Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Első fejezet

Idegesen állok a tükör előtt, miközben rövid szoknyámat igazgatom, hogy minél többet takarjon lábaimból. Otthon nem számítottam túl magasnak, ám új lakhelyemen 170 centiméteres magasságommal könnyen a figyelem középpontjába kerülhetek, ráadásul ma magassarkút is viselek.

Magamban mélyet sóhajtok arra gondolva, hogy ma kell találkoznom az unokatestvéremmel. Hosszú évek óta először kell szembe néznem vele, a család legtökéletesebb tagjával. Egész életemben azt hallgattam, hogy bárcsak olyan lehetnék, mint ő, ám csúfos kudarcot vallottam ebben. Audrey kerek tíz évvel idősebb nálam, és egész életemben az ő árnyékában éltem. Az én nevem Aubrey, a szüleim legalább egy betűt képesek voltak változtatni, így legalább nem teljesen elmondható, hogy az ő mintájára voltam tervezve.

Audrey mindig kedves volt, már kisgyerekként feltűnt mindenkinek, hogy mennyire intelligens és természetesen hosszú vörös hajával és zöld szemeivel mindenkit elbűvölt a családban. Így, amikor a szüleim megtudták, hogy gyermekre számíthatnak azonnal eltervezték, hogy biztosan én is olyan elragadó leszek, mint Audrey. Tervük már a nevemmel megkezdődött: az Aubrey majdnem azonos, kimondva már-már lehetetlen meghallani azt az egyetlen betű különbséget. Ezzel a névvel iskolás éveim alatt rengeteg javítgatást és gúnyolódást köszönhettem az őseimnek. Még az általános iskolai osztálytársaim is megmondták, hogy csak egy silány Audrey utánzat vagyok, nem tudhatták, hogy mennyire igazuk van.

A család szeme fénye ügyvédnek tanult és nagyon sikeresnek számított a munkájában, így úgy kezdett mindenki gondolkodni, hogy akkor nekem is valami magasztos foglalkozást kell találnom. Így közölték velem középiskolás koromban, hogy belőlem bizony orvosnak kell válni, más opció elfogadhatatlan. Talán a 18 éves énem lázadásának, talán a bölcsészkaros ösztöndíjamnak köszönhető, de az orvosi egyetem közelébe se mentem végül. Az egyetemi éveim alatt végig azt hallgathattam, hogy életem legrosszabb döntését hoztam meg, a bölcsészettel semmire se fogom vinni. Végül igazuk lett.

Annyi év után megelégeltem a folyamatos nyomást, és miután munkám nem igazán akadt, összepakoltam és elköltöztem a legmesszebbi helyre, amely eszembe jutott: egy nagyvárosba, ahol jelenleg Audrey él. Az unokatestvérem híresen jó lelkének és közbenjárásának köszönhetően nem sokat pihenhettem: azonnal munkához és egy aprócska, de saját lakáshoz juthattam. A megspórolt pénzemmel a lakbért fedezhettem volna egy darabig, de muszáj volt jövedelemhez jutnom, így meghunyászkodtam és elfogadtam az álláslehetőséget.

Nem szabadna ennyire cinikusan gondolnom Audreyra, dorgálom meg magam, miközben felteszem nyakláncom. Türkizzöld pulcsimat gyorsan betűröm fehér szoknyámba, majd felkapom a zakóm és a táskám, mielőtt kiviharzanék az ajtón. Egész életemben imádtam színházba járni, így izgalommal tölt el, hogy milyen lesz újra ilyen módon kikapcsolódni.

A színház bejáratánál találkozom unokatestvéremmel, aki megdicséri ruhaválasztásomat, ám elnyűtt táskámat látva felhúzza az orrát. Úgy terveztem, hogy az előadás után még beülök a park melletti kis kávézóba és ott rajzolgatok, így muszáj volt az egyetlen táskámat választani, amelybe elfér a füzetem és a tollaim. Folyamatosan nyugtatnom kell magamat, hiszen olyan jelentéktelennek érzem magam ahányszor Audrey tökéletes és mosolygós arcára pillantok.

Vörös haja ma is fényes, egy laza kontyba kötötte fel, így jobban látszanak finom arcvonásai. Szív alakú ajkai vörösre vannak rúzsozva, amely erős kontrasztot alkot halványszürke kötött ruhájával. Elbűvölő és elegáns, mint mindig.

Kabátomat nem adom le a ruhatárba, inkább a székem karfájára akasztom. Az előadás Shakespeare Szentivánéji álom című darabja, újragondolt változatban. Számomra néhol túlságosan "modern" ez a megközelítés. Illetlen megmozdulás, de folyamatosan az órámra pillantok, hogy mikor is lehet már vége. Audrey azt mondta, hogy ez egy három órás előadás lesz, így megítélésem szerint percek múlva tarthatják a szünetet, amely alatt picit összeszedhetem magam. Az otthoni színház nem volt ekkora férőhelyes, a tömeg fullasztóan hat rám, levegőre van szükségem.