Dallamok közt elveszve

Tizenegyedik fejezet

Olivér

Több órányi út után Vendel leparkol a kocsijával a ház előtt, ahol a gyerekkorunkat töltöttük, ahol a karrierünk elkezdődött. Kiszállok a kocsiból, és sóhajtva becsapom az ajtót, miközben felnézek az emeletes családi házra. Már nem lakik benne az egész család, csak egy része, anya, apa és az öcsénk, a legifjabbik Török - Márk.

Márk tizenhat, okos, ügyes, de a szöges ellentétünk. A szüleinknek nem ütötte meg a szemét, de még Vendelnek sem. Egyedül én tudok róla, mert csak én veszem észre az apró dolgokat. Márk fiatalabb korában kipróbált rengeteg hangszert, gitárt, zongorát, dobot, még a hegedűt is, de egyik se ment neki olyan jól, pedig ő nagyon akart legalább egy hangszert elsajátítani, mint a bátyjai. Vendel és a szüleim ezt csak kamaszkori szétszórtságnak gondolták.

- Nem figyelsz eléggé arra, amit csinálsz – mondta neki egyszer apánk. Márk nem szólt semmit, csak hallgatott. Bele törődött. Amikor ezt észre vettem rajta, rábeszéltem, hogy ne adja fel ilyen könnyen. Harcoljon az álmaiért.

A monológómat csendben végig hallgatta majd bólintott.

- Na akkor? – kérdeztem tőle.

Sután megvonta a vállát.

- Nem tudom – motyogta.

- Mit? – nevettem fel. – Azt, hogy akarsz-e zenélni vagy nem?

- Hát... hát szeretnék.

- Ez a beszéd! – veregettem meg a vállát. – És melyik hangszer volt eddig a kedvenced?

Pár percig elgondolkodott.

- Azt hiszem a gitár.

Büszke mosoly jelent meg az arcomon.

- Persze! Hiszen te is Török vagy! És pedig a mi hangszerünk a gitár.

Halványan ő is elmosolyodott.

Ezután párszor leültem vele és tanítgattam. Mióta beindult a zenekar egyre kevesebbszer volt időm rá, amiért mindig rosszul éreztem magam, amikor hazajöttünk látógatóba.

Mint most is.

Kiveszem a csomagtartóból a bőröndömet és Vendellel becsöngetünk. Két perc múlva nyílik az ajtó és anya jelenik meg a küszöbön.

- Fiúk! Végre megérkeztetek! – Kitárja a karjait és mindkettőnket szorosan megölel. Mi szintén megöleljük, jó újra látni mosolygós arcát. Nagyon hiányzott, mint ahogy apa és Márk is.

- Gyertek bentebb! – mondja mikor nagysokára elenged.

Levesszük a cipőinket az előszobában – ezt a szabályt anya nagyon komolyan betartatja. Ezután a nappaliba vezet minket, ahol a többiek vannak. Márk tévét néz, apa pedig a laptopján dolgozik.

- Hahó, megjöttek a vendégeink – szól rájuk anya. – Komolyan mondom, mostanában annyira rákattantak ezekre a kütyükre, hogy néha észre se veszik a körülöttük lévő világot – mondja nekünk.

- Olivér szintén – bök rám Vendel.

- Hé! Ha tudnád a banda közösségi oldalait szoktam kezelni! – védem magam.

- Az nem a menedzserek dolga? – kérdezi apa, miközben feláll.

- Dehogy! Azért nem mindent ők csinálnak – válaszolom.