Logolepsy (BTS Suga ff) /BEFEJEZETT/

Negyedik fejezet

Az elkövetkező napok nyugodtan telnek. Péntekre már újra rutinosan járok dolgozni, egyre inkább kezdek felengedni. A napok csendesen telnek, az ősz lassan köszönt be a kinti utcákon, egyre hűvösebbé válik az idő. A kávézó egyre forgalmasabbá válik, az üzlet a megszokottan halad: napi 7-10 rendelés, azon kívül a betévedő vevők, akik hirtelen ötlettől vezérelve akarják meglepni kedvesüket. Yoongi mégse a legrosszabb munkatárs, nem érzi szükségét annak, hogy beszélgessünk, így munka közben majdnem végig rajtam van a fejhallgatóm. Valahogy soha nem voltam jó az emberekkel való beszélgetésben, fogalmam sem volt mennyire mélyen oszthatom meg velük a gondolataim, meg azt, ahogyan a világot látom. Mint ahogy mindig, az ebédszüneteimet a kávézóban kezdem, Taehyung egyre többször jön oda hozzám csevegni.

Szerdán meglepő kéréssel fordul hozzám: elkéri a telefonszámomat. Abban a pillanatban majdnem félrenyelem a teám, de aztán rájövök, hogy biztosan csak baráti szándék vezérli. Nem vagyok szokva az ekkora közvetlenséghez, de mosolyogva írom be a telefonjába, majd egyből küld egy üzenetet nekem, hogy én is elmenthessem az övét. Úgy tűnik újabb barátra találtam.

Már majdnem vége a pénteki napomnak és akkor végre fejest ugorhatok a hétvégi semmittevésbe. Észre se veszem és dúdolgatok, miközben a fiókban kutatok olló után. A mellettem csomagolópapírt kereső Yoongi legalább annyira meglepődik ezen, mint én. Egy pillanatra megáll, a fejét vakarva rám néz, majd valamit motyog az orra alatt és eltűnik a személyzeti ajtó mögött. Újra sikerült saját magamat zavarba hozni, legszívesebben a fejemet csapkodnám a pultba.

Még négy óra sincs, mikor Hyunjin és Hyebin megérkezik. Mióta felfedezték új munkatársamat korábban járnak be dolgozni, annak ellenére, hogy ez előtt soha nem a pontosságukról voltak híresek. Mindketten rövid szoknyát és bolyhos pulcsit viselnek a hűvös idő ellenére. Nevetgélve köszönnek, majd hajukat igazgatva néznek szét az üzletben, a már említett hímnemű után kutatva.

- Aubrey, nem láttad Yoongit? - néz rám Hyebin.

- A személyzeti szobában ment, mikor legutoljára láttam - mondom egy vállrándítás közben.

Leveszem a kötényem és elkezdek lassan készülni, hogy hazamehessek. Ez a két jómadár hamarabb érkezett, így úgy látom, hogy ideje behajtanom azt az időt, amikor a késésük miatt tovább kellett maradnom. Lenyomom a személyzeti ajtó kilincsét, hogy visszavihessem a kötényem, ám döntésem azonnal megbánom. Ahogy feltárul az ajtó Yoongit látom meg, ráadásul póló nélkül. A kezében egy fehér inget tart, miközben egyenesen rám néz. Szerencsére gyorsan reagálok, és azonnal becsapom az ajtót, de sajnos ez is túl későnek számít. A mögöttem levő két lány végig szorosan a nyomomban volt, így mindent láttak. Az üzletet az ő sikolyaik töltik meg, amint azt ecsetelik, hogy micsoda látványban volt részük.

- Na, hát erre nem számítottam! Micsoda izmos has! Úristen! Ez a srác tényleg egy főnyeremény! - sikongat Hyunjin, nem törődve azzal, hogy hangja bizony mindenhova eljut. A személyzeti szobába is.

- Ezek után muszáj randira hívnom! - kontráz a másik lány.

Magamban nevetek reakciójukon, majd kötényemet a polcon hagyva elköszönök és haza indulok. Ma szerencsére nem esik az eső, így nyugodtan sétálgatok hazafelé. Útközben ugyanazt a dallamot dudorászom, amit ma az üzletben. Próbálom felidézni, hogy melyik dal részlete lehet, ám semmi nem ugrik be. Végül majdnem arcon csap a felismerés, mikor rájövök, hogy ezt énekelgette Jin pár napja, neki köszönhetően pedig megragadt az én fejemben is.

Hazaérve szokásosan az üres lakás fogad. A nagy magánytól mindig elgondolkozom azon, hogy ideje lenne egy háziállatot szereznem, ám egy ilyen pici lakás csak kínzás lenne egy cica vagy kutya számára. Lerogyok a kanapéra, majd ölembe veszem a laptopom, hogy megnézzem az email fiókom. Semmi új nem érkezik, nyugtázom magamban, csak a szokásos levelek: néhány sor a szüleimtől, hírlevelek és pár zeneajánló.