Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

10. Fejezet ~ Karjaidban

Elmosolyodtam.
- Indulhatunk, szépségem? - kérdezte vigyorogva.
Nem igazán szeretem, ha becézgetnek, de most elviselem. Elvégre, Theo nagyon jól néz ki, és az nekem csak öröm, ha "szépségemnek" hív.
Bólintottam, mire a barátai elindultak le a lépcsőn, Theo pedig utánuk.
Nem engedte el a kezemet, úgy húzott maga után. Mintha félt volna, hogy elmegyek, vagy meggondolom magam.
Pedig ettől nem kell félnie.
Mégis miért gondolnám meg magam?
Hisz itt nincsen senkim...már.
Theo meg egy új kezdet lehet számomra.
- Szállj be. Most elviszünk egy nyugodt helyre, ahol beszélgetünk egy kicsit. - kacsintott rám, majd kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, ami kint parkolt a ház  előtt.
Bólintottam, majd beültem, mellém pedig Theo, aki becsukta maga után az ajtót.
10 perc múlva a kocsi megállt, de nem igazán láttam, hogy hol, mivel a hátsó ülés ablakai sötétítettek voltak.
Igen, belülről, és kívűlről is.
Röviden; senki sem lát se be, se ki.
Theo maga felé fordított, majd gonoszan elvigyorodott.
- Ez lehet kicsit fájni fog, cicám. - vigyorgott.
Szemöldökömet ráncoltam, kérdőn néztem rá. Ezt meg hogy érti?
Az ajtót kinyiották, s már csak annyit éreztem, hogy a fejembe belenyilal a fájdalom, én meg elájulok attól.
Lánccsörgés.
Erre ébredtem.
A fejem kegyetlenül fájt. Lassan kinyitottam szememet, de amit láttam, azt egyszerűen nem akartam elhinni.
Konkrétan felvoltam láncolva a falra, előttem pedig egy szék helyezkedett el, amiben Theo foglalt helyet.
Balra néztem. Egy asztal volt ott, teli különféle méretű késekkel, kötéllel, injekciós tűkkel, egy baseball ütővel, ostorokkal, zsebkendővel, ollókkal, és egy pohár vízzel.
Szemeim kikerekedtek az előbb említett tárgyak láttán.
Jobb oldalamon összesen hárman álltak.
Két férfi, és egy nő.
Ugyanazok az emberek, akik a lakásomban is jelen voltak.
- Mi..mi folyik itt? - nyögtem ki nehezen, s az előttem ülő, vigyorgó Theo - ra néztem.
Elnevette magát.

*Stiles szemszögéből*

Eltűnt. Elment. Nem...az nem lehet.
Itt a bőröndje.
- Scott! - kiáltottam kétségbeesetten, amint megláttam a félig megpakolt bőröndöt Ana szobájában.
Muszáj volt idejönnünk, mután csak úgy lelépett.
És most eltűnt.
Az említett berontott a szobába.
- Sehol sincsen, Scott. - borultam kétségbeesetten Ana ágyára.
Meg kell őt találnom..
- Azt én is jól tudom. - mondta kissé idegesen. - De ne aggódj, megtaláljuk.
Nagyot sóhajtottam, majd idegességemben hajamat kezdtem tépni.
- De..mi lesz ha nem?
- Ne mondj ilyet! - emelte fel hangját, majd sóhajtott, és visszavett a hangerejéből. - Ő Derek húga...és a falkánk tagja. Vagyis még nem, de már valamennyire igen. Úgyhogy ne aggódj, megtaláljuk, aztán egymáséi lehettek, vagy mi.
Elnevettem magam. Egy ilyen helyzetben nem kéne, de megtörtént.
Egymáséi lehettek... ilyen nem hiszem, hogy lesz.
Hiszen Ana a fejemhez vágta, hogy csupán pár perc alatt elvesztettem őt.
Nem érdekel, akkor majd visszaszerzem.
Lydia óta nem éreztem ilyet, de aztán jött Ő.
És megváltoztatott mindent.
Ez olyan alap duma, nem? De igen...de mi mást mondhatnék? Ezt érzem.

*Annabeth szemszögéből*

- Miért teszed ezt? - rántottam meg erősen a láncot a két karommal.
Az biztos, hogy ennek nyoma lesz. Szerintem már most véres a csuklóm. - Azt...azt hittem barátok lehetünk!
Theo elnevette magát.
Mi olyan rohadt vicces, hogy minden egyes mondatomnál röhög egyet?!
Nem értem...
Ahogy azt sem, hogy mi a francért láncolt fel a falra...
- A bátyád az ellenségem, te meg a húga vagy, így értelemszerűen nem lehetünk barátok. - lépett közelebb. - Kár, pedig olyan szépen mutattunk volna együtt.
Simogatta meg az arcom, mire én undorodva elfordítottam a fejemet.
- Mit akarsz tőlem? - súgtam dühösen.
- Drágám, ez egyszerű. Én kérdezek, te pedig őszintén válaszolsz. - mosolygott. - Első kérdés; mióta tudod, hogy a bátyád vérfarkas?
Köpni-nyelni nem tudtam.
Hogy mi? Vérfarkas? Ez komoly?
Nevetni kezdtem, mire szemöldökét ráncolta.
- Ne röhögtess már! Ilyenek csak a filmekben vannak. - kacagtam, mire kezdett dühös lenni. - A bátyám nem vérfarkas. Ahogy senki más sem a világon.
Szemei kikerekedtek.
Hogy tud valaki ekkora baromságot mondani? Még hogy vérfarkasok? Hagyjuk már.
Ilyenek nincsenek a valóságban.
- Szóval te még nem is tudsz róla. - ördögien elmosolyodott. - Kincsem, jobban el fogunk szórakozni, mint gondoltam.

*****

A fájdalom miatt egy sikoltás csúszott ki ajkaim közül.
Hogy teheti ezt? Hogy bánthat egy lányt?
A kést alkaromhoz emelte, majd végíghúzta ott.
Tele voltam zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal.
Egy órája ver, kínoz.
Üt, karmol, harap, vág, még az ostort is használni akarta.
Az ájulás határán állok.
- Meg ne halj nekem, drágám. - kezét arcomhoz emeli, majd üt egyet.
Az ütéstől arcom elfordul. - Egy pillanat, el kell intéznem egy hívást.
Tárcsázott, majd a kihangosított, mivel hallottam, ahogy kicseng.
Egy ismerős hang szólt bele.
Derek.
Itt az esélyem.
Mielőtt megszólaltattam volna, Theo egy kést emelt a combomhoz, és jól belenyomva az éles tárgyat a bőrömbe, végighúzta.
Egy hatalmasat sikítottam, amit száz százalék, hogy a vonal másik végén is hallottak.
- Tudod, nagyon szórakoztató a húgod, Derek. - nevetett Theo, majd a kést kezdte forgatni, miközben vizsgálta, ahogy a vérem csöpög le róla.
- Theo. - morgott a bátyám. - Hová vitted? Remélem tudod, hogy ezt megbánod! Meg kereslek, és kibelezlek, Theo!
A bátyám úgy ordított, hogy majd' kiszakadt a dobhártyám.
- Rendben, de addig, amíg el nem jössz kibelezni, elszórakozunk. - kacagott, majd egy újabb sebet ejtett késével a karomon, mire ismét sikítottam. - Annyira élvezem ezt a hangot! Lehetetlen megunni. Oh, és ajánlom siess. Már meghalt volna, ha az egyik pofonom nem ébreszti fel.
A vonal megszakadt.
Egyébként, Theo mindent elmondott.
Tényleg. Szó szerint, mindent.
A vérfarkasokról, a banshee - ről...minden ilyen lényről, ami Beacon Hills - ben van.
Nem is tudom, hogy higyjek e neki, vagy ne.
- Öt perc, és itt vagyok. - kacsintott.
Elment.
Itt az esélyem...ami igazából nincs is.
Félholtra kínzott, vert...én így még a lábamon sem tudnék megállni.
Mindenből kettőt látok.
Istenem...bárcsak jönne valaki, aki kimentene innen.
Könyörgöm...
Imáim végre meghallgatták, ugyanis az ajtón Stiles rohant be.
Nem, ez nem lehet igaz, ez csak egy látomás.
Leszerelt innen, majd a karjaiba vett.
- Végre itt...a karjaidban...- súgtam neki erőtlenül, majd ennyi is kellett, elnyelt a sötétség.