Kiderült, hogy Josh kocsija multifunkcionális, úgyhogy azon kaptuk magunkat, hogy az autó tetején fekszünk, és bámuljuk a csillagokat. Nem volt hideg, de nagyon jólesett Josh meleg testéhez bújni. Átkarolta a vállam, a mellkasára hajtottam a fejem. Hallgattam a szívdobogását. Megnyugtatott.
- Ott van egy! - kiáltott fojtott hangon Josh, és felemelte a szabad kezét, ahogy az üstökös útját követte az égen. Lehunyta a szemét. - Kívántam.
- Mit?- kérdeztem. Úgysem fogja elmondani.
- Ha elmondom, nem válik valóra - mutatott rá Josh. Nevettem, aztán én is megláttam egy zuhanó fénycsíkot.
- Megvan! - mutattam rá. - Én kívánok- jelentettem ki, és lehunytam a szemem. Elgondolkoztam. Valójában semmit sem kívántam jobban soha, mint ezt a pillanatot most, Joshhal. És ahogy ott feküdtünk a kocsi tetején, hallottam a lélegzését, az ujjai a vállam cirógatták, és csillagokra vadásztunk. Semmit nem kívántam, csak...Josht.
- Mit kívántál? - kérdezte Josh kíváncsian.
- Nem teljesül, ha elmondom- húztam fel a szemöldököm játékosan. Josh mosolygott.
- Akkor játsszunk így. Én is elmondom, mit kívántam, ha te is elmondod.
Ez tetszett. Nagyon kíváncsi voltam Josh kívánságára.
- Rendben - mondtam.
- Te kezdesz - mondtuk egyszerre, aztán nevetésben törtünk ki.
- Oké, kezdem én - vállaltam be. Josh rám nézett, ami ebből a perspektívából nagyon viccesen jött ki, de én elkomolyodtam, végiggondoltam, mit mondhatnék.
- Az a helyzet, hogy ha pár hónapja látok egy hullócsillagot, több ezer kívánságom lett volna - kezdtem, szememet a Tejútra szegezve, csodálva a rengeteg fénylő csillagot. - Egy jobban fizető állás, valami jó helyen, ahol megbecsülik a munkámat, egy lakás, ahol végre otthon érezhetem magam, hogy ne kelljen a múltamtól rettegnem, egy boldog jövő Colinnak, egy boldog jövő Jennának, talán valami olyasmi nekem is, egy férfi, aki észreveszi, hogy nem az vagyok belül, mint akinek látszom. Egy jobb élet, valami, ami értelmet ad neki. Gyerekek, család, boldogság, az összes szirupos dolog, amiről a magányos emberek álmodoznak - néztem Joshra, akinek a szemeiben mintha visszatükröződtek volna a csillagok. - De most, hogy igazán láttam egyet, most, hogy kívánhatnék, nem tudok. Esküszöm, ha megjelenne itt egy dzsinn, és kijelentené, hogy bármilyen kívánságom teljesítené, akkor sem lennék sehol máshol, mint itt, most, ebben a pillanatban, veled. Én...nem tudok mást kívánni, csak...ezt.
Josh szemében egy mosoly tükröződött, ahogy az ujjaival végigsimított a vállamon. Kicsit közelebb húzott magához, és csókot nyomott a hajamra.
- Én jövök - mormolta. - Ahhoz voltam szokva, hogy minden fekete, fehér, és néha szürke. Minden nap ugyanolyan, minden érzelem ugyanaz, és az egész élet...olyan értéktelen. Mielőtt megismertem Tylert, az életem egy romhalmaz volt. Aztán megérkezett ő, akinek még nálam is nagyobb szüksége volt valakire, és ahogy én ott álltam mellette, ő kezdett értelmet adni az életemnek. De néha még így is féltem, a démonaim nem hagytak csak úgy itt. Amikor Tyler megmutatta a hegeit, és amikor elmondta a történetét a karján a gumival, és az öngyilkossági kísérleteivel, valami eltört bennem valahol. Szeretem Tylert, Brook - sóhajtotta. - Szeretem, és mindent utálok, ami bántja. De most Tyler bántotta magát, és semmit sem tudtam tenni. Ott kezdtem el kétségbeesni...megint. Amíg nem jöttél, úgy éreztem, pókok költöztek az agyamba, és telefonták a hálóikkal, kiszorítva a fényt onnan. Aztán megláttalak ott abban az étteremben... A hajaddal, ami belelógott az ebédedbe. És onnantól kezdtem látni a színeket megint. A pírt az arcodon, és azt a kék ruhát, amit annyira szeretsz. Megint éreztem a nap melegét, és... Rájöttem, hogy téged nem engedhetlek el. Most pedig itt ülünk a kocsim tetején, ezt mesélem neked, és azt kívántam, amikor a hullócsillagra néztem, bárcsak tudnád, mit érzek irántad.
Josh felkönyökölt mellettem, éreztem a lehelletét, ahogy beszélt.
- Úgyhogy kimondom. Megint. Most már tudod, mit jelent, amikor ezt mondom. Szeretlek, Brook.
Könnyek gyűltek a szemembe, és az égre kellett néznem, hogy ki ne csorduljanak az áruló rohadékok.
- Én is szeretlek - suttogtam, nehogy remegjen a hangom. Josh egyik keze azonnal az arcomra vándorolt, és letörölte az egyetlen kiszabadult könnycseppet az arcomról. Percekig feküdtünk ott csendben, egymás szemébe nézve, Josh keze az arcom cirógatta. Aztán hirtelen felült, és magával húzott engem is. Leugrott a kocsi tetejéről, majd megfogta a derekam és egy laza mozdulattal leemelt onnan. Elpirultam, és áldottam a sötétséget.
- Még nem is voltál a columbusi házamban - felelte kérdő tekintetemet látva, ahogy beültünk az autóba.
***
Josh háza nagyon ízléses és szépen berendezett volt. Minden bútordarabját imádtam. És a kedvencem... volt egy hatalmas CD-gyűjteménye, a díszhelyen a Green Day Dookie-jával.
- Életem első albuma - mondta Josh, és olyan finoman simogatta meg a lemezt, mint egy törékeny drágakövet. - Az ágyam alatt rejtegettem a szüleim elől. Nagy botrány volt, amikor megtalálták.
- Tinédzserkoromban nekem tele volt a szobám azokkal a bizonyos szülői figyelmeztetéssel ellátott albumokkal- nevettem. Aztán elkomolyodtam. - Anya nem szerette. A halála után...fogtam egy baseballütőt, és szétvertem az összeset. Mindaz a pénz, amit a kollégiumban összeszedtem és azokba az albumokba öltem, eltűnt. Már csak aprócska darabok vannak meg a Three Cheers For Sweet Revenge-ből.
Josh megértéssel vegyes szomorúsággal nézett rám egy darabig, majd bekotort a CD-k közé, és kivett egy csodálatos, eredeti, aláírt példányt a Three Cheers For Sweet Revenge albumból. Az alján azzal a bizonyos matricával.
- Születésnapi ajándék. Majd februárban emlékeztess, hogy már odaadtam.
- Komolyan? - maradt tátva a szám. Olyan áhítattal vettem el Joshtól az albumot, mint egy szent ereklyét. - Uramisten, Josh, a tinédzserkorom Jézusát tartom a kezemben - lelkendeztem. - Biztos nekem akarod adni? - úgy éreztem, mintha halandó ujjaim bemocskolnák ezt a gyönyörűséget.
- Persze- nevetett Josh.
- Köszönöm - suttogtam, aztán a nyakába ugrottam. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Uramisten!
Josh nevetve karolt át. Beszívtam az illatát, és mosolyogva vettem észre, hogy érezni rajta a rózsaillatot. A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy már a kanapén vagyunk, és Josh mindenhol ott van, és minden rózsaillatú, és minden olyan fényes és színes, és Josh ajkai az enyémeken olyan dolgokat szabadítanak fel bennem, mint még soha semmi. És minden olyan édes, minden olyan tökéletes, és úgy érzem, helyes, amit csinálok, pedig hosszú ideje nem éreztem így. Josh vállába kapaszkodom, és ráhangolódom, egy frekvencián vagyunk, egy közös dallamon szárnyalunk, a kettőnk szimfóniáján, amit most írunk, ezekkel a mozdulatokkal, ezzel a szenvedéllyel, ezekkel a csókokkal. A pillanatok megállnak és megfagynak, majd belülről felolvadnak, vörös rózsaszirmok égnek el, lángolnak, érzem a mellkasomban, ahogyan fellobbannak, és minden folyós lesz, minden szilárd lesz, elmosódik és kiélesedik, és az egész együtt mozog, bebizonyítva azt, amit a tudósoknak sosem sikerült: a káosz harmóniáját.
