Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Tizenkettedik fejezet

   Elképzelni se tudom, hogy mégis mivel kell szembenézem az eljegyzési ünnepségen. Hihetetlenül ideges vagyok napok óta, a dátum pedig egyre közelít. A meséskönyvön egész héten dolgoztam, Yoongi csendben írta mellettem a dalszövegeit. Határozottan azt mondhatom, hogy már remekül megférünk egymás mellett: csendben tudunk mind a ketten a saját feladatainkkal foglalkozni. Néha megkér, hogy az angol részeket nézzem át, amiben mindig szívesen segítek. Yoongs angoltudás napfényt visz a hétköznapjaimba, pont olyan, mint Hobi mosolya.

- Na hogy haladsz az írással? - ül le mellém Yoongi egy szerdai nap. Már alig maradt pár nap a partiig, hamarosan szombat lesz, jut eszembe.

- A rajzokkal megvagyok, most éppen a szöveget szerkesztem rá - nézek fel a laptopomból.

   Az elmúlt hétben rengeteg estét töltöttem vele a stúdióban. Nem tudom miért ragaszkodik az ottlétemhez, hiszen nagyrészt nem csinálok semmit. Ő csendben dolgozik a dalaival, míg a meséskönyvvel babrálok. Kezdek arra gyanakodni, hogy csak amiatt hív át, mert mindig viszek neki enni. Én hülye! A tartozásomat már rég leróttam, mégis továbbra is főzöm rá.

- Mikor akarod odaadni?

- Andrew tegnap este hívott fel, hogy meghívjon péntek estére vacsorára. Akkora kellene meglennem, viszont még eléggé az elején tartok. Egyébként a vacsorára te is hivatalos vagy, nagyon szeretett volna már előzetesen találkozni a kísérőmmel - nézek rá félve.

- Akkor azt hiszem az elkövetkezendő két estét megint a stúdióban töltöd velem. És át kell majd nézd az összes dalom angol szövegét, nem engedhetek meg hibákat. Ha mindez megvan, akkor azt hiszem, hogy igent tudok mondani a vacsorára - vigyorog.

- Min Yoongi! Mondd meg nekem, hogy mégis mit véthettem előző életemben? Miért érdemlem ezt a büntetést?

- Azért, mert túl jól főzöl - mosolyodik el. Hihetetlen, hogy az utóbbi időben mennyiszer láttam mosolyogni. A morcos, fáradt Yoonginak nyoma sincs, a helyét átvette ezt a mosolygós, aranyos fiú. Engem is mindig meglep a hirtelen változás.

  A stúdiós esték hamar elrepülnek, szerencsére sikerül befejeznem a meséskönyvet, péntek reggel el is küldöm lefűzetni. A pdf verzióját felteszem a telefonomra, mindenképpen szeretném megmutatni Yoongsnak, viszont amint újraolvasom elképedek. Nem, ezt nem mutathatom meg! Magam sem tudom, hogy mégis miért sikerült ennyire személyesre a mese, és tagadni akarom minden sorát.

- Most kimegyek a reptérre a szüleimért, de igyekszem haza készülődni. Este 7re legyél kész, arra átmegyek, hogy együtt mehessünk a vacsorára - mondom Yoonginak, amint péntek délután végzek a munkahelyemen.

   Fáradt vagyok, majdnem elalszom a buszon, ahogy a szüleimért igyekszem. Az elmúlt két estét a stúdióban töltöttem, alig aludtam valamit. Az üzletben fel sem tűnik az, hogy mennyire szükségem lenne a pihenésre, de amint végzek rám szakad a fáradtság. Képtelen vagyok elképzelni, hogy Yoongi, aki annyira szereti az alvást, mégis hogyan bírhatja ki.

   Ideges vagyok, amint a megfelelő terminál felé veszem az irányt. A szüleim gépe pár perce landolhatott, a szememmel őket keresem a tömegben. Hihetetlen, hogy nem olyan rég költöztem el otthonról, de máris meglátogatnak. Amikor felajánlottam nekik, hogy nyugodtan lakjanak nálam, elutasították és egy szálloda szobát vettek ki. Azt mondták, hogy nem akarnak zavarni, de valójában szerintem csak félnek, hogy hogyan fogok hozzájuk viszonyulni. Nem haragszom már rájuk, hiszen mégis ők neveltek fel, nem lehetek rideg velük. Viszont még mindig rettegek attól, hogy csalódottságot látok majd rajtuk.

- Anya? - szólítom meg az előttem elhaladó, hullámos barna hajú nőt.

- Aubrey? - fordul meg egyből mosolyogva.