Skacok, tudom nem teljesen az én érdemem, de megvan a 2K! Nagyon-nagyon köszi az olvasásokat, vote-okat, kommenteket, mindenkit imádok. -xoxo
Amikor felébredtem, egyedül voltam. A kanapé még meleg volt ott, ahol Josh feküdt rajta, és az illatát is éreztem. Felültem és körülnéztem. Nem volt a szobában, és a konyhából sem hallottam semmit. Aztán meghallottam a folyóvíz hangját a fürdőszobából. Szóval zuhanyzik.
Egy hihetetlenül perverz pillanatig átfutott a fejemen, hogy csatlakozom, de aztán már éreztem is, hogy egészen belepirulok a saját hülyeségembe. Egyenesen elfordultam a fürdőszoba ajtajától, és visszamentem a nappaliba. Beburkolóztam egy takaróba, felhúztam a térdem, és megkerestem a Foxot. Épp a Fear The Walking Dead ment, aminek örültem. Nem olyan rossz az a sorozat, és néhány őrjöngő zombi pont elég ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat a zuhanyzó Joshról. Sosem néztem következetesen a sorozatot, így igazi kihívásnak bizonyult megérteni, mi történik.
A fürdőszoba ajtaja halk kattanással kinyílt, és azonnal felkaptam a fejem. Josh egy törülközőt csavart a dereka köré, és akaratlanul nyeltem egy nagyot, ahogy a szememmel végigkövettem egy vízcsepp útját a felsőtestén. Követte a tekintetem, és incselkedve felvonta az egyik szemöldökét. Elvörösödve felé dobtam egy párnát, amit sensei-reflexsszel elkapott.
- Neked is jó reggelt - vigyorgott, és eltűnt az egyik ajtó mögött. A következő pillanatban már teljesen megszáradva, egy pólóban és alsónadrágban huppant le mellém a kanapéra.
- Éhes vagyok - jelentette ki. Mosolyogtam.
- Elmehetek valami egészségtelen cuccért a Dunkin' Donutsba.
- Földre szállt angyal vagy - ölelt meg.
***
Csak két héttel később jöttem rá arra, hogy ez a Rubyból van. Két héttel később, amikor Josh hihetetlen sebességgel reparálódó haja már kék színben pompázott megint. Éppen hazafelé tartottam, amikor eszembe jutott ez a sor a Rubyból. És ettől jól összezavarodtam. Oké, talán túlreagáltam, lehet, hogy nem is direkt idézett onnan, de emiatt hívtam fel őt aznap. És ha nem hívom fel, talán minden sokkal rosszabbul alakult volna.
Sokáig csöngött ki, ez nem volt jellemző Joshra. Már majdnem feladtam, amikor végre felvette.
- Szia! Szeretnék valamit kérdezni.
Csend volt a vonal másik végén, aztán meghallottam Josh hangját. És ettől a legkevésbé sem nyugodtam meg.
- Szia, Brook - mondta, és alig ismertem rá. Olyan volt, mintha fájdalmai lennének, gyorsan kapkodta a levegőt, rekedt volt, és sütött a szomorúság a hangjából. Az agyam azonnal vészhelyzet üzemmódra kapcsolt.
- Josh? Mi történt?- kérdeztem, olyan erővel megmarkolva a telefont, hogy fájni kezdtek az ujjaim. Nem válaszolt, nagyon hosszú ideig csak a zihálását hallottam. A szívem elviselhetetlenül elfacsarodott, amikor rájöttem, hogy sír. Azonnal leszálltam a buszról, ami hazafelé vitt, és gyorsan kerestem egy alternatív útvonalat Josh lakása felé. Futnom kellett, hogy elérjem a villamost az ellenkező irányba. A hideg őszi levegő a szemembe fújta a hajam. - Ne mozdulj. Egy perc, és ott vagyok.
- Brook... menj csak haza. Nem kell idejönnöd. Ne aggódj, jól vagyok. - nyögte ki Josh, és egyáltalán nem úgy hangzott, mintha jól lenne. Pánik szorította össze a mellkasom, ahogy leverekedtem magam a tömött villamosról, és elindultam az ismerős utcában Josh háza felé.
- Francokat vagy jól - mondtam. - Várj meg, és ne csinálj semmi hülyeséget, oké?
Mélyet lélegzett.
