Stiles Stilinski Fanfiction [Magyar] (Befejezett)

1.Fejezet ~ Baleset

A költöztető kocsi korán érkezett, de én már készen, becsomagolva vártam az ajtóban. Mint mindenki költözés előtt, nekem is az járt a fejemben, hogy vajon szeretni fognak e? Lesznek barátaim? Ezekre a kérdésekre majd holnap meg is fogom kapni a választ.
A költöztetős pasik bepakolták a bútorokat a kamion szerű, nagy "autóba", majd vártak rám, amíg én beraktam a bőröndjeimet a kocsiba. Elmondtam nekik, hogy hova kell vinni a bútorokat, menjenek előre, majd ott találkozunk.
Elindultak, én pedig bementem az ürességtől kongó házba, majd felmentem az emeletre, egyenesen a bátyám szobájába, hogy elbúcsúzzak tőle.
Ha bármi bajom volt, idejöttem, és úgy beszéltem a falnak, mintha Derek állna ott.
- Szia. - sóhajtottam szomorúan. - Eljött ez a nap is, nem?
Kínosan felnevettem. Elég hülyén néz ki, hogy egy fallal beszélgetek.
- Elmegyek.. ki tudja, lehet sohasem találkozunk. - alsó ajkamba harapva próbáltam elfolytani a sírást, ami nehezen, de sikerült. - Ha tudnád, milyen rossz nélküled, Derek. - nyögtem ki, s egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit mosolyogva letöröltem. - De ma nem sírhatok. Ma csak a költözésre kell koncentrálnom.
Elmosolyodtam, majd kiléptem a helységből. Még egy utolsó pillantást vetettem bátyám szobájába, ahol oly' sok mindent éltem át.
Beültem az autómba, majd meg sem álltam Beacon Hills - ig.

- Köszönöm, hogy segítettek. - nyújtottam át a megfelelő összeget a srácoknak, miután be pakolták a bútorokat a házba, a megfelelő helyre.
Ha múlt hónapban nem iratkoztam volna be a suliba, akkor most már itthon sem lennék, de szerencsére megtettem, szóval pihenhetek, és ismerkedhetek az új környezettel.
Lezuhanyoztam, majd úgy döntöttem elmegyek sétálni, hátha összefutok pár osztálytárssal.
Már másfél órája ülök a parkban, és az igazat megvallva halálra unom a fejem.
Az út túloldalán volt egy kisbolt, és mivel a hasam már szinte falta önmagát, úgy döntöttem bemegyek, és veszek valami kaját.
Még jó, hogy a nagyszüleim minden hónapban küldenek pénzt, hogy megtudjak élni valahogy. Na és persze vállaltam is kisebb munkákat, de ez már régen volt.
Átmentem a zebrán, de mikor már a közepénél jártam, egy kocsi villám  sebességgel jött felém.
Szerencsére időben eltudtam ugrani, de mint kiderült, a bal oldalamról is jött egy kocsi, szóval elég nagy karambol lett, és biztosan meg is sérült valaki.
Oda rohantam, de amikor láttam, hogy egy kisfiú fejéből csak úgy ömlik a vér, felsikítottam, s majdnem elájultam.
Remegő kézzel, szédülve felhívtam a mentőket, s dadogva belenyögtem a baleset helyszínét.
Pár perc múlva a segítség meg is érkezett.
Amíg 4-5 mentős segített a sérülteknek, addig engem egy rendőr kikérdezett.
- Hölgyem? Minden rendben? - kérdezte a rendőr, akiből hirtelen kettőt láttam.
- Nem tudom.. - nyögtem ki nehezen.
A Sheriff átkarolt, majd beültetett a kocsiba, és elvitt a kapitányságra, ahol bevezetett egy irodába, ahol el kellett mondanom mindent.
Majdnem meghaltam...és lehet, hogy valaki meg is halt! Te jó ég.
Szörnyű volt látni a kisfiút, és a két ripityára tört autót.
- Hölgyem. - szakított ki gondolatmenetemből, mint a jelvényen is rajta volt, Sheriff Stilinski.