-Josh!- kiáltottam fel az ismerős alakot látva. Két emberrel hátrébb kerültem a sorban, hogy megölelhessem. - Hát te?
- Éhes voltam. - vont vállat. Elmosolyodtam.
- Még a végén kiszivárogtatom a sajtónak, hol szoktál kajálni - mondtam, és belekaroltam. Szomorú kiskutyaszemekkel nézett rám, amitől azonnal elöntött az aggodalom. Mit szúrtam el már megint? Josh nem szólt, amíg ki nem értünk az utcára a szendvicseinket majszolva.
- Nem jöttél el szombaton - mondta csalódottan. Elengedtem a karját és lesütöttem a szemem. Igaza van. Számát sem tudom, hányszor bántottam meg az ismeretségünk alatt. Fogalmam sincs, miért viselkedem vele távolságtartóan, csak mert egyszer megbántott. Többszörösen visszaadtam azóta, ezt pontosan tudtam.
- Josh, én... el akartam menni, tényleg- mondtam végül bénán. - De... rengeteg minden történt velem pár nap alatt, és nem tudtam mindet feldolgozni. Ott volt a látogatás az apámnál, Colin, és...- Nem akarom elmondani neki. De sokkal jobb, ha tőlem tudja meg, mint ha Tylertől. - a volt barátom hirtelen megjelent nálam, és... - Josh arca megfeszült. Nem kellene elmondani, ez zakatolt a fejemben, ameddig be nem fejeztem a mondatot. - megpróbált megerőszakolni.
Josh arcán először rémület, majd düh suhant át. Megfogta a kezem, megállított, és maga elé húzott. Mindezt pedig körülbelül egy másodperc leforgása alatt.
- Hogy mi történt?! - kérdezte, és a hangja remegett a dühtől. Nem kellett volna elmondanod, te idióta, szidtam magamat.
- Kérlek, ne reagáld túl! -kértem, és megfogtam a kezét, hogy lecsillapítsam. Késő.
- Ne reagáljam túl?! Brook, mi történt? Bántott?! - Josh két keze közé fogta az enyémet, kutató szemmel nézett végig rajtam, sérüléseket keresve. - Esküszöm, meg fogom ölni. Megkeresem, és megölöm. - mondta olyan elhatározással, hogy megrémültem. Éreztem, hogy remeg a dühtől. Hirtelen nagyon veszélyesnek tűnt. Kiszabadítottam a kezeimet, és közéjük fogtam Josh arcát, miközben a gyönyörű barna szemeibe néztem. Ehhez a művelethez lábujjhegyre kellett állnom, de megérte.
- Josh, ide figyelj. Semmi bajom. Colinnal holnap reggel elmegyünk a rendőrségre. Nem nyúlt hozzám az az állat, oké? Jól vagyok. Semmi baj.
Ahogy abba a gyönyörű, barna szempárba néztem, hirtelen minden eltűnt körülöttünk. Csak mi léteztünk, Josh és én. És a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy csókolózunk. Ott, az utcán, a piszkos fal mellett. Nem érdekelt. Josh viszonozta a csókot, és átölelt. Végigsimítottam a haján (ha lenne haja. bocsánat, ez csúnya volt) és egy piros tincset kezdtem csavargatni az ujjam körül. Beszívtam Josh illatát, a másik kezemmel közelebb húztam magamhoz. Azt hiszem, egész nap el tudtam volna így lenni, ha meg nem hallom a torokköszörülést magam mellől. Elhúzódtam Joshtól.
- Rettenetesen sajnálom, hogy megzavarlak, Brook, de Samantha őrjöng- hadarta Janice. Észrevettem, hogy végig egyenesen rám nézett, véletlenül sem Josh felé, és az arca vörös volt. Elvigyorodtam.
- Josh, ő itt Janice. Janice, ő Josh- mondtam, mintha be kellett volna mutatnom neki. Janice gyors pillantást vetett Joshra, aztán a földre szegezte a tekintetét, és elmotyogott egy sziát.
- Azt hiszem, mennem kell - mondtam, és még egyszer megcsókoltam Josht. Mosolygott, és bólintott. Karon ragadtam Janice-t, akinek mintha a földhöz ragadt volna a lába, és elindultam.
- Brook! - kiáltott utánam Josh. Megálltam, megfordultam. Vidáman nézett rám, fél kezével beletúrt a hajába. - Holnap este a Taco Bell-ben?
