Yellow flicker beat - Hunger Games fanfiction

0. Abraham's daughter

  - El kell mennünk! - csapódik ki az ajtó.
  Egy férfi ront be rajta az Egyesült Panem katonai egyenruhájában. Éppen most ért haza munkából, ő a Körzetek alezredese.
  - Miért? Mi van? - reagál hasonlóan feszült stílusban a felesége, aki eddig a televíziót nézte állig betakarózva.
  - Nem hallottad?! Indulnunk kell! - sürgeti a férfi és nyugtalan tekintetét körbefuttatja a szobán.
Az egyik szekrényhez lép és kivesz belőle egy terepszínű táskát.
  - Mi történt?! - kérdezi ismét a nő, miközben a férje fontos dolgokat dobál be a táskába. Gyógyszereket. Ruhákat. Pénzt. Egy pisztolyt, amit a rejtett fiókból vesz elő.
  - Az elnökasszony meghalt. Snow átvette a hatalmat - a férfi tekintetében tanácstalanság és félelem csillan, de nem áll le a pakolással.
  - De mégis hogyan?! - kérdezi hitetlenkedve a felesége, miközben a szemével követi a férfi kapkodó mozdulatait.
  - Elég sok követője van. És a régi Kapitólium egyből felsorakozott mögé. A Snow név azoknak az idiótáknak kényelmet és biztonságot jelent - csóválja a fejét rosszallóan. - Aviana különböző indokokkal kivégeztet mindenkit, aki Katniss oldalán állt vagy harcolt!
  - Jó, de miért kéne menekülnünk? Évek óta semmi közünk hozzájuk!
  Az asszony közömbösségét látva a férfi idegesen a hajába túr és kiabálva folytatja:
  - Te tényleg nem érted, Jo?! Őket ez nem zavarja! Csak vért akarnak látni! Rajta vagyok a listájukon! Tudják... Tudják, hogy én régen... - küszködik.
  A felesége elkomorodik és az egész házat burkoló fapadló egy kis darabját kezdi el fixírozni, miközben olyan arcot vág, mint aki mélyre elásott emlékeket kotor elő az elméje rejtett zugaiból, amiket már régóta nem akart viszontlátni. Egy fél percnyi néma csend után felemeli a fejét.
  - A közös múltatokat tekintve lehet, hogy mégis jobb ha elmész - mondja hűvösen.
  - Azt hittem ezt már megbeszéltük... - a férfi tekintetében fékezhetetlen düh és türelmetlenség csillog.
  - Nem erről van szó! De én tudom, hogy milyen mindenkit elveszíteni és nem vagyok hajlandó mindezt megint átélni!
  Síri csend. Ezúttal mélyebb és nehezebb, mint az előző. Óvatosan közelebb settenkedek a lépcsőhöz.
  - Így lesz a legjobb - győzködi a felesége, miközben feláll és a férfi vállára teszi a kezét. - Csak hátráltatnánk téged. És ha mi is menekülünk az feltűnő. Engem úgyis mindenki úgy ismer, mint aki nem bírja Katnisst, Tyra-nak pedig iskolába kell járnia!
  - Hát nem érted, hogy csak rátok gondolok?! - ragadja meg a férfi a felesége vékony kezeit és mélyen a szemébe néz. - Engem felőlem megkínozhatnak, kivégezhetnek vagy amit akarnak, de titeket nem vehetnek el! Újraindítják a játékokat! És ha kiválasztják...?
  - Sok gyerek van a Másodikban - szakítja félbe az asszony inkább magát győzködve, mint a férfit.
  - Igen, de félek ez nem húzás alapon fog működni... - ingatja az a fejét.
  - Akkor is elég sok volt ellenálló lakik erre. Menj! Nem lesz baj!
  - Nem tudom - bizonytalanodik el a férfi.
  Kék szemében ezernyi kétség tükröződik, ahogy felesége tekintetét kutatja.
  - Gale! Gyűlölöm még a gondolatát is, hogy el kelljen szakadnunk, de inkább ez, mint hogy kivégezzenek! Menj, itt minden rendben lesz! Tudok vigyázni magunkra!
  - Tudom - simítja meg a férfi a nő arcát, majd egy finom csókot nyom a szájára. - Szeretlek, Johanna.
  - Én is téged. Sajnálom. Ne merészelj meghalni!
  A nő erős, nem engedi meg magának, hogy sírjon. A férje biccent, behúzza a táskát, fellendíti a bal vállára és elindul az ajtó felé.
  Le akarok szaladni, megérinteni őt, átölelni, könyörögni neki, hogy ne hagyjon el minket, megígérni neki, hogy minden rendben lesz, csak együtt kell maradnunk, de képtelen vagyok mozdulni.
  - Miért van az, hogy az esélyek sosem nekünk kedveznek?! - kérdezi a férfi az ajtóból visszafordulva keserűen, könnyes szemmel, majd kisétál az éjszakába, ezzel együtt az életünkből is.