Az ismeretlen harcos

16. Fejezet

* PT szemszöge újra *

- Szóval... - közben letelepedett mellénk Lexy is, aki úgy nézett ránk, mintha valami kisgyerek várná az esti meséjét. - Hol is kezdjem...Hát...van egy klánunk, vagyis volt, mert már szétoszlott. Drake vagyis apánk volt aki majdnem lemészárolta az egészet. Csak téged kímélt meg. Aztán eldobott magától. Utána sereget szervezett és azóta is gyüjte a legendás tárgyakat. És ha sikerül neki akkor az egész világ összes élőlényét elpusztítja. És te épp az egyik legendás kardot keresed, a Szpektrát. És így a terve útjában állsz. Ezért meg akart öletni, de kemény falatnak bizonyúltál, ezért engem küldött. Mert ő akarja megszerezni a kardot. És mostmár ha rájön a kudarcomra és megtudja, hogy élek és elárultam biztos saját kezileg fog megölni, és én már tapasztaltam milyen erős és én jóval gyengébb vagyok, még te is. És... - darálta a szöveget - És... Minél hamarabb meg kell ezt akadályozni! - fejezte be, majd kifújta magát.

- Várj, várj, várj... Elsőnek is miért fordúlt a klán ellen? - kérdeztem.

- Nem tudom. Nem szokott magáról beszélni, csak dirigálgat állandóan. - Lexy sunyin nézett rám, majd én csak egy rosszalló tekintettel néztem vissza rá.

- És te miért fordúltál ellene?

- Mert nem akarok káoszt. Már régóta terveztem, hogy egyszer elszökök és erre most adódott lehetőség. Kösz Lexy, jövök neked eggyel. - mosolygott rá. - Amugy se terveztem, hogy megöllek. Csak úgy rám rontottál, hogy muszály volt védekeznem.

- Ezt most higyjem el?

- Ne hidd, ha nem akarod. De én akkor is teszek valamit apám ellen! Elsőnek is megkeresem a kardot, még akkor is, ha külön indulunk el!

- Még egy fafejű teremtés. - Szólt közbe Lexy. - Hát nem értitek? Egyedűl semmire sem mentek odáig! Egy idő után olyan brutális szörnyekbe ütköztök, hogy még a nagynak hitt erőtök is gyenge lessz hozzá. Ja meg még ha ez a Drake fickó is közbe avatkozik akkor meg pláne nincs eséjetek egyedűl.

- Akkor gyere velem. Én nem utasítalak vissza. - mondta Max.

- Heee... Ő velem van! - keltem ki magamból hírtelen. - szerezz magadnak más társat! - Lexy erre csak vigyorgott, mint a vad alma.

- De hát te mindig veszekszel vele. Nincs eleged belőle? - nézett a leányzó felé.

- Néha igen. De jó húzni az idegeit. - röhögött.

- Hmmm... Nekem végülis mindegy.

- Ajjj... Ti ketten. Szerintetek nem mennénk többre, ha mind hárman együtt mennénk?

- De. De viszont mindkettőnknek más a célja vele. És a végén tuti harc lesz belőle. - okoskodott Max. - Amugy miért is keresitek a kardot?

- Nem a te dolgod. - feleltem egyszerűen. Erre Lexy-re nézett.

- Én se tudom. - mentegetőzött. - Én csak elkisérem, mert jó idő töltésnek látszott.

- Na akkor mesélj csak? - néztek rám érdeklődve.

- Az most mindegy. Inkább haladjunk tovább.

- Heh... Mit képzelsz magadról? Te kifaggathatsz minket, mi meg nem tudhatunk semmit rólad? - háborodott fel a lány.

- Pontosan. - röhögtem a képébe.

- Na most mondjad, vagy ropogósra sütlek! - és már fel is lángolt a tenyere. Csak felhasználja a gyengémet. Ezt nem hiszem el.

- Na jó. A lényeg, hogy már egyszer meghaltam, és egy feltétellel jöhettem vissza, hogyha megszerzem a kardot. Ennyi. - ezután csak néztek rám. - Most, hogy tudjátok, szerintem ideje mennünk. És te - böktem Max-ra - ha bármi zűr lesz veled akkor véged. Megértetted?