Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

2.Évad 4.Rész ~ Várni.

Szemeim kipattantak, s elkezdtem kapkodni a levegőt. Körbenéztem, s két aggódó szempárt pillantottam meg.
- Annabeth, jól vagy? - kérdezte Scott, majd segített felülni.
- Minden oké, kislány? - ráncolta homlokát Alfred. Engem nem érdekelt a jól létem. Sajgott a fejem, illetve a hátam, de most nem tudtam ezzel foglalkozni. Csak Stiles-ra tudtam gondolni. Könnyeim eleredtek. Térdeimet felhúztam mellkasomhoz, majd átkaroltam.
- Nem akartam elhagyni. De megint megtettem...ott akartam maradni vele.
A fiúk leültek mellém a földre. Scott átölelt, Alfred pedig megfogta a kezem, és bíztatóan megszorította.
Vettem egy jó nagy levegőt, fogaimat összeszorítottam, majd felálltam, és letöröltem könnyeimet. A srácok meglepődve néztek rám.
- Mire vártok? El kell mennünk a sheriffhez, közölni a hírt. Illetve...meg kell találnunk Stiles Stilinski-t.

*****

A sheriff háza. Rég voltam itt utoljára. És a sheriffet is régen láttam utoljára. Gondolom, Stiles halálát hogy viselte, mikor a felesége is elhunyt. Én hülye, pedig csak magammal voltam elfoglalva. Mások fájdalmával nem is törődtem. Ő a fiát vesztette el, a saját vérét. Előtte pedig élete szerelmét. Bele sem merek gondolni, mit érezhetett és érez.
Nagyot sóhajtottam, majd bekopogtam. Scott - ék mögöttem várakoztak.
Már kezdtük feladni, mikor váratlanul nyílt az ajtó.
Kikerekedett szemekkel néztem Stiles apjára. Borostája megnőtt, csaknem szakáll lett belőle. Szemei véreresek voltak. Illetve úgy bűzlött, mint aki már egy hónapja nem fürdött. De ez más bűz volt. Ez tömény alkohol szag volt. Az ingje koszos volt, és gyűrött.
Alig bírtam ránézni.
- Mit akartok, fiatalok? - pillantott ránk fáradtan. Erőt vettem magamon, majd bátorítóan rámosolyogtam.
- Fürödjön meg, borotválkozzon, öltözzön át, szedje rendbe magát, mert dolgunk van. - szóltam, majd kitártam az ajtót, és beljebb mentem.
Őszintén, nem lepődtem meg. A férfi külseje felkészített arra, ami idebent fogadni fog, és valahogy így is képzeltem el. Állott alkohol szag, mindenhol szétszórt ruhák, poharak, mosatlan edények, sörös dobozok, kiürült whiskeys üvegek, leesett képek, összetört poharak, szilánkok mindenhol.
Visszafordultam Mr. Stilinski felé.
- Milyen dolgunk? Nem lehetne csak úgy...békén hagyni? Értem én, hogy unatkoztok, de én gyászolni próbálok.
Felhorkantottam.
- Persze, mert ez aztán tökéletes módja a gyászolásnak. - forgattam meg szemeimet. - Amúgy sincs miért gyászolnia.
A sheriff meglepődve nézett rám. Elmosolyodtam.
- A fia él, Mr. Stilinski. - mondtam. A férfinak könnybe lábadtak a szemei. - Stiles él. És meg kell találnunk. De először is, kérem, tegye amit mondtam.
Bólintott, majd felment az emeletre, hogy össze szedje magát.
A fiúk felé fordultam.
- Takarítsuk ki ezt a helyet.
Bólintottak, majd neki is álltunk.
Kinyitottam az ablakokat, majd amíg mosogattam, a fiúk összeszedték a szemetet, kidobálták, majd fel porszívóztak, majd pedig én felmostam, és kimostam a ruhákat. Addigra a sheriff is végzett, s elégedetten nézett végig a lakáson, majd szippantott egyet az ablakon beáramló, friss levegőből.
Leültünk a nappaliba, hogy átbeszéljünk mindent.
- Szóval...beszéltél Stiles-al? - kérdezte tőlem Mr. S., miután a sztori végére értünk. Bólintottam, mire könnybe lábadt a szeme. - Menjünk az őrsre. Találjuk meg a fiamat.
Felálltunk, majd kifelé igyekeztünk, és beültünk a kocsiba. Természetesen én ültem az anyós ülésén.
Nagyot sóhajtottam, majd Mr. S. felé fordultam, és ránéztem gondterhelt arcára.
- Most mit teszünk? - kérdeztem halkan. A szemembe nézve elmosolyodott.
- Vissza szerezzük Stiles-t. Értesítjük a lehető legtöbb rendőrörsöt, hogy eltűnt egy gyerek. Majd mikor megtaláltuk... - és itt fogunk meghatódni. Vagy mégsem? - ...felpofozom, és megmondom neki, ha még egyszer meghal, kinyírom.
Mindannyian felnevettünk.
- Nem hiszem el, hogy él. - súgta Scott.  Elmosolyodtam.
- Én sem.
A sheriff beindította a kocsit, majd elindultunk. Az örsön Mr. S. folyamatosan telefonált, rengeteg embert hívogatott, újra és újra elmondta a monológját az eltűnt fiáról. Majd körülbelül a huszonötödik hívás után fáradtan rogyott a székébe.
- Na és most? - kérdezte Scott. Mindannyian ránéztünk, de csak én szólaltam meg, egy nagy sóhaj után.
- Nincs más dolgunk, mint várni.