Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

2. Évad 7. Rész ~ Szeret.

Nem szólaltam meg, nem néztem rá. Az utat figyeltem, a fákat, amint hamar elillantak mellettünk. Nem akartam vele beszélgetni, féltem, ha egyenesen nekem címezné szavait, esetleg csokibarna szemeibe bámulnék, elgyengülnék. Így is sírhatnékom van.
Szemem sarkában láttam, hogy folyamatosan rám pillant, és igen jól szórakozik némaságomon.
- Nem szólsz hozzám? - kérdezte, elfojtott nevetéssel a hangjában. Nagy levegőt vettem, s próbáltam nem figyelni rá. Mintha itt se lenne. - Azt legalább elárulnád, hogy mivel érdemeltem ki?
A képébe akartam vágni mindent. Hogy mi történt mikor meghalt, miután meghalt, mikor megtudtuk hogy él, mikor megláttam, hogy mással van. Hogy mit éreztem. Mégsem szólaltam meg. Nehezen, de megálltam. Muszáj volt.
- Ana?
- Ne hívj így. - sziszegtem halkan, s könnyezni kezdtem, de gyorsan megtöröltem a szemeimet. - Csak ne szólj hozzám. Lehetőleg soha.
Nagyot sóhajtott, majd csendben maradt, hála az égnek. Valahol, a szívem mélyén, mégis szerettem volna hogy újra megszólaljon.
Lassan elbóbiskoltam, és arra riadtam fel, hogy Stiles szólongat.
- Kelj fel, Ana, ébredj.
Először azt hittem álmodom, mert álmomban is ugyanezeket mondta. De aztán hamar rájöttem, hogy sajnos ez a valóság.
Kinyitottam szemeimet, majd ránéztem.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- Majdnem fél úton. Beesteledett, megálltunk egy motelnél. - mosolygott.
Felmorogtam, majd kiszálltam a kocsiból, és amint észrevettem Scottékat, odasiettem hozzájuk. Leila persze egyből barátjához rohant.
- Jól vagy? - kérdezte Scott, arcomat kémlelve. Lenyeltem a nagy gombócot, ami a visszafojtott sírástól keletkezett a torkomban, majd félve ránéztem. Megráztam a fejemet, majd átöleltem. Hiányzott a melegsége, amit árasztott magából. - Semmi baj. Nyugodj meg. Menjünk fel a szobánkba, aztán aludjunk.
Felkaptam a fejemet, s kiváncsian néztem rá.
- Szobánkba? A mi szobánkba? - húztam fel szemöldökömet.
Bólintott, majd elmosolyodott.
- Kicsit bánt, hogy ilyeneket kinézel belőlem. - szólásra nyitottam a számat, de folytatta. - Nem tekintek úgy rád, Annabeth. Te a húgom vagy. - szélesen elvigyorodott. - Ráadásul barátnőm van, neked pedig ott van az a hülye.
Elnézett a vállam fölött, mire megfordultam. Stiles egyenesen a szemeimbe nézett, miközben barátnője ott volt a karjaiban. A szívem kihagyott egy ütemet, és alig bírtam megszakítani a szemkontaktust. Nagy nehezen visszafordultam Scott felé, majd halványan rá mosolyogtam.
- Tudom, Scott. Csak meglepődtem.
Csak most éreztem, hogy így, hajnalban mennyivel hűvösebb az idő. Nem fáztam, hiszen vérfarkas vagyok, de azért a bőröm mégis libabőrös lett.
Scott lazán átdobta az egyik karját a vállamon, s így vártuk a sheriffet, hogy kiossza a szobákhoz tartozó kulcsokat. Amint megkaptuk őket, mindenki bevonult a szobájába, de előtte megbeszéltük, hogy pontban nyolckor mindenki legyen a kocsinál. Korán kell indulnunk, körülbelül este tíz-tizenegyre érkezünk meg.
Már most izgulok, ha belegondolok, mik fognak rám várni. Két nap múlva már a világot fogom járni, legalábbis remélem.
A szoba amúgy nem volt valami luxus, de egy éjszakára belefért. Nagyon kimerült voltam, egyből be is másztam az ágyba, de nem jött álom a szememre.
Egyrészt, mert a matrac iszonyatosan kényelmetlen volt, a párna és a takaró büdös volt. Másrészt, a gondolataim nem hagytak békén. Egyetlen egy emberen járt az eszem, és meg pár órára sem tudtam kikapcsolni az agyamat. Forgolódtam, de bármennyire is próbálkoztam, nem sikerült elaludnom. Persze Scott egyből elaludt, néha-néha még fel is horkantott. Egy nagy sóhajjal álltam fel, majd magamra húztam a pulcsimat, és az ajtó felé közeledtem, de nem nyitottam ki, mert a hangokat hallottam. Illetve veszekedést.
- Látom, hogy nézel rá. Ő az a lány, ugye? Akiről áradoztál pár hete, akiről álmodni szoktál. Az Ő nevét mondogatod az álmaidban. Ne tagadd, Stiles. - hallottam Leila elkeseredett hangját.
A szobájuk mellettünk volt, a falak nagyon vékonyak voltak, még szép, hogy meghallottam. Szavai hallatán szemeim elkerekedtek.
- Sajnálom...- szólt Stiles. Nagyot sóhajtottam, majd úgy döntöttem, nem fogok velük foglalkozni. Leila biztosan csak eltúlozza a dolgokat. Mikor Stiles meglátott, semmit nem láttam az arcán. Mintha még csak örülni sem örült nekem. Azt meg egyáltalán nem hiszem el, hogy az én nevemet mondja álmában.
Kinyitottam az ajtót, majd kiléptem rajta. Körülnéztem, hogy merre sétálhatnék, s megláttam a koszos, használatlan medencét. Odalépkedtem, majd leültem a szélére, törökülésben. Még véletlenül sem akartam abba a vízbe tenni a lábamat. Kirázott a hideg, mire ásítva összehúztam magamat. Kifejezetten hideg volt, a szél belekapott a hajamba, bár nem olyan erősen. Sírni lett volna kedvem, de nem tudtam. Nem volt hozzá erőm.
A víz teteje visszatükrözte az arcomat. Hajam kócos volt, a szemeim pedig vörösek a fáradságtól és a sírástól. Grimaszolva elfordítottam a fejemet, s ekkor kicsapódott Stiles és Leila szobájának ajtaja. Na, erre biztos mindenki felébredt.
Összevont szemöldökkel néztem oda.
- Anyámék reggelre itt lesznek értem. - szipogta Leila.
- Ne menj el! Nem akarlak elveszíteni. - kérlelte barátja. - Könyörgöm neked, Lea. Kérlek!
A lány megrázta a fejét.
- Tudom, hogy ő kell neked. Már akkor éreztem, mikor megláttam. Miattad sírt, Stiles! Az a lány le sem tagadhatja, hogy szerelmes beléd. Ahogy te sem tagadhatod, hogy te is oda-vissza vagy érte. Csak azt nem értem, akkor miért nehezíted meg a dolgokat. Senkinek sem jó így. Nekem sem, neked sem, a lánynak sem! Nem vagyok vak, Stiles. - mondta szomorúan, de a legőszintébben. - Szóval holnap elmegyek, lehetőleg olyan korán, hogy a többiek még aludni fognak. Addigis, szerintem csatlakozom az apukádhoz az éjszakára.
Sötét volt, nem láttam Stiles arcát. De nem szólalt meg. Némán állt, mintha egy szobor lett volna.
- Egy utolsó kérdést még feltehetnék neked? - szólt csendesen Leila.
- Bármit. - suttogta a fiú. Beszélhettek bármilyen halkan, a farkas-hallásomnak köszönhetően mindent hallottam.
- Tudom, hogy szereted őt. De jobban, mint engem?
Ha lehet, mégjobban füleltem. Roppant kiváncsi voltam a válaszra, de legbelül tudtam, újra össze fogok törni. Stiles percekig csöndben maradt, Leila türelmesen várt. Majd egyszercsak kibökte.
- Igen. Nagyon szeretem.
Szemeim kikerekedtek, nem akartam elhinni, amit hallok. Mintha álmodtam volna.
Erősen megdörzsöltem a szemeimet, hátha felébredek, de tényleg a valóságban voltam. A szívem vadul vert, a gyomrom bukfencezett az örömtől. Minden álmosság kiment a szemeimből.
Szeret engem. Nagyon.