - Nem! Csak egy barátom, kéne neki egy kis segítség és...

- Ez esetben én lépek is - állt fel minden további nélkül, mintha csak erre várt volna.

- Bocs - mondtam lehajtott fejjel, ahogy elindult az ajtó felé és lekapta a kabátját a fogasról. 

Megállathattam volna, kérhettem volna, hogy maradjon, figyelmen kívül hagyhattam volna Dimitri üzenetét és itt maradhattam volna vele, de nem tettem. Mi értelme lett volna? Neki egy kifogás kellett, hogy kivághassa magát ebből a kínos szituációból, rám pedig várt a legjobb haverom, akinek sose kér segítséget, mert nem szorul rá vagy, ha mégis akkor nem akar másokat is belekeverni a dolgába. Elég nagy gáz lehet, ha Dimitri segítséget kér...

Aggódni kezdtem. Felismertem az üzenetet. Ezt nem most írta, ez csak egy sablon, ami segélyhívásra szolgál és a megfelelő billentyűkóddal elküld a telefonja a legközelebb lévő őrangyalnak, aki esetünkben én vagyok. 

Alighogy Cas kisétált az ajtómon a szekrényemhez mentem és feltúrtam az egészet. Kiemeltem az aljáról egy nagy dobozt és kapkodva magamhoz vettem belőle néhány dolgot, amire szükségem lehetett. A bakancsom szárába csúsztattam egy kisebb pengét, az övemnél egy fegyver kapott helyet. A hajamat feltűztem amennyire tudtam (ilyenkor utálom, hogy rövid a hajam, viszont a hosszú haj jobban akadályozna), majd felkaptam a kabátom, a belső zsebbe raktam egy plusz tárat, majd kisiettem az ajtón. 

Kint már rég beesteledett. Az utcai lámpák gyér fényt szórtak az járdára, csak a bakancsom kopogása hallatszott, ahogy megszaporáztam a lépteim. Dimitri az SMS-el együtt a tartózkodási helyét is elküldte, ami természetesen a város másik felében volt. Hol máshol? 

Idegesen róttam az utcákat, megpróbáltam minden 'mi van ha' szókapcsolattal kezdődő gondolatot kizárni az elmémből, miközben lepörgettem fejben minden ilyenkor használatos protokollt és megpróbáltam a legrosszabb lehetőségekre is felkészülni.

Alig értem a hely közelébe, sikítást hallottam. Egy pillanatra lefagytam. Nem lehet, hogy máris elkéstem, ugye? 

Az út hátralévő részét futva tettem meg, miközben jobb kezemet már a fegyverem markolatára csúsztattam. 

Újabb sikítás. Egy férfi hang.

Követtem a hangot. Az utcai lámpák egyre ritkultak, ahogy lassan elértem a város szélére. A távolban mozgást véltem felfedezni. Pusztán a hold gyenge fénye adott némi körvonalat az árnyaknak, így nem voltam teljesen biztos benne, de talán 4 ember lehetett ott.

Sikítás. Lysander volt.

Hangtalanul biztosítottam ki a pisztolyt és az oldalam mellé engedtem, a földre szegezve, ahogy próbáltam a legkisebb feltűnéssel közelíteni a 4 alak felé. Éreztem ahogy a szívverésem felgyorsul és minden energiámmal azon voltam, hogy szabályozzam a légzésem. Elég régen nem voltam élesben és a puszta gondolattól, hogy végre nem csak ülnöm kell és figyelnem, a fülemben éreztem a pulzusom.