Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

2. Évad 6. Rész ~ Hosszú út.

- Gyere be, adok egy pohár vizet. - fogta meg gyengéden alkaromat, majd behúzott a házba. Leültetett a kanapéra, majd a konyhába lépdelt, és pár másodperccel később egy pohár vízzel tért vissza.
A ház tényleg szép volt, nem csak kívül, de belül is. Legalábbis a nappali, hiszen csak azt láttam. A falak fehérek voltak, fekete bútorokkal.
Lassan kortyolgattam a vizemet, de nem segített. Bármelyik percben elsírhattam magam.
- Merre van a mosdó? - kérdeztem halkan, s kiszökött az első könnycsepp.
Leila a fejével jobbra bökött, egy fehér ajtó felé. Letettem a poharamat az asztalra, majd a mosdó felé siettem. Mikor bementem, az ajtót bezártam magam után, és próbáltam a lehető leghalkabban zokogni.
Csak sírtam, nem tudtam másra gondolni, csak hogy Stiles lecserélt.
Hát persze, hogy lecserélt egy ilyen modell alkatú lányra. Az egészben az fájt a legjobban, hogy Leila és Stiles annyira összeillettek, amennyire velem soha. Kiegészítették egymást.
- Annabeth? - kopogott Scott. Egy percre abbahagytam a sírást, de aztán nem tudtam visszafogni, így folytattam. - Kérlek, gyere ki. Nemsoká indulunk.
- Oké. - szóltam volna, de egy hang sem jött ki belőlem. Megköszörültem a torkom. - Jó, de addig én bent maradnék.
Scott lenyomta a kilincset, de mivel az zárva volt, hiába próbálkozott.
- Tudod, hogy egy mozdulat, és az ajtó már nincs a helyén.
Nagyokat szipogtam, majd megmostam az arcomat, és kinyitottam az ajtót.
Barátom bíztatóan rám mosolygott, de én ezt nem tudtam viszonozni.
Visszalépkedtem a kanapé felé, ahol most mindenki helyetfoglalt. Egy hely volt, szerencsére Alfred mellett. Leültem, majd az asztalon lévő vizemért nyúltam, majd kortyolgatni kezdtem.
Stiles és apja abbahagyták a beszélgetést.
- Jól vagy? - kérdezte a sheriff, mélyen a szemembe nézve. Bólintottam.
Stilesal összetalálkozott a tekintetünk, de nem sokáig, csupán csak egy pillanatra, mivel egyből elfordítottam a fejem.
- Ana! - szólt vidáman. A szívem meghasadt. Nem akartam vele beszélgetni, vagy rá nézni. Azt sem akartam, hogy ő tegye ezeket. - Úgy hiányoztál.
Elengedtem ezt a két szót a fülem mellett. Legalábbis úgy tűnt, de valójában, jól estek szavai, mégsem erre számítottam. Azok után, amiken keresztül mentünk, csak ennyit tudott kibökni.
- Nem indulhatnánk? - szóltam a sheriffre nézve. Nagyot sóhajtott, majd fiára nézett.
- Úgy értitek...vissza Beacon Hillsbe? - fehéredett el Stiles arca.
Jajj, de aranyos. Biztos nem akarja itt hagyni élete szerelmét. Khmm...szarkazmus.
- Igen, fiam, oda. Ott a helyed. - tette a vállára a kezét.
- De...- pattant fel, majd megragadta Leila kezét, és felhúzta az emeletre.
A könnyek újra ellepték a szemeimet. Szipogva álltam fel a kanapéról, majd kifele indultam. Amint kiléptem a friss levegőre, nagyokat szippantottam belőle. Természetesen Scott utánam jött. Elkapta a csuklómat, én pedig meglepődve fordultam hátra. Mikor megláttam szomorú szemeit, mégjobban elkapott a zokogás.
Szipogva mellkasához bújtam, s beszívtam parfümje illatát. Egyik kezével hajamat, másikkal pedig hátamat simogatta, ajkai súrolták fülemet. Nem, semmi olyasmit nem érzek Scott iránt, ahogy ő sem irántam. Nekem ott van - vagyis volt - Stiles, neki pedig Allison. Igaz, Stiles halála - vagyis nem halála - óta a csapat eltávolodott, de szerintem érthető miért. De most megtaláltuk Stilest, és minden rendben lesz, újra a régi kerékvágásban. Feltéve, ha haza akar majd jönni. De akkor sem engem választ. Vagy Leilat, vagy a barátait választja. Velem pedig nem tudom mi lesz. Lehet szólok Dereknek, hogy menjünk el ketten, távol ettől az átkozott várostól. Viszont...nem kérhetem Dereket, hogy hagyja ott az életét miattam. Nem kérhetem, és nem is fogom. Stilesnak nem kellek, új lányt talált, aki sokkal jobban passzol hozzá, mint én valaha is.
Keservesebben kezdtem zokogni, s úgy szorítottam Scottot, mintha az életem múlna rajta.
Elveszítettem őt. Hányadszorra is? Már nem tudom, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy nem vagyok elég jó Stilesnak, és minnél hamarabb el kell hagynom Beacon Hillst. Ha hazaértünk összepakolok, és szép csendben lelépek.
- Vége van, Scott. Ennél jobban már nem fájhat. - sírtam. Nem bírtam abbahagyni, abban a pillanatban lehetetlennek bizonyult.
- Hé! - tolt el magától, majd két keze közé vette arcomat. - Semmi gond, átvészeljük. Minden rendben lesz. Itt fogja hagyni Leilat.
Kicsit önzők vagyunk, hogy el akarjuk őket választani. Helyesbítek, én már nem akarom. Legyenek boldogok, úgysem leszek velük sokáig.
Bólintottam, majd megtöröltem az arcomat a pulcsim ujjába.
- Köszönöm! - öleltem meg utoljára Scottot, majd bementem a házba, ahol Stilesék már a helyükön ültek. - Mehetünk haza?
A sheriff bólintott, fia pedig vigyorogva megszorította barátnője kezét. Egy újabb kis darab a szívemből szilánkosra tört.
- Leila is velünk jön. - sóhajtott Mr. S., nekem pedig hatszorosára tágult a szemem.
- Tényleg? - nehezen, de kierőltettem magamból ezt a szót. Leila rám mosolygott, mire nagyon meg kellett fegyelmeznem magam, hogy ne vicsorogjak rá. Nem is tudom, pontosan mit éreztem. Annyi minden keveredett bennem, de a fájdalmat és a csalódottságot tudnám kiemelni.
Stiles apja felállt, majd kint kinyitotta a kocsit, és beült. Stiles és Leila egy másik autóhoz mentek, s beszállni készültek.
- Leila! - szólt a sheriff. - Kérlek, ülj be hozzám. Szeretnék beszélni veled. Majd valamelyik megállónál átszállsz.
A lány meglepődve nézett a barátjára, aki csak rámosolygott. Erre Leila adott egy puszit az arcára, és beült a rendőrkocsiba, az anyósülésre.
- Scott, nem jössz velem? Úgy sincs hely ott mindenkinek. - lépett ide Stiles. A vérfarkas rám nézett, majd megrázra a fejét.
- Menj Anaval. - mondta, majd beült hátra, Alfred mellé.
Szemeim kikerekedtek, szívem nagyot dobbant. Stiles rám mosolygott, majd odasétált az autójához, és kinyitotta nekem az ajtót. Tétováztam, először nem mertem beülni, végül gyorsan behuppantam. Nem akartam húzni az időt, így is elég hosszú út áll előttünk. Nagyon hosszú.