Dallamok közt elveszve

Tizenkilencedik fejezet

Olivér

Nem képzeltem volna, hogy ilyen sokan eljönnek a koncertünkre.

Teltház van. Csak most ért el az agyamig.

Lehajtom a fejem, sapkámat mélyen az arcomba húzom.

- Bocs, bocsánat – mondom folyamatosan, miközben előre furakodok. Van aki szó nélkül arrébb megy, van aki szúrósan néz rám.

Már majdnem elértem a színpadot, amikor felpillantok, hogy megnézzem, hogyan is juthatnék mögé. Egyedül csak egy ajtót látok, viszont az egy korlát mögött van, amit biztonsági őrök vesznek körül.

Az is elég ha eljutok a korlátig, ha már meglát az egyik óriás, tudni fogja hogy ki vagyok és beenged.

Könnyű tervnek hangzik, de két tömött sor zár el a korláttól, egy centi hely sincs a testek között.

Megbököm az előttem álló fiú vállát, aki megfordul.

- Igen?

- Előrébb engednél? – kérdezem mélyebb hangon lesütött arccal.

- Mer'?

- Mert innen nem látok olyan jól.

- Bocs, haver. Aki hamarabb ideér, azé a hely – von vállat és visszafordul a barátaihoz.

Remek. Ez nem jött össze.

Kicsit arrébb megyek és most egy lánynál próbálkozom. A lányok mindig kedvesebbek.

- Tessék? – fordul felém miután megböktem.

- Kicsivel előrébb mehetnék? – mondom ugyanúgy.

Összehúzza a szemeit és közelebb hajol hozzám.

Nem tetszik ez nekem. Hátrálok egy fél lépést.

- Miért? Magasabb vagy tőlem, jól látsz így is.

- Elől van a barátnőm, vissza szeretnék menni hozzá – hazudom. Istenem, miért tart fel mindenki? Miért nem tudnak szó nélkül tovább engedni?

- És hogy hívják? – lép egyet felém.

- Zsófi – mondom az első nevet, ami az eszembe jut.

- Érdekes. Nem tudtam, hogy Török Olivérnek barátnője van.

Elkerekedik a szemem és felnézek a lányra. Lebuktam.

- É-én sem tudom, hogy van neki – próbálom menteni a menthetetlent. – Akkor oda engedsz? – mutatok előre.

- Persze – mosolyog.

Megkönnyebbülten felsóhajtok és elindulok.

A lány hirtelen karon ragad és visszaránt. Még hozzá elég erősen.

- Miután aláírtad a pólómat – mondja továbbra is mosolyogva.

Felnyögök. Túl könnyen ment volna.

- A koncert után aláírom, ígérem. De most sietnem kell.

- A koncert után hosszú sor lesz, amit nem szeretnék végig állni.

- Sajnálom, de aki aláírást akar, annak ki kell várnia a sorát.

Keresztbe teszi a karjait.