Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Tizenhetedik fejezet

A telefonomat kezembe veszem, hogy újra felhívhassam Yoongit. Fülemhez emelem, amint kicseng, de teljesen felesleges. A nappaliból hallom megszólalni csengőhangját, a dohányzó asztalon hagyta a készüléket. Ez még inkább szíven üt. Miután bontom a hívást, a felvillanó kijelzőn láthatom, hogy ötvenkét nem fogadott hívása származik tőlem, négy Jin részéről és további kettő Hobitól. A srácok úgy tűnik nem aggódnak annyira, mint én, pedig szabályosan eltűnt a barátjuk.

Leheveredem Solar mellé, aki felébred, és nyávogva közelebb mászik hozzám. A szemeim égnek az elfojtott könnycseppektől, de mindez ellenére közelebb húzom magamhoz a kiscicát. Összebújva fekszünk ott, dorombolása lassan megnyugtat, míg nyugtalan álomba nem merülök.

Úgy tűnik, hogy elszenderülve sem vagyok képes lenyugodni, olyan érzésem van, mintha a sötétség fojtogatóan rám nehezedne. A szomorúság érzése teljes erejével rám telepedik, nem vagyok képes szabadulni tőle. Álmaimban egy üres, szürke szobában járok, egyedül vagyok ott. Alig van levegő, fuldokolni kezdek, a tüdőm és a szívem hihetetlenül sajog. Megérzem, ahogy sós könnycseppek csordulnak ki a szememből, végigszánkázva az arcomon, míg el nem érik a szám sarkát. Nem vagyok képes letörülni őket, hagyom, hadd ömöljenek. Egy pillanatra azt hiszem, hogy megőrültem, mert esküdni mernék, Yoongi hangját hallom.

- Amíg nem voltam itt, leszbikus lettél? Nem tudtam, hogy a macskák is képesek erre. Tudod, hogy szeretlek, de most menj a csajom mellől - hallom.

A mondatok sehogy sem nyernek értelmet, abszurditásukon muszáj kényszeresen nevetnem. Félálomban vagyok, de a szemeimet képtelen vagyok kinyitni. Fogalmam sincs, hogy hol fekszem, de ebben a pillanatban nem is érdekel. A jobb oldalamra fordulok és magamra húzom a pokrócot, hogy fejemet is takarja. Újra teljesen elmerülök az álmok világában, de már sokkal nyugodtabban.

Amikor ébredezni kezdek, megérzem, hogy mennyire égnek szemeim. Mégis mennyit sírhattam, hogy ezt az állapotot érhessem el? Lassan térek magamhoz, a fejem hihetetlenül fáj, így egy darabig mozdulatlan maradok. Legelőször, mielőtt akármerre is moccannék, kinyitom a szemeim, mire majdnem szívrohamot kapok. Lassan felemelem a jobb kezem, hogy megcsípjem magam, de hiába teszem, az elém terülő látvány nem akar eltűnni. Tátott szájjal meredek az éppen engem figyelő szőke fiúra. Féloldalas mosolyra húzza a száját, de még így sem akarja elfordítani a fejét.

- Na végre! - szólal meg, elnyomva egy ásítást. - Már azt hittem, hogy soha nem ébredsz fel. Meg merném kockáztatni, hogy talán még nálam is mélyebben alszol.

- Te mit keresel itt? - nyekergem, miközben végignézek rajtunk. A lábaink egymásba fonódva, jobb kezét a derekamon pihenteti és szemeit le sem veszi rólam.

- Inkább te mit keresel itt? Tudod, ez az én lakásom... Eléggé meglepődtem, amikor hazaérve az ágyamon aludtál, összebújva Solarral. Nem is kell mondanom, de azért egy pillanatra féltékeny lettem. Két fontos nő az életemben pont nélkülem alszik együtt, a hátam mögött ráadásul. Mégis mióta tart a viszonyotok? - próbálja elviccelni a dolgot.

Kell egy pillanat, míg teljesen magamhoz térek és felfogom a helyzetet. A fiú, akit egész nap kerestem, itt fekszik velem szemben. Azonnal ülő helyzetbe tornázom magam, mire ő is követi a példámat. A szobában félhomály van, csupán egy kislámpa ég, de érzem, hogy éjszaka lehet. Jelen pillanatban ez cseppet sem érdekel, hiszen Yoongs végre visszatért. Nem tudok mit tenni ellene, túl hirtelen törnek rám az érzelmek. Két kezemmel megragadom az arcát, majd közel hajolva homlokon csókolom. Olyan boldog vagyok amiatt, hogy újra láthatom, hogy úgy tűnik mégsem utasított el. A homlokáról áttérek az orra hegyére, majd az arcát árasztom el apró csókokkal. Fogalmam sincs, hogy miért lettem hirtelen ennyire közvetlen, egyszerűen csak örömmel tölt el a jelenléte.