Josh leparkolt a lakásom előtt. Néhány pillanatig csendben ültünk, aztán megszólaltam.
- Köszi a fuvart.
- Nincs mit - vigyorgott rám. - Ez csak természetes. Na, menj be és beszélgess el C-vel.
Bólintottam, és megcsókoltam búcsúzóul. Hirtelen úgy éreztem,hogy semmi kedvem most itt hagyni Josht, nincs kedvem kiszállni az autóból és visszatérni az unalmas, normális életemhez. Itt akartam maradni vele, de már kinn is voltam a járműből. Behajoltam az ablakon.
- Hiányozni fogsz- mondta Josh, és kinyújtotta felém a kezét. Mosolyogva elkaptam és megszorítottam.
- Kettőt pislogsz, és itt leszek megint - mondtam. Anya mondta ezt nekem mindig kiskoromban, amikor nem akartam, hogy egyedül hagyjon a szobámban. Josh mosolygott, és beindította a kocsit. Hátrébb léptem és az autó után néztem, amíg el nem tűnt a kanyarban. Aztán, sorsomba beletörődve, megindultam befelé, hogy szembenézzek Colin haragjával.
Amint benyitottam a lakásomba, isteni palacsintaillat fogadott, amit először nem tudtam hova tenni. Colin semmit nem tud a főzésről. Aztán ráébredtem, hogy ott van Gary. Akiről nem mesélt még semmit, és csak azt tudom, hogy egész aranyos, már amennyire ezt meg tudtam állapítani. Amikor láttam, akkor ugyanis aludt.
Ebben a pillanatban egy fiatal, legfeljebb a harmincas évei elején járó férfi penderült elém, rövidnadrágban és Colin egyik pólójában. Nagyon helyes volt, hatalmas, barna szemekkel és göndör barna fürtökkel. Mielőtt bármit szólhattam volna, hatalmas ölelésbe zárt, ami eléggé jólesett.
- Te biztosan Brook vagy - mosolygott rám, mikor kibontakoztunk az ölelésből. Mosolyogva bólintottam. - Gary Frodisher vagyok, igazán örvendek.
- Szintúgy - mosolyogtam fülig érő szájjal. Aki ilyen jó illatú palacsintát főz, semmi más nem lehet, csak félisten.
Ekkor jelent meg az ajtóban Colin, ezúttal rendesen felöltözve. Ő is jól megszorongatott.
- Soha többet ne csinálj velem ilyet, Brooklyn.
- Épp azon gondolkodtam, mennyivel egyszerűbb volt az életem, amíg nem őrködtél itt felettem minduntalan - nevettem, és játékosan meglöktem. Visszalökött, és két perc múlva már a hátán csimpaszkodtam nevetve. Gary fejcsóválva, de mosolyogva nézett minket.
- Mind a ketten gyerekek vagytok - jelentette ki. - Na gyertek, kész a palacsinta.
Mint a kisgyerekek, úgy szaladtunk az asztalhoz. A palacsinta komolyan a legjobb volt, amit valaha ettem. Garyről kiderült, hogy harmincöt éves, gitározik, úszni jár és rajzol. Colinnal olyanok voltak, mint a szerelmes tinik, nevettek, puszilkodtak és egymás karjába kapaszkodtak. Amikor az ebéd után kiment a mosdóba, megragadtam Colin karját.
- Vedd el. Házasodjatok össze - követeltem. - Több ilyen palacsintára van szükségem, és a dupla apai szeretetet is imádnám.
Nevetett, de a szemébe egy kis szomorúság költözött.
- Ennek nincs jövője, Brook. Két nap, és utazok haza, Gary meg itt marad. Ebben az esetben a távkapcsolat nem opció. Én... Alig pár napja ismerem, de nehéz lesz megválnom tőle.
Bólintottam. Igaza volt, és ez összefacsarta a szívem. Olyan boldognak tűntek ők ketten... Akaratlanul is Joshra gondoltam, és arra, hogy ha én lennék Colin helyzetében, nem tudnám elhagyni.
- Life sucks - foglaltam össze. - Talán elvihetnéd magaddal.
- Szerinted eljönne? - kérdezte szarkazmussal. - Mondom, alig ismerjük egymást. Azt se tudja, hogy elmegyek. Brook, mit csináljak?
- Maradj - mondtam, de tudtam, hogy nem lehet. Colinnak is van élete, amit nem szakíthat félbe miattam és Gary miatt. Megcsóválta a fejét.
- Te is tudod, hogy nem maradhatok.
Bólintottam, és tehetetlen könnyek gyűltek a szemembe. Azt akartam, hogy Colin boldog legyen. A palacsinta hirtelen már nem is ízlett annyira.
