Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

2.Évad 3.Fejezet ~ Találj meg.

Buta ébresztő. Olyan jól aludtam, erre elkezd csörögni, és visszaránt a szörnyű valóságba.
Nagy nehezen kikeltem az ágyból és a fürdőbe igyekeztem, hogy elkészülődjek.
A tegnapi este egész jó volt. Viszont nélküle mégsem volt az igazi. Egyszerűen csak...hiányzik.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd úgy döntöttem, átmegyek Scott - hoz. Vagyis, ott alszok. Itt olyan unalmas, egyedül vagyok.
Lerobogtam a lépcsőn, majd kinyitottam az ajtót. Szemeim kikerekedtek, levegőt is elfelejtettem venni.
- Szia, Annabeth. - mosolygott rám, azzal a szexi, féloldalas mosolyával. De mintha mégsem ő lett volna.
- Adam?
Megrázta a fejét.
- Találgass. - nevetett.
Szemeim még kerekebbek lettek.
- No-nogitsune? - dadogtam.
Ismét megrázta a fejét, mire egy kisebb kő esett le a szívemről.
- Sem Adam, sem a Nogitsune. Akkor ki lehetek? A válasz; a megmentőd. - kacsintott.
Összehúztam a szemöldökömet. Ez a helyzet nekem túl zavaros volt. Egyszerűen nem értettem semmit.
- Stiles él még, Annabeth. - mosolygott.
Eltátottam a számat. A remély ismét helyet talált magának a szívem egy kis zugában.
- Az lehetetlen. Egyáltalán ki vagy te? Ismered Stilest? És honnan veszed ezt? Láttad őt? Beszéltél vele? - bombáztam a kérdéseimmel. Halványan rám mosolygott.
- Talán engedj be, és hívd fel Scottot. Mindent elmondok, amit csak szeretnétek.

*****

- Elkezdhetnéd a magyarázkodást. - sziszegtem idegesen a figurának, aki éppen az asztalnál ült, és falta a szendvicset, amit neki készítettem.
Rám nézett, mad felmutatta a szenyát.
- Befejezhetem?
Nem szólaltam meg, csak vártam, viszont pár perc múlva elegem lett. Nem bírtam hallgatni a csámcsogását, magyarázatot akartam.
- Az istenért, mondd már el, mit tudsz! - fakadtam ki hangosan. Scott pillantása egyetértő volt, a srácé viszont felháborodott. - Lezuhanyozhattál, kaptál inni-enni, megkaptad amit kértél. Ideje teljesítened, amit mi kértünk!
Adam -vagy nem tudom ki- letette a szendvicset, lenyelte a falatot, majd felénk fordult.
- Mint mondtam, Stiles még él.
Megforgattam a szemeimet.
- Mintha ezt már hallottam volna. - mondtam bunkón. Felnevetett. - Azt áruld el, hogyan lehet életben, és hol van?
Megköszörülte a torkát, majd a kanapéhoz totyogott, mi pedig utána.
- Mikor a Nogitsune megölte, te ott voltál vele. - bökött rám. - Ahogy minden barátja, akit szeret. A szeretetetekből erőt gyűjtött, ami megvédte a haláltól. Tudom, tudom, nyálas meg minden. De legalább igaz. Nagyon szeretett titeket, ti is őt, nem akartátok elveszíteni egymást. Ez megvédte őt, és nem halt meg.
A szemeim hatszorosára tágultak. Rosszul voltam, szédültem, nem akartam elhinni, amit hallok.

"- Élek! - hallottam a hangját. Kinyitottam a szemeimet. A parkban voltam, mellettem pedig Ő foglalt helyet. - Itt vagyok, Ana.
Szemeim könnybe lábadtak, azonnal az ölébe ugrottam, s úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta.
- Életben vagy. Élsz, Stiles! - nevettem, s közben arcomon folytak le a könnyek. - Hallottam a hangod. Hallottalak. Te tényleg itt vagy. Itt, velem!
- Igen, úgy van. - nevetett, majd ajkait enyémekre nyomta. Rettenetesen hiányzott a csókja. Eszméletlenül. Sóvárogtam érte.
- De ez hogyan lehet? - szóltam kapkodva a levegőt, mikor elváltunk.
- Adam nem mindent mondott ám el neked. - mosolygott, én pedig összehúztam a szemöldökömet. - Aki ott van nálatok, az ő ikertesója, Alfred. Ő egészen más, mint Adam.
Elmosolyodtam.
- Most pedig, ébredj. - nyomott egy puszit az arcomra.
Megráztam a fejem.
- Nem akarok. Itt vagyok veled, ennél nem kell több. Nem akarok felébredni. - bújtam hozzá még közelebb. Elhajolt, s két keze közé fogta az arcomat.
- Figyelj, figyelj rám. - suttogott. A gondolatra, hogy megint el fogom veszíteni, elsírtam magam, ő pedi hüvelykujjával letörölte könnyeimet. - Shh, ne sírj, gyönyörűm!
- Nem akarlak elveszíteni még egyszer, itt maradok veled! Itt fogok maradni...
Egyre jobban sírtam. Megrázta a fejét.
- Figyelj rám, Ana, figyelj rám! - szólt erélyesebben, mire egy percre abbhagytam a sírást. - Egyetlen egy dolgot szeretnék tőled kérni. Megteszed nekem? - nem válaszoltam. - Megteszed?
Bólintottam, mire elmosolyodott.
- Most felkelsz, és megkeresel. Aztán megtalálsz, és lelépünk erről az átkozott helyről. Megígérem neked. Kelj fel, Ana, ébredj. Találj meg...
Ezeket mondogatta, hangja pedig egyre távolibbnak tűnt. Már nem éreztem a nagy tenyerét arcomon. Minden elhalványodott. "