Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Tizenkilencedik fejezet

Álmosan próbálok másik oldalamra fordulni, de a jobb kezem nem akar mozdulni, visszaránt. A szobában szokatlanul kevés fény van, az ágy viszont feltűnően kényelmes. Kell egy pillanat fáradt elmémnek, hogy ezen tényezők segítségével összerakja a képet: nem a lakásomon ébredek.

Megpróbálok nem felsikkantani a tényen, hogy jelenleg Yoongs és én egy ágyban fekszünk. Lehunyom a szemem, hogy hátha visszaalszom és otthon ébredek, de semmi nem történik. A helyzetet tovább rontja, hogy megérzem kezét, amint hajamba túr. Most éppen a hajammal játszik? Hogy lehetnék képes ilyen körülmények között elkerülni egy szívrohamot?

Nagyot ásítok, hogy feltűnően ébredhessek fel. Yoongi azonnal visszahúzza kezét, összekulcsolt ujjainkat is szétrázza. Megpróbálok nem kuncogni ezen, de nehéz visszatartani a feltörő hangot. Mosolyogva fordulok felé, hogy jó reggelt kívánhassak neki. Ám, ő lehunyt szemekkel fekszik, erősen próbál alvást imitálni.

- Yoongs, tudom, hogy ébren vagy! - pöckölöm meg orrát.

- Minek kellett felébresztened? - morogja, miközben megdörzsöli a szemét.

A lehető leggyilkosabb tekintetével próbál rám nézni, mintha tényleg én lennék a hibás amiatt, hogy megébredt. Elgondolásom szerint most rettegnem kellene, hiszen az alvás mindennél szentebb számára. Viszont csak ártatlanul rámosolygok, majd még egyszer orron pöckölöm.

- Azt hiszem szakítanunk kellene - mormolja.

- De, hát nem is járunk! - nézek rá elképedve.

- Azok után, hogy egy ágyban aludtál velem, még azt mered mondani, hogy nem vagyunk egy pár?

- Legjobb tudásom szerint még mindig nem kérdeztél meg arról, hogy szeretnék-e a barátnőd lenni.

- De meg is csókoltalak! Ez nem azt jelenti?

- Akkor ilyen logika alapján már több, mint két hónapja járunk - cukkolom.

- Rendben. Én benne vagyok - mondja, majd befúrja magát a párnák közé.

Nevetve kelek fel, összeszedem a cuccaim és a fürdőbe megyek. Gyorsan felöltözöm, majd a szállodás fogkrémből nyomok egy keveset az ujjamra és úgy próbálok meg fogat mosni. A táskám aljában megtalálom az egyik kompakt púderem, egy vékony réteget fel is vészek az arcomra. Gyorsan kifestem a szempilláim, majd ajakbalzsamot is használok, mielőtt kilépnék. Még mindig Yoong pólóját viselem, hihetetlenül kényelmes.

- Ezzel kisajátítottad a felsőmet? - kérdezi tőlem, miközben nagyot nyújtózik.

- Visszakapod, majd ha hazaérünk.

Végszóra megkordul a gyomrom, olyan hangosan, hogy belepirulok. Yoongi egy pillanatra felvont szemöldökkel néz rám, láthatólag őt is meglepte a "morgás" hangereje. Elneveti magát, majd felkel. Még mindig nem visel nadrágot, egy szál boxerben és pólóban járkál a szobában. Elfordulok, hogy ne bámuljam meg, hiszen az még inkább elvörösödnék.

- Nem öltöznél fel, kérlek? - kérdezem.

- Miért? Nincs amit szégyellnem. Csaknem megint zavarba hoztalak? - hallom a hangján, hogy a szokásos vigyora terülhet szét az arcán.

- Dehogy. Csak nem szeretném látni a piszkafa lábaid - vágok vissza.

- Ez most visszavágás amiatt, mert csúnyának neveztelek? Ez nem volt szép húzás!

Hallom, amint kicipzározza a hátizsákját és erősen reménykedem abban, hogy a nadrágját szedi elő. Pár másodperccel később megérzem kezét a vállamon, maga felé fordít. Már felöltözött szerencsére, de haja még mindig szanaszét áll az alvástól.