Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

17. Fejezet ~ Bosszú

- Utat! Engedjetek már oda! - kiabáltam magamból kikelve.
Nem vagyok egy agresszív ember, és általában senkit sem szoktam taszigálni, de most úgy löködtem az embereket, mintha az életem múlna rajta.
Nem bírtam tovább, könnyeim utat törtek maguknak, amint közelebbről megszemlélhettem barátnőm testét, amely élettelennek tűnt. Túlságosan is. Leültem mellé, ezzel ellökve a mentősöket, majd két kezemmel megfogtam arcát.
- Ana! Kelj fel, erős vagy, nem halhatsz így meg. - bőgtem.
Bömböltem, mint egy óvodás kisgyerek, aki nem kapta meg a nyalókáját.
Ennyire akkor sírtam utóljára, mikor anya meghalt. Ezt a fajta sírást, egész életemben szégyelltem.
De abban a percben nem.
Abban a percben, mikor a majdnem halott barátnőm arcát szorongattam...akkor egyáltalán nem szégyelltem.
- Uram! Azonnal menjen el innen! - szakított ki fájdalmas gondolatmenetemből az egyik mentős hangja.
Rángatni kezdett, én pedig zokogva leráztam magamról kezeit.
- Nem! Mellette kell lennem, Ő a barátnőm! - ordítottam.
A férfi elengedett, viszont pár másodperc múlva már jóval erősebb karokat éreztem vállaimon.
Scott.
Ellene már nem tudtam mit tenni, egy alfa erejéhez képest, én egy semmi vagyok.
- Ne, Scott, értsd meg. - zokogtam hangosan.
Csak úgy kapálóztam a kezében. Nem akartam elmenni. Nagyon nem.
Ana mellett kell lennem. Muszáj mellette lennem.
- Stiles! Túléli, ha hagyod, hogy segítsenek rajta. Azzal nem lesz jobb, ha megnehezíted a dolgokat. - súgta fülembe legjobb barátom.
Hallottam, ahogy a szívem ver, ahogy eszeveszett sebességgel dobog, hallottam, ahogy az ereimben folyik a vér.
Szememet nem tudtam nyitva tartani, mintha ólomból lettek volna. A lábaim legyengültek, éreztem, ahogy összeesem, és Scott elkap.
Innentől már semmire sem emlékszem.

*****

A szobámban ébredtem fel. Hogy kerülök én ide? Emlékképek ugrottak be. A fejemhez kaptam, amibe belehasított a fájdalom.
Nagy csattanást hallottam a földszintről, ami miatt egy kicsit meg is ijedtem. Lassú mozdulatokkal kikeltem az ágyból, majd lementem a nappaliba, ahol Derek és Scott is át volt változva.
- Itt meg mi folyik? - kérdeztem halkan.
Szemeimet alig tudtam nyitva tartani, még mindig fájtak, és be voltak dagadva a tegnaptól. Rám kapták fejüket, majd visszaváltoztak.
- Semmi. - sóhajtott Scott. - Beszámoltam neki a reggel történtekről.
Szemöldökömet ráncoltam, majd a faliórára néztem.
Dél múlt három perccel.
- Az remek. - szóltam fájdalmas hangon, majd bementem a konyhába, és töltöttem magamnak egy pohár vizet, majd vettem be egy fájdalomcsillapítót.
- Jól vagy? - kérdezte Scott.
Lenyeltem a gyógyszert az egy korty vízzel együtt, majd kiittam a pohár tartalmát. Megráztam a fejemet.
- Őszintén? Nem igazán. - nyögtem ki, majd a poharat az asztalra helyeztem, és visszamentem a nappaliba, majd leültem a kanapére Derek mellé. Nagyot sóhajtottam. - Remélem nem lesz baja. Mert ha igen, akkor én...
- Akkor mi? - csattant fel idegesen Derek. - Nem hiszem, hogy  el tudnál bánni velem.
Felnevettem, majd idegesen felpattantam, és a szemébe néztem.
- Ki beszélt rólad? Azt hiszed, mindenki csak téged akar? - kiabáltam kikelve magamból. - Ne légy hülye, mindannyian tudjuk, ki bántotta.
Szavaimon nem csak én lepődtem meg, hanem a többiek is. Még soha sem beszéltem így senkivel. Csak Ana - val, de akkor csak megjátszottam magam, és semmit sem gondoltam komolyan.
- Ki? - kérdezték egyszerre.
- Peter. - mondtam gúnyosan. Mindegyikőjük kikerekedett szemekkel bámult rám. - Felismertem a harapást. Ugyanolyan, mint Scott - é volt. Teljesen.
Derek elnevette magát.
Még mielőtt megszólalhattam volna, Scott megelőzött.
- De Derek megölte őt. Az lehetetlen, Stiles. - mondta meglepődve, és közelebb lépett hozzám. - Biztos vagy benne?
- Teljesen. Majd ha Ana jobban lesz, megkérdezzük mit látott. - szóltam. - De addigis ki kell találnunk, hogy Peter miért bántaná Ana - t?
Derek sóhajtott, mire mindketten rákaptuk fejünket.
- Peter gyűlölt engem. Biztosan bosszút akart állni.
Bosszú.