Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

9. Fejezet ~ Új barát

Ez lehetetlen...Adam lenne a bátyám? Az kizárt...
Szó nélkül löktem be korhadó ajtót, ami majdnem el is tört.Mindenki rám nézett.
- Adam...vagy nevezzelek inkább Dereknek? - kérdeztem felemelt hangon. Hangszínemen én magam is meglepődtem, hiszen nem kiabálni jöttem ide. De most már mérges vagyok.
Becsapva éreztem magam.
Mivel be is csaptak, Beth. - szólt egy hang belülről.
Így van, becsaptak.
Testvérem, aki hazudott és átvágott, nyelt egyet.
- Legalább azt áruld el, miért nem mondtad el, hogy te vagy az? - kérdeztem dühösen. Száját szólásra nyitotta, de megelőztem, ugyanis meggondoltam magam. Nem fogok neki esélyt adni arra, hogy valamilyen hülye kifogással beetessen, én meg azt naivan elhiggyem. - Tudod mit, nem is érdekel! Ahogy ti sem.
A döbbent fiúkra néztem, akiknek csak most jutott el a tudatukig, hogy mekkorát csalódtam bennük.
Csalódottság, és düh érzések keveredtek bennem.
Nem is tudom pontosan, mit is kéne éreznem. Örüljek, hogy végre visszakaptam a bátyámat - legalábbis majdnem -, vagy legyek rá dühös, és költözzek el oda, ahol nem ilyen hazugok élnek. Úgy döntöttem, a második opciót választom, így lesajnálóan rájuk néztem, majd megráztam a fejem, és távoztam a leégett házból, vagy nem tudom minek is nevezzem. Már épp örültem, hogy nem jön utánam senki, és tényleg elmehetek, messze a hazug bátyámtól, de sajnálatomra nem így történt. Valaki csuklómnál fogva visszarántott, s eléggé meglepődtem, mikor megláttam, ki is volt az.
- Rád különösen nem vagyok kíváncsi. - morogtam, majd kirántottam kezem az Ő keze közül.
- Sajnálom. De meg kell értened, miért..- mondatát tenyerem miatt nem tudta befejezni, ugyanis az ott csattant az arcán.
- Bíztam benned, Stiles. Pár óra alatt elnyerted a bizalmamat! - kiabáltam. Ekkor vettem észre, hogy a többiek is kijöttek, és döbbenten figyelik kis "civakodásunkat". - És gratulálok, mert pár perc alatt el is vesztetted.
A perc szót külön kiemeltem, hogy értse, szavaimat komolyan gondolom.
- Sajnálom, Ana. - suttogta.
Elnevettem magam.
- Nem érdekel a sajnálatod. Becsapva érzem magam. Legalább te elmondhattad volna. - kacagtam. - Ezért akartad, hogy elmenjek? Mert nem akartad, hogy megismerjem? Vagyis, amit bent hallottam, szerintem nem ezért. Milyen célpont lennék? Most már semmilyen, de gratulálok, elértétek amit akartatok. Elmegyek.
Hadartam. Derek szemébe néztem, majd közelebb léptem hozzá.
- Te meg, remélem tudod, hogy elveszítettél. De most teljesen. Amikor elmentél, semmi másra nem gondoltam, csak hogy meg akarlak keresni. Ehelyett, amint meglátsz, bekamuzod hogy te nem is te vagy, majd ráveszel mindenkit, hogy utáltassanak meg magukkal, és menjek el, mert ha nem, akkor az ellenségeid célba vesznek. Nem lett volna egyszerűbb, logikusabb, és fájdalommentesebb , ha elmondod ki vagy, majd elmondod azt is, hogy miért is kéne elmennem? Hát persze, hogy nem, hiszen te Derek Hale vagy, az Isten, aki bármit megtehet. Nem gondolkodtál azon, hogy leszúrsz egy késsel? Akkor talán nem jelentettem volna ekkora problémát, és élhetnéd a királyi életedet! - ordítottam.
Jól esett kimondani, ami nyomta a szívem.Adrenalin szintem a magasba szökött, most úgy éreztem, bármire képes vagyok. Pár percig csöndben maradtunk, majd nagyot sóhajtottam, és hazafele indultam.

*****

Idegesen pakoltam a bőröndömbe, mikor kopogtattak a szobaajtómon.
- Derek, megmondtam az igazságot, vagy nem jutott el a tudatodig az inform...- mondatomat nem tudtam befejezni, ugyanis betörték az ajtómat, majd belépett három férfi, és egy nő. - Kik vagytok? Azonnal menjetek..
- Csöndet! - kiabált rám az egyik férfi, pontosabban fiú, ugyanis tizennyolcnál nem nézett ki többnek.
Ijedtemben összerezzentem, majd elejtettem a kezemben lévő fehér pólót, amit épp most akartam bepakolni.
A fiú közelebb hajolt hozzám.
- Annabeth Hale. - súgta fülembe, amitől kirázott a hideg. Ebben az volt a furcsa, hogy a jó értelemben. Bársonyos, mély hangja szinte simogatott. - Pont olyan gyönyörű vagy, mint képzeltem.
Nem tudtam, pontosan mit kéne mondanom, gondolnom erre.
Elhajolt tőlem, majd rám vigyorgott. De nem az a tipikus "Tudom, hogy jól nézek ki" mosoly volt. Valahogy...gonoszabb volt. Az a "Most el fogunk rabolni, és te hagyod magad" vigyor volt.
Nagyot nyeltem.
- Ugye te sem akarod, hogy a barátaidnak baja essen? - nyújtotta kezét, jelezve, hogy fogjam meg, amit meg is tettem, ő pedig felhúzott a bőrönd mellől. - Esetleg a bátyádnak?
Stiles...Scott...Allison...Lydia...és Derek.
Elárultak.
Ők már nem a barátaim.
- Nekem itt nincs senkim. Épp készülök elköltözni. - fejemmel a félig megpakolt bőröndre böktem. - Átvágtak.
- Az szomorú dolog. - biggyesztette le ajkait. Kezemet továbbra sem engedte el, ami kezdett kicsit furcsa lenni. - Tudod, mesélek neked ezt-azt, ha velünk jössz. Tudod, amit a bátyád annyira titkol előled.
Talán...ez nem is olyan rossz ötlet.
Elvégre, Derek sohasem fog beszélni nekem erről a "célpontos" ügyről. Meg kell tudnom, mi folyik itt.
- Rendben. - egyeztem bele, amit egy óriási vigyorral köszönt meg. Összenézett a barátaival, majd az ajtó felé kezdett húzni, de megállítottam. - Te már tudod a nevem. Mi a tiéd?
- Theo. Mostantól, én leszek az új barátod.