Tinédzser másodállásban

8. Fejezet

Végül 20 perccel hamarabb érkeztünk a koncertre, annak ellenére hogy Rosa a 15 centis magassarkújával meglehetősen megnehezítette a sietségünket. Konkrétan megtettük 20 perc alatt azt az utat, amit normális tempóban 13 alatt is meg lehet, de sebaj. A lényeg, hogy odaértünk és azzal a lendülettel át is furakodtuk magunkat a tömegen az első sorba. Na jó azért kicsit túlzás 'tömegnek' hívni azt a pár embert aki ennyivel a kezdés előtt már ott volt, de mire a banda elfoglalta a helyét a színpadon már tényleg tele lett a tornaterem. 

A banda egyébként 3 diákot jelentett, akiknek túl sok a szabadideje, viszont arra még sincs, hogy nevet találjanak maguknak. Egyenlőre ők a Névtelen együttes. A frontemberük és énekesük a harmadéves Lysander volt, emellett volt egy végzős dobosuk és egy másodikos basszusgitárosuk, akiről meg nem mondtad volna, hogy csak 16 éves. 

Nem volt túl kirívó a ruhájuk. Egy egyszerű fekete póló volt rajtuk a banda logójával (mert az volt nekik, de nevük nem, végülis tök logikus...) és egy szakadt farmer. Amennyire én tudom rockot játszanak, de ezzel ki is merül minden ismeretem róluk.

Az első sorban már ott vártak ránk az ikrek Leigh társaságában, aki szemmel láthatóan nagyon unta a társalgást, akármiről is volt szó éppen. Az arca felragyogott, ahogy meglátta kedvesét. Mondjuk nem tudom hívhatom e ezt 'felragyogásnak', de tekintve azt az érzelemmentes kifejezést ami az öccséhez hasonlóan állandóan ott ül az arcán. Persze ez nem az a fajta érzelemmentesség, amit Castiel csinál állandóan... 

A srácok mindenesetre foglaltak nekünk is helyet, amiket el is foglaltunk és vártuk, hogy kezdjenek, amikor kiszúrtam, hogy valaki hiányzik. Már éppen rá akartam kérdezni, amikor megláttam az illetőt. Kentin a színpad mellett állt és egy másik sráccal beszélgetett. Úgy látszik ő onnan fogja nézni a koncertet, tekintve legalábbis, hogy neki nem foglaltunk helyet. 

Hamarosan kigyúltak a fények, majd a reflektorok megvilágították a színpadot és elkezdődött a zene. Aztán Lysander elkezdett énekelni és a mögöttünk lévő sorban ülő lányok egyként sikítottak fel, beszakítva a dobhártyámat... El kell ismerni, hogy elképesztő hangja van a srácnak, és ezek szerint rajongó tábora is, méghozzá meglehetősen hangos...

Egy viszonylag lassú számmal kezdtek (már ha ebben a műfajban van egyáltalán olyan), majd minden számnál gyorsították a ritmust és emelték a hangerőt. Na meg persze a hangulatot is! Elképesztő volt az egész, már mindenki felállt a székéből az első számnál, ami hatalmas sikert aratott. Hát még a többi!

Az 5. szám refrénjét játszották és mindenki vigyorogva ugrált körülöttem a ritmusra, amikor mozgást vettem észre a színpad fölött a 'hídon'. Nem nagyon volt lehetőségem foglalkozni vele, mert Rosa hirtelen a nyakamba ugrott fülig érő szájjal.

- Na ugye, hogy jó? Megérte eljönni, mi? - próbálta meg túlkiabálni a zenét, viszonylag sikeresen.

- Mi? Nem akartál jönni? - kérdezte Armin mellettem teremve - De most már örülsz, hogy mégis itt vagy, ugye?

- Naná - vágtam rá megadóan. És ez igaz is volt. Tényleg jól éreztem magam, jó rég óta először. Ezen a ponton jöttem rá, hogy igazából nekem is levakarhatatlan mosoly van az arcomon, ami oda is fagyott mikor ismét a híd felé néztem.

Az árny még mindig ott volt. Az egyik reflektor mögött állt így nehezebben volt kivehető a körvonala, de egyértelműen állt ott valaki. Egy nagy darab ember talpig feketében, csukjával a fején, az arcát pedig kendő takarta el. Próbáltam jobban megnézni, hátha feltűnik valami, ami alapján beazonosíthatnám, de a lámpa fénye bántotta a szemem. 

Elfordítottam a fejem, hogy tisztuljon a látásom, amikor észrevettem Kentin. Felfelé nézett összehúzott szemöldökkel. Nem hiszem el! Ő is kiszúrta a fickót? Ráadásul ő a színpad mellett áll, így jobban is láthatja az illetőt mint én, hisz nem 'vakítja meg' a fény. Hirtelen közönség felé nézett és találkozott a pillantásunk. A híd felé böktem a fejemmel, mire meglepődött, majd értve a célzásból aprót bólintott és ismét szemügyre vette a 'betolakodónkat'.