Ott ültünk. Josh és én, a kocsiban, Heathenst énekelve. Joshnak furcsa hangja volt. Mikor megállt a zene felé fordultam:
-Hová is megyünk? Mert, indulni kellne.
-Engedj, majd én elviszlek. Bonyolult az út odáig, és nehéz elmagyaráznom. -mosolygott.
-Ameddig nem töröd össze a kocsim, addig oké.-vigyorogtam Joshra, majd kiszálltam és átmentem az anyósülés felére.
Mire már beültem Josh átmászott a sofőrülésbe és beindította a kocsit. jól nézett ki a kormány mögött. Valljuk be, mindenhol jól néz ki. Bekötöttem magam, és hátradőltem. Josh rámnézett és elmosolyodott. kilükvercezett a parkolóból és kitért a főútra. Másra nem emlékszem. Hosszú volt az út. Nagyon kanyargós. aztán egyszer csak leállt a kocsi. Áthajoltam, hogy megnézzem mi baja lett, mert még nem hittem, hogy megérkeztünk volna. Egy mező közepén voltunk, a kocsi meg lerobbant. Akarom mondani, kifogyott az üzemanyag.
-A rohadt életbe!- ütöttem a kuplungra-Miért pont most?!-száltam ki a kocsiból.
-Nyugi. Ez csak üzemanyag. Nem lesz semmi baj.-mondta nyugodtan, majd előkapta a telefonját. Pár másodperc után megszólalt- Ty? Igen én vagyok. Hallod, van egy kis baj. Hát az, hogy kifogytunk az üzemanyagból. Tudom, hogy szar ügy. Aha. Nem hoznál nekünk egy kis...-fogta le a telefonját- Mi is kell?
-250-es Diesel.
-Egy kis kettő ötvenes dieselt? A mezőnél vagyunk már. Jójó, csak gyertek már. Köszi. Cső.- fejezte be a telefonhívást.
-Jönnek?- kérdeztem.
-Húsz perc. Hoznak dieselt.-válaszolt.- sajnálom. Tudnom kellett volna, hogy annyi nem lesz elég. Az én hibám. Bocsáss meg, kérlek.
-Nem vagy hibás. Mindenkivel előfordul. Csak ez hirtelen jött. De maradjunk annyiban, hogy senki sem hibás.
-Megegyeztünk!-mosolygott.
Húsz perc Joshal, egy mező közepén teljesen egyedül. Mindenki máshogy képzeli ezt el. Egyesek, akik piszkos fantáziával rendelkeznek, Josh karjaiban töltenék az időt, de én nem akartam mást, csak beszélgetni vele. Leültünk a poros útra, a hátunkat a kocsinak támasztva. Csak néztem előre, gondolkodás nélkül, mikor észrevettem, hogy Josh engem néz:
-Min gondolkodol?- kérdezte.
-Azon, hogy, hogyan is jutottam ide. Itt ülök, Josh Dunnal egy poros úton, arra várva, hogy TyJo hozzon üzemanyagot. Nem mellesleg pedig, Jenna a legjobb barátnőm. Mármint olyan alacsonyról kezdtem, és most nézz ide.- mutattam magunkra.
-Milyen alacsonyról? Mesélj magadról! Azt se tudom, mi a teljes neved, vagy mi történt a múltadban.
-A múlt azért van, hogy elfelejtődjön. De ha kíváncsi vagy, kérdezz.
-Mi a teljes neved?
- Brook Dashner. Nem, nem mint az író.
-Pedig már azt hittem. És honnan jössz Brook Dashner?
-Manhattan. De ide, Ohioba kellett költöznünk apa munkája miatt.- válaszoltam.
-Tehát Brook Dashner Manhattanből. Vannak testvéreid?
-Van két testvérem. Ikrek. Mindketten 8 évvel fiatalabbak.
-Ki akartam kerülni ezt a kérdést, de hány éves is vagy?
-Hát, egy hölgy sose mondja meg, de megengedem, hogy találgass.- vigyorogtam szélesen
-Huszonöt, maximum huszonhét.-találgatott. Hihetelen, hogy nem csak dobolni tud, hanem kiváló emberismerő is.
-Decemberben leszek huszonhat. Eltaláltad.- tapsoltam halkan.
-Yeeeey- mondta gyerekes örömmel.- És mi az életcélod?
-Csak élni akarok. Boldog lenni, nem akarom, hogy bármi is érdekeljen. Ez a bőr és csont csak kölcsönzött így nincs idő életcélokra. Csak élni kell. Hát neked?
-Tudod, meg akartam felelni a társadalomnak, de aztán rájöttem, hogy mikor mások egy tollat látnak én egy szigonyt (Ode to sleep, értitek? :D) Mostmár én is csak élek. Csak a zenének élek. És amúgy mikor van a születésnapod?
-December 11. Neked?
-Június 18.
-Dehát addig kevés van. Megaparti lesz?
-Nem. Csak én, Tyler, Jenna, két haver és mostmár te is.- mosolyodott el.
-Honnan tudod, hogy addig nem romlik meg a kapcsolatunk?-kérdeztem széles mosollyal és lepkékkel a gyomromban.
-Érzem.
