Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Tizenhatodik fejezet

Kivételesen semmi kedvem dolgozni menni, legszívesebben csak bebújnék a takaróm alá és továbbra is sajnálnám magamat. Az évek alatt az önsajnálat minden formáját sikerült elsajátítanom, elég keserűséget okoztam magamnak. Ráadásul úgy tűnik, a szüleim soha nem lesznek elfogadni azt, hogy nem Audreynak adtak életet, hanem csak a silány másolatának. Közel sem vagyok olyan szép, mint ő. Közel sem vagyok olyan okos, mint ő. Abba meg nem is gondolok bele, hogy soha nem fogok annyit keresni, mint ő. Egyszerűen egyeseknek bejön az élet, sikeresnek születnek, mások meg csak elvesznek a tömegben. Én a kevésbé szerencsések közé tartozom, egy vagyok a sok közül.

A tükörből egy letört, szomorú lány arca néz vissza rám. Nem bírok magamra nézni, szóval gyorsan megmosom az arcom, majd kisminkelem magam. Az arcom sem elég különleges ahhoz, hogy ne legyen szükségem a javításra. A hajamat kontyba fogom, ma reggel nincs kedvem megküzdeni hullámaimmal. Nincs étvágyam, így letudom a fogmosást is, mielőtt visszamennék a szobámba felöltözni. Magamra rángatok egy szaggatott farmert, meg egy egyszerű fekete pulcsit. Szabályosan a velem szembe jövő első két darabot kapom magamra, túlságosan zaklatott vagyok még a válogatáshoz is.

Az utcák most ébredeznek, az emberek munkába indulnak. Egész szépen süt a nap, novemberhez képest, viszont most ez sem képes megolvasztani a szívemre ráfagyott szomorúságot. Olyan érzésem támad, mintha egy parányi esőfelhő kísérne mindenhova, amerre járok. Nyitás előtt negyed órával már az üzlethez érek, így ma én indítom a napot.

Nagyot sóhajtok, miközben lepakolok a pultra és leveszem a kabátom. Ma reggel olyan érzés volt felkelni, mintha lassan kezdenék eltűnni. Lehet már nem is vagyok, régen beszippantott magába az elvárások univerzuma. Talán a világon az egyik legrosszabb érzés az, amikor teljes erődből próbálkozol megfelelni másoknak, de csak elszomorítod őket azzal, hogy mennyire csődtömeg vagy. Hiába menekültem a világ másik végére, talán mégsem kezdhetek tiszta lappal. Addig nem lehetek Aubrey, míg el nem különülök teljesen Audrey létezésétől.

Pontban nyolckor nyílik az üzlet ajtaja, és Yoongi lép be rajta. Egy fáradt mosolyt ereszt meg felém, miközben egyenesen lépked. Határozottan mellettem terem, majd a tegnapihoz hasonlóan homlokon csókol. A szívem egy pillanatra kihagy egy dobbanást, még mindig nem szoktam hozzá az ehhez hasonló gesztusaihoz. Ezzel egy pillanatra elfeledteti velem szomorúságomat és egy parányi mosolyt csal arcomra.

- Nem akarok seggfej lenni, de elég rosszul nézel ki ma - mondja, miközben leül a székére.

- Tudom. Nem vagy seggfej, csak az igazat mondod.

- Aubrey? Mi történt veled? Máskor már rég visszavágtál volna valami frappánssal.

- Csak rossz napom van, ennyi.

- Az velem is megesik párszor. De akkor sem kellene ennyire szomorúnak lenned. A te mosolyodtól lesznek szebbek napjaim. Szóval, ha most te szomorkodsz, akkor én is rosszkedvű leszek - mondja teljesen komolyan.

Újabb fáradt mosolyt eresztek meg felé, de nem úgy tűnik, hogy meggyőztem volna. Kifejezéstelen arccal néz rám, majd megvonja a vállát. Úgy tűnik, hogy feladta a felvidításomra tett próbálkozást. A következő pillanatban viszont belenyúl a kabátja zsebébe és előhalássza a fülhallgatóját. Csatlakoztatja a telefonjához, majd keresgél egy darabig rajta. Miután úgy tűnik, hogy megtalálta, amit kell, a fejemet vállára húzza, majd ideadja nekem a fülhallgatót.

- Ez most hihetetlenül nyálas lesz, de megéri, ha felvidít egy kicsit.

Bedugom a fülhallagatót, majd elindítja a zenét. A zongora lágy hangja töri meg a csendet, a gyönyörű dallamtól pedig sikerül ellazulnom egy kicsit. Automatikusan lehunyom szemeim, majd átengedem magam a zenének. A felvételen hirtelen Yoongi hangját hallom, ez az ő dala, ő rappel a lágy dallamra. Először furcsának hallom ezt a párosítást, de legnagyobb meglepetésemre fél perc elteltével teljesen odavagyok már érte. Ahogyan a dallam is gyorsul, Yoongs is egyre gyorsabban szórja a szavakat, amitől elképedek. Hogyan is képes egy ember ilyen gyorsan beszélni? Eleinte csak erre tudok koncentrálni, nem is figyelek a szövegre, de aztán megragadja valami a figyelmem és onnantól nem is enged el. "Szeretnék egy olyan világban élni, ahol a különleges nevű lány teszi a napot az égre." Ettől egy pillanatra teljesen ledermedek, nem akarok felesleges elméleteket kezdeményezni, de úgy érzem, hogy az a lány én vagyok. Miután véget ér a dal, kiveszem a fülhallgatót és visszaadom a tulajdonosának. Nem tehetek róla, könnyek potyognak a szememből, de a mosolyom visszatért.