Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Huszonegyedik fejezet

Kedd reggel feldagadt szemekkel ébredek, fogalmam sincsen, hogy kibírom-e a mai munkanapot. Hiába mosom meg hideg vízzel az arcom, semmit nem enyhít a tényen, hogy borzalmasan nézek ki. Legszívesebben tegnap miután hazaértem, fejbe vágtam volna magam. Utáltam a gondolatot, hogy el kell válnom Yoongitól, de muszáj hinnem a döntésemben. Mindkettőnk számára így a legjobb, remélem. Egy idő után úgyis elege lett volna belőlem, akkor meg én is megsérülök.

A reggeli teám sem segít rendbe tenni a hangulatom, akármennyire is próbálkozom. Megeszem körülbelül fél tábla csokoládét is, míg munkába készülök. Valahogy viszont nem válik nálam be a mendemonda, miszerint a csoki boldogabbá tesz.

Öltözékemre is átragad hangulatom, mivel egy fekete nadrágot, és fekete pólót rángatok elő szekrényemből, amihez hasonló színű kardigánt párosítok. Remek, úgy nézek ki, mint egy gyászhuszár. Nagyot sóhajtok, miközben a tükörbe nézek, és megpróbálom eltüntetni a sírás nyomait. Végül több festék lesz az arcomon, mint egy Picasso festményen, de ezzel nem tudok jelenleg foglalkozni.

Rose már bent van az üzletben, amikor megérkezek. Egy mosolyt erőltetek az arcomra, miközben leülök a pult mögé.

- Aubrey, képzeld! Már tegnap jelentkezett egy fiú az állásra, ráadásul azt mondta, hogy van virágkötői tapasztalata is! - ujjong.

- Ez nagyszerű! - próbálok lelkesedni, nehogy észre vegye rajtam rossz kedvem.

- Egyébként Yoongi ma itt járt, és ezt hagyta itt neked - nyújt át egy borítékot.

Megszólalni se tudok meglepetésemben, csak elveszem a fehér borítékot. Miután Rose elugrik, hogy a beszállítókkal találkozzon, végre összeszedem a bátorságom, hogy felnyissam. Nagy levegőt veszek, miközben kiveszem a benne levő fotókat.

Az első képen én vagyok rajta, a stúdió teraszán, háttal ülök. Felismerem a helyzetet, ez volt az a nap, amikor megegyeztünk abban, hogy elkísér az eljegyzésre. A következőn Yoongi látható, amint öltönyben áll a képen, az épület előtt, ahol lakom. Összeszorul a szívem, mivel magabiztosan néz a kamerába, mind, aki tudja, hogy mit akar. Az utolsó képet nem merem megnézni, félek, hogy megríkatna. De aztán nem tudom visszatartani a kíváncsiságom, és rápillantok. A szívem kihagy egy ütemet, amikor a fotón kettőnket látom meg. A minőségéből ítélve, telefonnal volt készítve, valószínűleg valamelyik fiú csinálta titokban. A stúdió padlóján ülünk, kezünkben tányérok, miközben egymásra mosolygunk.

Eddig tudom tartani magam, hisztérikus zokogásban török ki. Szerencsémre nem érkezik vásárló, hiszen azonnal elriasztanám. Már lassan levegőt se kapok, a sminkem totális káosz lehet, amin a papír zsebkendő sem segít. Végül sikerül lenyugodnom, iszom egy kis vizet és megpróbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra, amikor egy férfi lép be a boltba. Elég ferde szemmel néz rám, miközben kiszolgálom, de nem zavartatom magam. Nem az ő szíve tört újra millió darabra.

Hyebin és Hyunjin mosolyogva érkeznek meg, ám, mikor rám pillantanak elcsendesednek. Szájuk sarka lefelé konyul, miközben bús ábrázatomat vizsgálják. Amint összepakolom a cuccomat, már indulok is, mégis elkapok egy mondatfoszlányt.

- Szerinted szakítottak? - suttogja Hyunjin.

Nagy levegőt veszek, majd kilököm az üzlet ajtaját. Legszívesebben visszarohannék, hogy beolvassak nekik, mennyire szemét dolog mások magánéletében vájkálni. De már ehhez is túl megviselt vagyok, szóval csak tovább folytatom az utam haza.

Alig lépek be a lakásba, Jin utánam rohan a folyosón, majd egyből megölel. Valószínűleg hallott már a fejleményekről, mert nem kérdez, csak engedi, hogy zokogjak. Beterel a lakásomba, és leültet a kanapéra, míg főz nekem egy adag kamilla teát. Egész este ott van velem, meghallgat, viszont nem szól bele a dolgokba. Pontosan ezt tisztelem benne, képes megbízni bennem annyira, hogy hagyja, saját döntéseket hozzak.