Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Huszonnyolcadik fejezet

Lefagyva fürkészem Yoongs arcát, miután felteszi utolsó kérdést. Katonai szolgálat? Pont most? Mégis miért döntött így? Az aggodalom hirtelen szívembe fürkészik, a szavaim pedig torkomon akadnak. Köhintek egyet, de sehogy sem sikerül kinyögnöm egy értelmes mondatot. Végül megragadom a jobb kezét, összekulcsolom ujjainkat, és lágyan megszorítom. Most csak fizikai gesztusokon keresztül vagyok képes átadni, amit érzek.

- Mi a baj, Aubrey? - kérdezi aggódó hangon.

- Csak ez túl hirtelen jött. Észre vettem, hogy ma a viselkedésed eltért a szokásostól, de bele se mertem gondolni, hogy emiatt. Természetesen várok rád, de most képtelen vagyok felfogni a szavaid. Ne haragudj - szakad ki végül belőlem minden.

- Huszonöt éves lettem tegnap, nem akarok tovább várni. Minél előbb szeretném letölteni, hogy ne később kelljen emiatt aggódnom. Remélem így már képes vagy megérteni...

- De az két év, mégis hogy vészeljük túl? - török ki zokogásban.

- Valahogy csak megoldjuk...

A hátamat kezdi gyengéden súrolni, hátha megnyugtat azzal, de könnyeim sehogy sem apadnak el. Olyan érzésem van, mintha kifacsarták volna a szívemet, a mellkasom fájóan lüktet. Képtelen vagyok elfojtani zokogásom hangjait, ezek sehogy sem akarnak a torkomon akadni. Yoongi vállába fúrom az arcomat, nem törődve azzal, hogy eláztatom az ingét.

- Nem tudnak felmenti ez alól, akárhogy is gondolkodom rajta. Jin már 20 éves kora után letöltötte, neki nincsenek már ilyen problémái, de a srácokkal most itt az idő számunkra is. Egyszerre megyek Namjoonnal és Hobival, a többiek majd csak ezután kezdik el. Nem lesz baj, valahogy ezt is túlvészeljük.

- De már most hiányzol ennek gondolatára - szipogom.

- Tudom, Aubrey. Engem is aggaszt ez, rémesen fogsz hiányozni. De ha megtagadom a szolgálatot, akkor börtönbe kerülök, ezután pedig munkát se kapnék, lehetek akármilyen zseniális producer.

- Megértem, hogy miért kell megtenned. Mégis a szívem szakad belé - nézek rá végül.

Megpróbál elrejtőzni a szemébe hulló hajtincsek mögé, de így is látom, hogy az ő szeme sarkában is könnyek csillognak. Óvatosan leitatom őket az ujjam hegyével, majd átölelem. Már nem sírok, igyekszem visszatartani és erősnek maradni. Most nem gyengülhetek el, vissza kell várnom Yoongit. Nehéz lesz, ebben biztos vagyok, de azt is tudom, hogy képes leszek rá.

Ezután nem beszélünk sokat, csupán összegabalyodott lábakkal fekszünk csendben. Nem engedjük el a másikat, igyekszünk mindketten megnyugodni és kihasználni egymás közelségét. Solar úgy tűnik kint alszik a nappaliban, mivel egyszer sem szakít félbe minket.

- Ha szeretnéd, vigyázok Solarra, míg távol leszel - ajánlom fel.

- Örülnék neki, legalább tudnám, hogy olyanra bízom, aki biztosan jól bánik vele.

- Mennyi időnk maradt még?

- Pár hónap, nem tudom pontosan. Jövő héten kezdjük meg a szükséges intézkedéseket. De mit szólnál, ha az egész szomorkodás helyett kihasználnánk a maradék időt? 

- Jól hangzik, mit tervezel?

- Mára csak ezt - szorít erősebben, én meg a nyaka és a válla közötti hajlatba fúrom a fejem.

Így hát aznap már nem is kelünk fel, csak csendben élvezzük egymás társaságát. Reggel korán haza megyek, hogy lezuhanyozhassak. Yoongsnak munkája akad, de megkér, hogy látogassam meg a stúdióban. Nekem is dolgoznom kellene, egy pár oldalas fordítást kell leküldenem a kiadónak, de majd elviszem magammal a laptopom.