Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Tizennegyedik fejezet

   Alig alszom valamit az éjszaka folyamán, ébren tartanak a gondolataim. Nem bírom abbahagyni az agyalást Yoongi tettével kapcsolatban? Akkor most kedvel engem vagy micsoda? A gyomromban folyamatosan pillangók repkednek, nem tudom hova tenni ezt az érzést. Nem igazságos, hogy ezt teszi velem, majd faképnél hagy.

  Karikás szemeim néznek vissza a tükörből, hideg vízzel mosok arcot, hogy jobban felébreszthessem magam. Szeretném felhívni a srácot, akiről a gondolataim forognak, de nem tehetem. Amint felvenné a telefont habogni kezdenék, még magam számára sem sikerült letisztáznom a helyzetet. Nem tudom, hogy mit mondana, azzal meg végképpen nem vagyok tisztában, hogy mégis mit szeretnék hallani.

   Leheveredem a kanapémra, majd díszpárnámat az arcomhoz emelem és abba sikítok bele. Soha nem bírtam a feszültséget, ez a helyzet meg jelen pillanatban megőrjít. Min Kibaszott Yoongi, minek kellett ezt tenned velem?!

   Ideje lenne felhívnom a szüleim, hogy találkozhassak velük, viszont ehhez sincs bátorságom. Láthatóan feszült vagyok, ők meg azonnal észre vennék, hogy valami nem stimmel. Nem akarom tudatni a körülöttem levőkkel, hogy jelenleg milyen tanácstalan vagyok.

   Végül a laptopomat az ölembe véve csak az interneten nézelődök, próbálom elterelni a gondolataimat. Andrewnak is megígértem, hogy a jövő héten találkozni fogunk, de ma neki se telefonálok. Jinnek nem akarok semmit mondani, míg meg nem bizonyosodom az egészről. Elvégre az egyik barátjáról van szó, nem akarom kínossá tenni a köztük levő hangulatot is. Éppen azon gondolkodom, hogy mégis mivel töltsem az időmet, ha már vasárnap délután van, amikor megszólal a telefonom. Összerezzenek a csengőhangomra, majd gyorsan megnézem ki hív. Yoongi neve borítja be a kijelzőmet, és egyszerre ki is üríti az agyamat. Nagyot nyelek, majd leteszem a telefont magam mellé, nem tudom mit mondhatnék neki. Már épp azon vagyok, hogy figyelmen kívül hagyjam a hívását, de hirtelen mégis felveszem.

- Aubrey! Baj van! - szól bele köszönés nélkül.

- Mi történt? - habogom.

- Nem találom sehol Solart! Nyitva hagytam a terasz ajtaját, és valószínűleg kiszökött ott, majd felmászott a tetőre. Segítened kell lehozni!

- Várj egy pillanatot! Miért nem hozod te le egyszerűen? - kérdezem meglepődve.

- Tudod, tériszonyom van. Legutóbb is alig tudtam lejönni, arról a hülye létráról...

- Mi van a többi sráccal?

- Solar őket nem szereti, csak hozzád menne oda, ha hívnád. De, ha ennyire nem akarsz segíteni, akkor nem muszáj... - vált hangnemet, és hallom ahogy elkedvtelenedik.

- Várj, megyek! Nagyon sietek! - mondom, majd kinyomom a telefont.

   Gyorsan felpattanok a kanapéról, és a hálószobámba rohanok. Előkapom a kedvenc szakadt farmerom, és egy fehér pólót mellé. Gyorsan felteszem a szalagos nyakláncom, majd kifésülöm a hajam. Nem bírom megállni, vészhelyzet ide-oda, de fogat mosok, és megpróbálom eltüntetni a szemem alatti karikákat, mielőtt feltennék egy kis szájfényt. Rohanva indulok Yoongs lakása felé. Solart meg kell mentenem, akármilyen kínos is a levegő köztünk.

  Felcsengetek, mire egyből beenged és a maradék négy emeletet továbbra is futva teszem meg. Szerintem mindezek után átkozni fogom magam, de jelen pillanatban nem érdekel. A kedvenc cicám szerintem nincs veszélyben, a macskák elboldogulnak a tetőkön, de gazdája ijedt hangja miatt aggódni kezdek.

  Yoongi az ajtóban vár, nem is köszön, hanem karon ragad és egyenesen a folyosó végén levő fémajtóhoz vonszol. Kinyitja azt, majd felmegyünk egy lépcsősoron, végül az ott levő ajtót is kilöki. A lapos tetőn találjuk magunkat, szinte lehetetlen leesni innen, hiszen körben korlát veszi körül. Gyorsan körülnézek, mire elképedek. A tető egyik sarkában rengeteg vastag pokróc és párna van leterítve, a párkányon elhelyezve apró mécsesek égnek, mindezek mellett pedig egy megterített kis asztal helyezkedik el.