Tinédzser másodállásban

3. Fejezet

Másnap (Péntek)

A nap egész nyugisan telt, minden órán be kellett mutatkoznom amit már nagyon untam, holott még csak két óra telt el. Néhányan odajöttek megérdeklődni, hogy nem esett e bajom tegnap, mások elismerő pillantásokkal díjazták, hogy feldobtam a baromi unalmas kémia órájukat (nem mintha bármi közöm lett volna a dologhoz). Egyébként Nathanielről azóta sincs hírem és Castiel sem keresett, hogy bepótolja az elmaradt fejmosást és hozzám vágjon egy házirendet.

3. óra előtt a padomon ültem és éppen az újdonsült osztályomba járó emberkék nevét és arcát próbáltam memorizálni (és a róluk kapott aktáimmal egyeztetni), amikor egy szőke plázacica, akit ha információim nem csalnak Ambernek hívnak, billegett oda hozzám a 20 centis magassarkújában két oldalán a két klónjával 15 centis sarokban. Egek mi lesz itt...

- Hagyd békén Kentint, ő az enyém! Amúgy sem a te súlycsoportod - adta elő magát lekezelően a szőke. 

Na ezen a ponton kaptam frászt. Nem, nem azért mert azt hitte kikezdtem Kentinnel és nem is a lekezelő hangnem miatt. Sokkal inkább a maga a hangja akasztott ki. Én meg még azt hittem a kinézete és az a milliónyi bizsu a gáz amit magára aggatott, hogy csilingeléssel jelezze a klónjainak merre jár éppen. De neeeem, az mind semmi a selypítős hangjához képest... Nagyon úgy néz ki ezzel ő lezártnak is tekintette a beszélgetést, ugyanis szó nélkül továbbállt, amit mellesleg egy kicsit se bántam.

- Nyugi! Odavan Kentinért, de a srác még csak észre se veszi. Ellenben Te azonnal felkeltetted az érdeklődését! - magyarázta mögém állva vállamra tett kézzel egy srác. Felé fordultam, hogy lássam kivel van dolgom. Egy fekete hajú, kb velem egymagas sráccal találtam szembe magam, akinek a keze mellesleg még mindig a vállamon volt, mintha épp lelket akarna önteni belém. Kedves gesztus, bár teljesen szükségtelen.

- Jó tudni - nyögtem ki végül, miközben letessékeltem a kezét a vállamról és azon gondolkodtam honnan szedheti, hogy Kentin bárminemű érdeklődést is mutat felém.

- Mellesleg Armin vagyok - mutatkozott be a srác vigyorogva.

- Én meg Sky - mondtam viszonozva a gesztust.

- Hát Sky, megismerkedésünk örömére hadd adjak egy tanácsot. Jobb lesz ha elkerülöd Ambert! Az a liba bármire képes, ha pasi van az ügyben... - vette komolyabbra a hangnemet Armin. Szívesen rákérdeztem volna, hogy ezzel pontosan mire célzott, de megszólalt az órakezdést jelző csengő és berontott a teremajtón a töri tanár. Nem, nem túlzok, konkrétan belökte maga előtt az ajtót, majd megállt az osztállyal szemben és elégedetten nézett végig a halálra rémült osztályon. A nő az 50-es éveiben járhatott, ennek ellenére máris tele volt ráncokkal, amiktől öregebbnek tűnt. A tartása egy katonai parancsnokra emlékeztetett, amitől majdnem szalutáltam neki. Ezzel még nem is lenne különösebb probléma hiszem én ilyen emberek között nőttem fel, viszont az osztály is úgy nézett rá mint egy kiképző parancsnokra. Még Kentin is elég rémültnek tűnt én pedig nem bírtam tovább.

- Mi folyik itt? - suttogtam, mikor a tanár a tábla felé fordult, hogy  felírja az óra címét. Szinte nem is értem a mondat végére, amikor egy kréta repült nagy sebességgel az arcom felé. Én persze reflexből elkaptam röptében, amivel kiérdemeltem egy elismerő pillantást Kentintől, ami hamar baljós tekintetté változott, mikor a tanár megállt a padunk mellett.

- Kintin, előre forduljon! - rivallt rá, mire mindenki összerezzent a teremben.

- Kishölgy, magácska még új itt igaz? -  kérdezte mézes mázos hangon, leírhatatlanul torz arckifejezéssel, ami talán mosolynak lett szánva de félúton elakadt a kísérlet.

- Igen! A nevem Cassandra és tegnap -

-Adtam engedélyt, hogy beszéljen? - ordította a képembe, amivel azt az érzetet keltette, hogy valami katonai suliba kerültem, megint. 

Tanulva a múltamból, megráztam a fejem

- Úgy látszik magának gyorsabban fog az agya, mint ennek a semmirekellő népségnek! de azért hadd tájékoztassam, hogy mennek itt a dolgok. Akkor beszél, ha engedélyt adok rá, akkor ír ha azt mondom, akkor olvas ha arra utasítom! Semmit nem csinál, amíg ÉN nem mondom! Érthető voltam? Válaszoljon! - utasította ordítva, hogy máshogy...

- Teljesen érthető volt! - emeltem meg én is a hangom egy kicsit, katonatiszthez méltóan. A nő megforgatta a szemét, majd visszament a táblához és folytatta, vagyis inkább elkezdte az órát. Senki nem mert fellélegezni és elkezdeni pakolni a kicsengő hallatán, sőt szinte levegőt sem mertek venni, amíg a tanár azt nem mondta, hogy befejezte az órát. Azért a biztonság kedvéért mindenki várt a pakolással, amíg a tanárnő el nem hagyta a termet, akkor viszont egy emberként górtak be mindent a táskájukba és rohantak kifelé, hogy végre elfogyaszthassák jól megérdemelt tízóraijukat, lehetőleg a legtávolabb a történelem tanárnőtől.