Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Nyolcadik fejezet

Szombat reggel a szemeim hamar kipattannak, nem bírok tovább aludni. Nagyot nyújtózom, majd felkelek és belekezdek reggeli rutinomba. Miközben a reggelimet fogyasztom eszembe jut, a tartozásom Yoonginak. Szerintem nem fair, amivel kizsarolta ezt, de nem szállok vele vitába. Így is elég kellemetlenséget okozott már, nem is merem elgondolni, hogy még mi történhetne. Gyorsan lezuhanyozom és elkészülök, majd elindulok a sarki kisboltba bevásárolni. Az egyezség úgy szólt, hogy tartozom neki a reggelivel, tehát sehol nem jelenti azt, hogy azt vennem kell neki valahol. Bevásárlás közben végleg eldöntöm, hogy ma bizony meglepem: kíváncsi vagyok mit fog reagálni, ha beállítok a lakására, hogy márpedig én ott fogom lefőzni a tartozásom.

Mosolyogva indulok el a parányi társasház felé, jó érzés, hogy egy picit bosszút állhatok rajta a viselkedéséért. Yoongi az egész világon a legjobban azt utálja, ha korán felébresztik. Nos, kétlem, hogy szombaton reggel 9 órakor már ébren lenne, így azt hiszem ma velem fogja indítani a napot.

Nem kell csengetnem, hiszen egy srác éppen akkor lép ki az ajtón, mint én, így könnyen bejutok a lépcsőházba. A két szatyorral a kezemben baktatok fel a lépcsőkön, nem sietek, nem vészhelyzet. Az ajtó előtt megállok egy pillanatra, hogy bal kezembe vegyem mindkét zacskót, majd kopogni kezdek. Először halkan, majd egyre hangosabban, míg végül meghallom a lépteket a túloldalon.

Yoongi pizsamában nyit ajtót, haja a szemébe lóg, látszik rajta, hogy éppen most ébredt. Nem magyarázkodom neki, belépek lakásába és gyorsan lehúzom cipőm.

- Szabad megkérdeznem, hogy mit keresel itt korán reggel? - hangja még rekedt.

- Jöttem törleszteni az adósságom. Azt mondtad tartozom neked öt reggelivel, így mától kezdhetjük is.

- Én úgy gondoltam, hogy azt veszed valahol, nem pedig bepofátlankodsz a lakásomba!

- Nem emelted ki. Az egyezségben ez nem szerepelt, tehát úgy törlesztem, ahogyan akarom. Menj vissza nyugodtan aludni, ameddig megleszek.

Nem mond semmit, viszont nem is megy vissza a szobájába. Lefekszik a nappaliban levő kanapéra, Solart a hasára fekteti és lehunyja a szemét. A parányi cica összekucorodik gazdáján, a konyhapultig hallom ahogyan dorombol. Yoongi sok szempontból hasonlít egy macskára: nem igazán kedveli az embereket, lusta, imád aludni és morcos. Talán előző életében egy lehetett az említett állatfajtából.

Gondosan elkészítem a palacsintatésztát, a pult mellett állva pontosan rálátok a nappalira és az ott alvó párosra. Elmosolyodom, meglep az, hogy mégsem lettem kipakolva a lakásból. Talán ezzel a gesztussal végre eláshatjuk a csatabárdot, és barátok lehetünk. Az öntethez vett szedret gondosan átmosom, majd egy villával összetöröm. Közben a palacsinták egymás után sülnek, gondosan megfordítom őket. Az egész konyhát, sőt térelválasztó híján a nappalit is megtölti az édes illat. Hiába reggeliztem már, most én is kedvet kapok a palacsintához, remélem Yoongi nem fogja megenni az egészet és nekem is jut.

Miután elkészülök mindennel, megterítek a parányi pultnál, mivel asztal nincsen. Belépek a nappaliba és megrázom picit Yoongi vállát, mire kipattannak szemei.

- Yoongs! Kész a reggeli!

- Hogy szólítottál? Te most komolyan becéztél?

- Muszáj volt valami újat kitalálnom, a többiek is becéznek. A Suga meg szerintem nem igazán illik hozzád...

- Mindegy. Jól érzem, hogy palacsinta?

Bólintok, mire elindulunk a konyha felé. Magamnak is megterítettem, szerencsére nem mond arra semmit. Azonnal ráveti magát az ételre, úgy tömi magába, mintha eddig éhezett volna. Közben nem beszélgetünk, csendesen falatozunk. Solar is megreggelizik, a kis tálkájába töltött tejet lefetyeli csendesen. Őt elnézve nekem is kedvem lesz szerezni egy cicát, de félek, hogy nem érezné jól magát nálam.