Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Huszonötödik fejezet

A hetek gyorsan telnek egymás után, a tél meg rohamosan köszönt be Szöulban. Péntek reggel már javában havazik, amikor munkába indulok. Felcsapom a vastag kabátom kapucniját, majd szorosabbra tekerem magam körül a sálam. Holnap Karácsony van, viszont nem a szokásos módon érzem magam izgatottnak. Talán azért, mert ez a család, a szeretet ünnepe is, a szüleimmel viszont az éttermes incidens óta nem beszéltem. Nem kerestek azóta, én meg természetesen nem hívtam őket. Hiányoznak, a maguk módján, de nem adhatom most fel. Ha megint beadom a derekam és én rohanok hozzájuk, akkor soha nem eszmélnek rá arra, hogy mennyire fájnak a szavaik.

Sungjae szokása szerint már az üzletben van, mióta felvették, ő nyit minden reggel. Az utóbbi időben sokkal kedvesebb voltam vele, és ráeszméltem, hogy nem olyan borzalmas a természete. A maga módján kedvelhető, így azt hiszem, mostanra jó munkatársi viszonyt alakítottunk ki.

- Tetszik a sálad - mondja, miközben beérkezem a pult mögé.

- Köszönöm. Igazán szép tél reggelünk van ma - próbálok kedvesen témát feldobni.

- Valóban. Te hol töltöd a karácsonyod?

A kérdésre egy pillanatra elakad a lélegzetem, a torkomban gombóc képződik. Végül nagyot nyelek, és mintha mi sem történt volna, mosolyogva fordulok felé.

- A barátommal karácsonyozunk idén együtt - mondom ki végül. Láthatólag meglepődik, mivel szemöldöke a homloka közepéig szalad, majdnem eltűnik a haja alatt.

- Barátod? Nem is tudtam, hogy randizol valakivel.

- Pedig már egy ideje együtt vagyunk...

- Ő az a srác, aki előttem itt dolgozott? Szóval házi nyúlra lőttél?

- Igen, vagyis nem. Már azelőtt találkoztunk, hogy elkezdett volna itt dolgozni - motyogom.

Szegény Sungjae el sem tudja képzelni, hogy mégis milyen körülmények között ismertem meg Yoongit. Szívesen elmesélném neki a történetet, amiben kirabol a színházban, majd utána rohanok, hogy később megcsókoljam. Kíváncsi lennék a reakciójára, hiszen biztosan mindenkit meglepne az anekdota, amely a Yoongsal való találkozásunkról szól.

A nap további része meglehetősen forgalmasan telik, úgy tűnik idén is rengetegen szeretnének karácsony előtt virágot hazavinni. Magamban áldom Roset, amiért nem döntött úgy, hogy fákat is áruljunk ez alkalomból. Az ebédszünetemben gyorsan befejezem egy regény újabb fejezetének fordítását, majd elküldöm a kiadónak. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy a második munkámmal csak még boldogabbá tettem a hétköznapjaim. Pont olyannak bizonyult, amilyennek elképzeltem: otthonról könnyen eltudtam végezni, és közben szórakoztatott is. Jelen pillanatban egy romantikus regényt kellett angol nyelvről, koreaira fordítanom.

Négy órakor meg sem várom, hogy megérkezzenek a lányok, kicsörtetek az üzletből és azonnal haza indulok. Gyorsan át kell öltöznöm valami melegebb ruhába, mivel Yoongival elmegyünk fenyőfát venni. Beleborzongok a gondolatba, hogy ezt a karácsonyt hivatalosan is vele töltöm, ráadásul a lakásán. Az én otthonom mennyezete nem elég magas egy fához, így úgy gondoltuk, hogy nála ünnepelünk.

Lepakolom a táskám, majd gyorsan belebújok egy vastag harisnyába, amire farmert húzok. Előkapom az egyik téli pulcsim a szekrényből, és gondoskodom arról, hogy kesztyű is legyen nálam. Fél öt után pár perccel már el is indulok, a lassan szállingózó hópelyhek között. A tél Szöulban hihetetlenül gyönyörű: mindenhol apró kis lámpák világítanak, a parkban a fák feldíszítve állnak, összeölelkező párok melegítik fel egymást a fagyos időben.