Az ismeretlen harcos

6. Fejezet

Vajon ki lehet ez a lány? Csak úgy sugárzik belőle az erő. Bár nagyon idegesítő volt ahogy a fán lógva lefelé, majszolta a zsemléjét. Ekkor hirtelen nagyot kordúlt a gyomrom.

- Na mi van? Csak nem éhes vagy? – mondta miközben lenyelt egy falatot.

- Én nem. Törődj a magad dolgával! – És indultam tovább.

- Hékás...várjál már egy kicsit! Nekem dolgom van veled! –és leugrott a fáról.

Ekkor figyelmesebben is megnéztem, hogy kivel is van dolgom. Eléggé magas termetű lány volt, talán 5 cm-rel lehetett csak kisebb nálam. Ezen kívül élénk zöld haja volt amiből szarvak álltak kifele, szemei is élénk zöldek voltak és legjobban inkább macska szemekre emlékeztetett. A bal szemén egy hosszú seb éktelenkedett, biztos valami harc során szerezhette a sebet. Továbbá hatalmas szárnyai is voltak.

- Mit akarsz tőlem?

- Hát tudod, én már a tegnapi incidensed óta követlek téged. És tudok egyet-s mást arról a dologról amit keresel...

- Haljam mit tudsz! – léptem hirtelen hozzá és erőt akartam bevetni, hogy ki faggassam mit tud.

- Hé...hé...hé...erre nincs szükség! Tartogasd az erőd inkább a harcra!

- Milyen harcra?

- Megküzdesz velem, mivel engem felbéreltek a meggyilkolásodra. De viszont én is ott voltam mikor azt a két fickót megölted, így felajánlom neked, hogy ha legyőzöl akkor segítek neked, ha nem akkor megöllek.

- Pfff... méghogy te legyőznél engem? Nevetséges.

- Te most lenézel, mert lány vagyok??? Erre nincs bocsánat! Most megöllek! –és már támadt is rám. Ez ám a hamar felidegesülő lány. Pedig egyáltalán nem arra céloztam...vagyis kis mértékben mégis.

Na én sem tétlenkedtem. Egy mozdulattal piros lángok jelentek meg az ökleim körül amik elősegítették, hogy nagyobbat üssek. A biztonság kedvéért bevetem, mert ez a lány nem tűnik gyengének. Épp meg akartam ütni mikor felugrott és felreppent a levegőbe, majd egy mozdulattal pofán rúgott. Én a földre estem.

- Na mi van? Még most is gyengének hiszel? – Mondta önelégült kifejezéssel az arcán.

Én nem szóltam semmit csak felálltam és újra támadásba lendültem. Sikeresen elhárítottam egy támadását, majd egy éles vágást küldtem az arcára egy csóvával. Egy percre vissza vonult és láttam, hogy a jobb szeme alatti vágás amit ejtettem elkezdett hevesen vérezni.

- Az arcom! Hogy merted? – Na most már tényleg bepöccent rám.

Egy mozdulattal fellebbent és egy heves szárnycsapással a fának lökött, majd rám rontott egy tűz elemű varázslattal.

Ne! Bármit csak tüzet ne! Ugyanis ez a gyenge pontom. Még a látványát is gyűlölöm egy gyerekkori traumám miatt. Azóta is kerülöm az ilyen helyzeteket, de úgy látszik a sors még kegyetlenebb hozzám, mint gondoltam. Pont itt, pont most, pont egy lány! És pont ilyenkor amikor alig van erőm és majd éhen halok. Hát ez röhejes. De nem halhatok meg újra! Főleg, hogy egy lány öljön meg? Nevetséges.

Gyorsan kitértem előle amikor vissza nyertem az eszméletem.

- Hékás! Nem beszélhetnénk ezt meg békésebb körülmények között? – Kezdtem.

- Mi van, beijedtél? Most mutasd meg mit tudsz, ha annyira menőnek hiszed magad!

- Nem arról van szó. Csak nem akarok bántani egy lányt!

- Szóval még mindig lenézel? – idegében beleütött egy fába ami azon nyomban ketté repedt, majd a földre esett. Ekkora erőt egy ilyen lányban, mint ő...hihetetlen!

- Nem arról van szó, hogy lenézlek vagy ilyesmi, mivel most bizonyítottad, hogy milyen erős vagy. Bocs az előzőkért. – mondtam és egy energia gömböt formáltam a kezembe a hátam mögött.

Amint közelebb ért hirtelen előre törtem és rá irányítottam, de ő megfogta a csuklómat és nem engedte, hogy eltaláljam. Ez ám a reflex.

- Jól van. Hagyjuk ezt abba! – kezdte.

- Tényleg?

- Igen. Nincs értelme a harcnak, amíg le vagy gyengülve és nem bírom hallgatni amint minden percben korog a hasad! – elengedte a karom és oda dobott nekem egy zsömlét – Nesze egyél! – Majd leült a fa törzse mellé amit az elöbb ketté tört.

- Ezt meg miért adod nekem? Az előbb meg akartalak ölni!

- Én is meg akartalak ölni, és még mindig meg akarlak. Nem bírom, ha lenéznek, se azt ha az ellenfelem gyenge.

- Én nem vagyok gyenge!!! – kezdtem és újra támadni akartam, de ő csak nyugodtan ült.

- Perpillanat az vagy, így nincs semmi kedvem a harchoz. Most pedig egyél! Hosszú út áll még előttünk és nem akarom hallgatni a gyomorkorgásod.

- Mi van? Mi az hogy előttünk? Inkább csak előttem. És hagyj békén, ha nem tudsz információval szolgálni!

- Hee...most adok neked enni, megkímélem az életed és felajánlom, hogy segítek, te meg így viselkedsz? Szánalmas.

- Nem kell nekem segítség boldogulok egyedül is!

- Hát azt látom. – és elkezdett nevetni és sajnálkozva nézett rám.

- Meg amúgy is, miért segítenél nekem? Miből gondolhatom, hogy megbízhatok-e benned? Az előbb még meg akartál ölni, meg azt mondtad, hogy felbéreltek, hogy végezz velem!

- Igen úgy volt, de meg gondoltam magam. Unom már, hogy én csinálok a faluban mindent. Meg jó kalandnak hallatszik ahova készülsz, szóval veled tartok. Meg, hát én tudom oda az utat, mert én is meg akartam keresni, de egyedül nem sikerült oda eljutnom. A sebem is ott szereztem. – mutatott a szemére. – És úgy gondoltam, hogy te megfelelő társ lennél számomra.

- Nekem viszont nem kell társ! Egyedül is eljutok odáig!

- Kétlem! – mondta kissé éneklős és gúnyos hangvételben. – Én jóval erősebb vagyok nálad és még nekem is túl nagy falat volt. De ha nem akarod megtalálni akkor én mentem. – felállt és el akart repülni.

Ajjj...most mit csináljak? Nélküle nem biztos, hogy el tudok jutni. Meg hól találok mást aki tudja oda az utat és mire lehet számítani? Már most az agyamra megy ez a lány.

- Ajjjj...jól van jöhetsz! – kiabáltam utána.

- Na ez a beszéd! – és már mellém is zuhant, de talpra esett. – Én Lexy vagyok. És mielőtt megkérdeznéd egy démon hibrid sárkány féleség. Tudod elég színes a családfám.

Hát nem nagyon érdekelt, hogy miféle szerzet. Na jó talán igen, de nem akartam vele csevegést kezdeményezni. És ahogy elnézem jó hosszú és nehéz út áll előlem, főleg ha ennyire beszédes marad.

- És te ki vagy? – kérdezte kíváncsian.

- Mit érdekel téged?

- Csak ha már együtt megyünk tovább akkor jó lenne tudni, hogy szólítsalak. Gondolom nem szeretnéd, ha különféle beceneveket találnák ki számodra, ugye nyuszika? – nevetett gúnyosan. És igen én egy nyúl féleség vagyok. Vagyis most már egy nyúl démon.

- A nevem Purple Trap. – mondtam ingerülten. – És ne becézgess!

- Áááá... örülök a találkozásnak PT. – mondta mosolyogva és a kezét nyújtotta. Kezet ráztunk majd egy újabb zsömlét nyomott a kezembe. – Most már egyél! – parancsolt rám.

Már most ki nem állhatom őt! De viszont látom, hogy ő zsömlékben nem szenved hiányt.