Dallamok közt elveszve

Harmincharmadik fejezet

Lassan kinyitom a szemem, a fölöttem lévő lámpa még forog egy kicsit, aztán megáll. Túl erős a fény, ezért a kezemmel eltakarom a szemem. Székcsikorgás, egy arc, egy kéz a karomon.

Sűrűn pislogok hogy kitisztuljon a látásom és jól láthassam Olivér aggódó arcát.

- Jó reggelt, Csipkerózsika – suttogja és elmosolyodik.

- Hol vagyok? – felülök, de visszanyom a párnákra.

- Kórházban.

- Mi történt pontosan? – vonom össze a szemöldököm. Elájulhattam, mert semmire se emlékszem. – Hogy kerültem ide? Tina hol van?

- Nyugodj meg. Most pihenned kell – mondja.

- Mi történt velem egyáltalán?

Visszaül a székre és megfogja a kezemet.

- Úgy látszik Amanda – vagyis ahogy te ismered, Tina – elég jól képzett kardforgatásban. Még oklevele is van – értetlenül ráncolja a szemöldökét. – Olyan gyorsan került mögénk, hogy nem tudtam időben cselekedni... megszúrta a bal combodat, utána ellöktelek tőle, a földre estél és beverted a fejed – lesüti a szemét. – Bocsánat.

Most komolyan ő kér bocsánatot?

- Olivér – megszorítom a kezét. – Te csak megvédtél tőle. Ne sajnáld. Ha nem löktél volna el, lehet hogy most nem feküdnék itt.

- Inkább ne is gondoljunk erre – rázza meg a fejét.

- Támogatom – kiráz a hideg a gondolattól hogy rosszabb is történhetett volna. – Tinával mi történt?

- Sokkolta a vér látványa. Kihasználtam az időt, ameddig a véres pengét bámulta és kicsavartam a kezéből. Hirtelen észhez tért és rájött hogy mit tett. Elsőnek a mentőket hívtam, aztán a rendőröket. Amanda rögtön menekülni akart, amint meglátta a telefonomat, de Vendel pont akkor lépett ki az ajtón és visszatartotta. Még részegen is gyorsak a reflexei – nevet fel.

- Most hol van?

- A rendőrségen. Két éve nem pereltem be az ellopott dalokért, de most megtettem és még egy kis zaklatás és erőszak alkalmazása is van a dologban.

- Mi fog történni vele?

- Nem tudom, de nagyon nem is érdekel.

- Sose kedveltem.

- Tényleg a barátotok volt? – kérdezi meglepve.

- Igen. Még az osztályunkba is beiratkozott. Nagyon beteg a csaj.

- És én vele jártam – nevet Olivér.

Pár nap múlva kiengednek a kórházból. A szobámban szinte mindig van valaki, úgy aggódnak értem mintha valami betegségben szenvednék, nem pedig csak egy lyuk lenne a lábamon.

Oké, a lyuk azért túlzás. Nem olyan mély a vágás, de szép csíkban húzódik a combomon, és a helye mindig emlékeztetni fog arra az éjszakára.

A szüleim eléggé ki voltak akadva mikor nem mentem haza aznap, de miután elláttak a kórházban Olivér felhívta őket és sűrű bocsánat kérések között elmondta a történteket. Anyám többször ki sem akar engedni a házból, apám pedig mérges Olivérre és rám, Olivérre mert nem tudott megvédeni (persze elmeséltem neki hogy Tina olyan volt mint egy kígyó, de nem értette meg), rám azért mert ilyen veszélyes fiút kellett választanom (persze elmeséltem neki hogy egyáltalán nem veszélyes, csak a rajongói azok, de nem értette meg).