Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Kilencedik fejezet

    Jin hátát simogatom, miközben újra a vécécsésze fölé hajol öklendezni. Elfordítom a fejem, mert már kezdem úgy érezni, hogy én is rókázni fogok. Gyorsan kontyba fogom a hajam, hogy ne zavarjon és a kezembe veszek egy darab papírt, hogy megtörölhessem Jin száját. Eközben Yoongi belép a fürdő ajtaján, kezében egy pohár vízzel. Gyorsan elmarom azt tőle, majd megitatom a karjaim között fekvő fiúval. Pedig olyan jól indult a ma reggel, hogyan is juthattam ide, gondolom végig gyorsan a napomat.

   Vasárnap reggel bűntudattal ébredek, mivel egyből az jut eszembe, hogy tegnap este befaltam egy egész doboz csokoládét. Beletúrok a hajamba, majd rápillantok az órára: Pár perc múlva lesz nyolc. Úgy tűnik megvannak a korán lefekvés előnyei. Ma csak teavizet teszek oda forrni, nem reggelizem, majd eszem Yoonginál.

   Lezuhanyozom, majd felöltözöm és elkortyolgatom a napindító teámat. Tegnap este már összekészítettem pár dolgot, amiből ma fogok neki főzni, szóval csak bepakolom őket egy zacskóba, majd útnak is indulok. Ma a lift helyett a lépcsőt választom, megpróbálom ledolgozni az elfogyasztott édességet.

   Kora reggel alig lézengenek páran: egy részeg éppen az egyik sikátorba támolyog be, amikor kifordulok az utcámból. Egyre hűvösebb az idő, az ősz javában tombol, így szorosabbra markolom magamon ballonkabátom.

   A kis társasház elé érkezve ma nincs valami nagy szerencsém, senki nem készül távozni. A csengetésre kényszerülök, reménykedve, hogy az majd csak felébreszti a még javában alvó szőkeséget. Sokáig kicseng, majd semmi, négyszer kell próbálkoznom, mire sikerül felköltenem. Nem is szól bele, csak beenged, én meg egyből felrobogok a lépcsőn. Minél többször járok itt, annál kevésbé fulladok ki, mire megteszem azt a négy lépcsőfordulónyi távot.

- Jó reggelt, Napsugár! - köszönök nevetve, miközben végig nézek álmos ábrázatán. Éppen a szemét dörzsöli és látom rajta, hogy igyekszik egy ásítást elnyomni.

- Ajánlom, hogy ma reggel valami finomat készíts, mert igen korán kivertél az ágyból. Tegnap este sokáig dolgoztam egy dalon, remélem van időd, hogy ma az angol részeit átnézd.

   Belépek, majd otthonosan lehúzom a cipőm és egyből a konyhába veszem az irányt. Ma reggelre hagymás omlettet terveztem, vajas pirítóssal. Nem a legbonyolultabb kulináris élmény, mégis reménykedek benne, hogy ízleni fog neki. Ráadásul ez az egyik kedvencem, így legalább én biztosan élvezni fogom. Ma reggel is csak a kanapén nyújtózik el, ugyanúgy magához veszi kiscicáját, hogy együtt sziesztázhassanak.

   A hagymát gyorsan felaprózom, majd odateszem pirulni, miközben felverem a tojást. Miután az is a serpenyőbe kerül nekilátok felszeletelni a kenyeret a pirítóshoz, de amilyen ügyetlen vagyok elvágom az ujjam. Gyorsan rászorítok egy zsebkendőt, hogy elállítsam a vérzést, de lehet a vágás mélyebb, mint gondoltam. Megpróbálok nem odafigyelni rá, rosszul vagyok a saját véremtől. Előkapok egy újabb zsebkendőt, hogy kicserélhessem és kötök egy aprócska csomót, hogy a helyén maradjon. Közben megsül az omlett, két tányérra teszem ki, és gyorsan elkészítem a pirítóst is, mielőtt kihűlne a tojás. Enyhén megvajazom, majd miután kész vagyok felköltöm az alvó szőkeséget. Először hunyorít, mikor kinyitja a szemeit, nagyot nyújtózik, mielőtt felkel.

   Asztalhoz ülünk és csendben eszegetünk. Folyamatosan lapátolja a reggelit a szájába, így biztos vagyok benne, hogy ízlik neki. Miután végeztünk igyekszem összeszedni a tányérokat, de tekintete ekkor bekötött ujjamra téved.

- Már megint bénáztál? - kérdezi.

- Csak a szokásos.

- Lefertőtlenítetted? Vagy van sebtapaszod?