- Én meg csak álltam ott, mint valami idióta, és nem értettem semmit. Aztán rájöttem, hogy ez Colin coming outja, és nem tudtam, hogy kéne reagálnom, szóval továbbra is csak álltam ott. Visszagondolva biztos nagyon kínos lehetett neki - nevettem. Most fejeztem be egy sztorit Colinról és rólam, és már a második pohár bornál tartottam. Joshra néztem, aki kuncogott, és a tenyerébe támasztott arccal nézett engem. Furcsán csillogott a szeme, és az ő pohara is üres volt már.
Először meglepődtem, amikor azt mondta, elvisz vacsorázni. De amint megpillantottam a helyet, imádtam. Nem volt túlzottan puccos, de épp kellően elegáns, és egyáltalán, a tökéletes randihelyszín hangulatos esti fényekkel és borral. Már csak a rózsaszirmok hiányoztak. Jó háromnegyed órája vártuk a rendelésünket, de nem nagyon érdekelt az idő.
- Colin kinyírna, ha tudná, miket mesélek róla - kuncogtam, és ittam még egy korty bort. Josh mosolygott, kicsit kinyújtva a nyelvét, ahogy mindig szokta.
- És akkor ide érkezik a pestós tészta és a hamburger! - tette le elém a pincér a rémes zöld cuccot, Josh elé meg a hambit. Megvártuk, amíg elmegy, és azonnal kicseréltük a tányérokat.
- Nem értem, minek eszel olyan izét - sóhajtottam, amikor beleharaptam a hamburgerembe. Biztosan valami elegánsabb kaját kellett volna rendelnem, de nagyon éhes voltam. Josh nevetett.
- Ettél már ilyen izét?
- Nem, de úgy néz ki, mint a spenót. És azzal nincsenek jó emlékeim.
- Komolyan nem ettél még pestót? - kérdezte csodálkozva. - Muszáj lesz.
A villájára tekert egy adag tésztát, és a másik kezét alatta tartva felém nyújtotta.
- Komolyan? - nevettem. De komolyan gondolta. Vállat vontam és előrehajoltam, hogy megegyem a falatot. Josh az utolsó pillanatban visszahúzta a villát. Felé csaptam, mire röhögve megint felém nyújtotta, és megetetett.
Életem első pestója nem volt egy rossz élmény. Úgyhogy végül úgy kötöttünk ki, ahogy a pincér eredetileg kiosztotta a rendelést : Josh bevállalta a hamburgeremet, én meg rávetettem magam a spagettijére.
- Legközelebb rám hallgatsz? - vigyorgott. Ráhagytam. A pesto rohadt finom. - Bevallom, nekem most jobban esik a hamburgered, mint az a tészta esett volna.
- Látod? Nekem is van ízlésem - jelentettem ki.
Ebben a pillanatban minden fény lekapcsolt a helyiségben. Zavartan néztem körül, aztán egyetlen gyertya gyulladt meg a tőlünk kicsit távol levő egyik asztalon. Megvilágított egy zavart nőt és egy fiatal férfit, aki fél térdre ereszkedett előtte. Lánykérés! A szavakat nem hallottuk, de tudtam, hogy a lány igent mondott, amikor felhúzta a gyűrűt. És akkor hirtelen megint meggyulladtak a fények, és a tetőről rózsaszirmok ezrei záporoztak a vendégekre, beterítve mindent. A ruhánkat, a hajunkat, az ételünket. De senki sem bánta, a legtöbben elragadtatottan tapsoltak, csakúgy, mint én. Visszafordultam Joshhoz, akinek rózsaszirmok ragadtak a hihetetlen gyorsan növekedő hajába. Már most, alig egy héttel az incidens után kis tüsi frizurája volt, amin megakadtak a szirmok. Imádnivaló volt így. Ránevettem, ő is nevetett.
- Rózsásan festesz - mondta. Felvontam a szemöldököm, mire felemelte a karját. - Oké, nem életem poénja - vigyorgott. - De tényleg itt van ez a rózsaszirom a hajadban, pont itt - hajolt előre, és kivette a kis piros szirmot az egyik hajtincsemből. De a keze valahogy ott maradt a hajamon, és már mindketten előredőltünk az asztalon, Josh ujjai pedig lassan lecsúsztak az arcomra. Ahogy végigsimította velük az arcélemet, lehunytam a szemem. És már ott is volt az ajka az enyémen, tűzijátékok és szállingózó rózsaszirmok érzését keltve bennem, és nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. De végül szét kellett válnunk, és percekig csak néztünk egymás szemébe. Josh kávébarna szemeiben most a szokásosnál is több fény táncolt, mint a tündérek a mesékben. Aztán a tekintetem megint az ajkára tévedt, és nem tudtam onnan elszakítani.
- Van egy őrült ötletem - nyeltem egyet, mielőtt rávetettem volna magam, és felnéztem. - Még csak szeptember eleje van. Menjünk ki valahová, ahol látni az eget! Lehetnek hullócsillagok, és nem akarok lekésni egy kívánságot sem.
Josh ajkai széles mosolyra húzódtak. A következő pillanatban már csak a rózsaszirmok a hajamban, és néhány otthagyott bankjegy emlékeztetett arra, hogy valaha is az étteremben jártunk.
