Az ismeretlen harcos

42. Fejezet

Érzem, ahogy valaki ott van melettem. De még nem bírom kinyitni a szemem.

- Ébresztő! Tudjuk, hohy fent van. - ordította megint élesen az Orákulum. Erre az éles hangra muszály volt felülnöm, de ez hiba volt, ugyanis olyan hírtelen történt, hogy lefejeltem Lexy-t.

- Áááuuu... - jajdultunk fel egyszerre.

- Na legalább mindketten maximálisan eszméletnél lesztek. - mosolygott, mintha ez egy természetes dolog lenne és direkt tervezte volna így.

- Most hova kerültünk? - kérdezte Lexy. Még mindig abban az üres térben voltunk, érezhető volt. De itt már egy teremben amit ugyanazok a világító növények borítottak be.

- Az nem számít. Eljutottatok idáig csak az a fontos. - vigyorgott, majd megköszörülte a torkát. - Rég várok már kettőtökre. Azt hittem már sosem fogtok idáig jutni.

- Szóval tudta, hogy jövünk.

- Hogyne. A kardnak mindig van örököse, minden generációban. Csak nem mind indúl a keresésére, vagy nem mind jut el idáig. - elkomolyodott. - De most végre itt vagytok. És ti elég különleges páros vagytok. Eddig még sosem választott a kard két tulajdonost.

- Akkor most miért tette? - érdeklődött Lexy.

- Nekem már az is fura, hogy egy élettelen tárgy választ tulajdonost. - néztem úgy rá, mintha nem hinnék neki.

- Te butus. Ez a kard nem egy egyszerű kovácsolt kard. Van leleke és érzései. Ne vesd meg, mert csak egy tárgynak néz ki. Több annál. De majd rájösz. Vagy nem, mert ha így lenézed akkkr meg se kapod. - sértődött be.

- Jól van. Bocsánat.

- Na azért. - majd Lexy felé fordúlt. - A te kérdésedre nem válaszolhatok. Majd magadnak kell rájönnöd. De jó oka van ennek is. Egyéb kérdés?

- Van. - kezdtem bele. - Hogy fogjuk ketten használni?

- Óóó!!! Ez a legjobb rész. Várjatok. - megfordúlt és kézmozdulatokat tett. Ekkor egy nagy égkövekkel díszített láda jelent meg a semmiből. Felnyitotta a tetejét és kivett egy kardot. Valószínűleg a Spektrát.

Sötét kékes fekete markolata volt amely két szélét vörös kristályok díszítettek. A pengélye pedig olyan volt mint a tiszta ég egy éjszaka. Vagyis erre emlékeztetett.

- Elsőnek is. A használata nagyjából olyan mint egy rendes kardnak, de jóval többre képes. Másodjára a használójától függ, hogy milyen képességei jelennek meg. Nagyjából szinkronban lesznek a használójával és az ereje is a használójától függ és hogy milyen viszonyban vagytok egymással. És harmadjára... - hosszasan a szemembe nézett. - csak jó cselekedetekre használhatjátok! Értve vagyok?

- Persze. Ez alap dolog. - mondta Lexy.

- Felőlem. - vontam meg a vállam.

- Nem volt meggyőző! Esküdj! - hajolt teljesen az arcomba.

- Jól van, jól van! Megesküszöm, hogy csak jóra használom.

- Életedre esküdsz?

- Igen, igen. Csak menj ki a képemből.

- Akkor ezt megbeszéltük. - vigyorodott el és elhúzódott. - Most érintsétek meg.

Lexy-vel egymásra néztünk. Ő rajta látszott, hogy izgatottan várja, hogy most mi lesz. Mondjuk engem is furdlalt a kíváncsiság. Így hát megérintettük.

Mikorra feleszméltem a hírtelen ragyogás után egy kard volt a kezemben. Sötét markolata volt, kristály kirakással. Sötét szürke pengéje csak úgy csillogot mikor a fény rávilágított. A végén pedig egy vörös kristály volt.