Az ismeretlen harcos

31. Fejezet

*Flame*

Heh...azt hiszik ennyivel el tudtak intézni. De nem...ó nem... amíg élek én nem fogom feladni.

Elvették tőlem a szárnyaim...erre nincs bocsánat! Mostmár csak a bosszú fog vezérelni. Megmutatom, hogy erősebb vagyok, mint mutatom. Végzek Dave-vel ha törik, ha szakad! 2 dolgot is elvett tőlem! Életem 2 legfontosabb dolgát!

Most viszont törvénytelen dolgokhoz fogok folyamodni. Már úton vagyok a tábor felé. Remélhetőleg, a nagy főnök még nem jött meg. Addig van esélyem, míg senki sem tud a kudarcomról.

Beérkezve a kapun sok kiváncsiskodó alak fogadott, hogy hogy alakultak a dolgok és hogy ellássák a sebeim. De én nem voltam hajlandó egy kérdésre se válaszolni. Csak mentem a cél felé. Végül mind megunta és lekoptak rólam. Úgyvoltak vele, hogy majd úgyis megtudják elöbb-utóbb.

Majd kihasználva az őrök figyelmetlenségét, beszöktem a főnök irodájába. Ennyi könyű volt. El sem hiszem. Beléptem és a főnök íróasztalához vettem az irányt. Próbáltam szépen sorban kinyitogatni a fiókokat. De pechemre csak egy volt nyitva, abba sem volt semmi számomra hasznos dolog. Gondolhattam volna, hogy a fontos iratokat úgyis jól el fogja zárni mindenki elöl. Biztos mágiát is használt a lezárásukra. De ennyi nem fog rajtam kifogni. Szépen sorban feltörtem a fiókok zárjait és a legfontosabb adatokat tartalmazó dossziékat elő vettem. Mikor ezeket szépen össze készítettem, oda léptem a terem másik végében lévő, hatalmas könyves polcokhoz és keresgélni kezdtem, valamit ami segítségemre lehet. Az össze könyv külömböző fajok tanulmányozásáról szólt és mágia használatról és elsajátításáról, vagy esetleg hogyan tudnák nagyobb erőre szert tenni könnyen. Nekem első sorban erre volt szükségem. Ezek amugy itt tiltott könyvek voltak a táborban. Csak a főnök használhatta. Mondjuk legtöbbjét ő is jegyezte le és tanulmányozta. Ha most tudná, hogy itt vagyok és kotorászok köztük. Végül egy sötét lilás könyv boríton akadt meg a szemem amelyen zöld lángok égtek. Komolyan égett a könyv! Hozzá értem, de semmi sem történt. A lángok forróak voltak, de kellemesek, nem sértették fel a bőrömet. Bár milyen lenne az, ha egy tűz elemű sárkánynak egy kis tűztől felsértődne a keze. Megmarkoltam a könyvet és kihúztam. A borítójára Sötét mágiák voltak írva. Bele lapoztam. És igen, ez az a könyv amit kerestem! Önelégülten mentem az asztalhoz és felkaptam a jegyzeteket is és épp indúlni készültem, mikor a nagy főnök belépett az ajtón. Elhihetitek a maradék életerőm is kiszaladt belőlem egy másodpercre.

- Azt hitted, nem veszem észre, hogy itt kotorászol, te hálátlan kölyök! - mondta idegesen. Én megszólalni sem mertem. - Már amióta beléptél tudok róla!

- Uram... én csak.....

- Nincs csak! Mostmár nincs semmi számodra! Megöllek ezért! - felemelte a kezét és felém mutatott, és azon nyomban egy villám csóva repült felém, de még időben elugrottam.

Gyorsan kinyitottam a könyvet és fellapoztam az egyik oldalt. - Tedd azt le! - ordította közben. De nem... már késő volt. Megtaláltam a számomra legmegfelelöbb varázslatot.

- téléportation quelque part - Mondtam ki hangosan a szavakat és egy sárgás villanás után már ott se voltam. Nyertem!

*PT*

Azt hiszem én vagyok a leghülyébb lény a világon. Hogy miért is? Mert képes voltam ennyire magamra haragítani a világ egyetem legerősebb nőjét! De komolyan...ha 15 perc alatt 2-szer nem törte be a fejem akkor egyszer sem. Jó hát gyorsan gyógyulok meg minden, de a fájdalmat érzem még attól, meg nem kellemes még néhány borda törés mellett. És egyszerre se megy mindet gyógyítani. Kb fél órája kergetőzünk, verekedünk, harcolunk. De én nem akarom komolyan bántani így inkább hagyom hogy engem verjen szét, hátha így le tud csillapodni, de rossz ötlet volt, mert ez sem segít rajta. Ez most komolyan meg akar ölni!

Most épp a hegyoldal legszéllére kergetett el. Mögöttem kb 500 méter mély szakadék. Hmmm...most választhatok hogy leugrok és szörnyet halok, ha valami csodás modon nem tanulok meg repülni, vagy Lexy kezei között végzem.

- Még mindig nem vagy hallandó megbeszélni a dolgokat? - kérdeztem.

- Nem! - mondta még mindig vérszomjasan és egyre közelebb jött.

- Jolvan. Figyelj...Sajnálom az egészet! Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen fog érinteni a dolog... és öszintén szólva én se tudtam mit miért csinálok... csak jött magától. Sajnálom! Érted? Sajnálom! - ekkora már közvetlen elöttem állt. Közel hajolt és ezt mondta:

- Erre nincs bocsánat! - majd egy hírtelen mozdulattal lelökött.

Most újra itt tartok. Megint zuhanok lefele, talán újra a halálba. És ezis egy meggondolatlan cselekvésem miatt. Szánalmas vagyok. De nem, ezuttal nem hallhatok meg. Főleg, hogy most itt vannak a szárnyaim. Milyen ciki lenne már így meghallni. Gyorsan megfordúltam és megpróbáltam mozgatni a szárnyaim, ami kb úgy nézhetett ki külső szemlélőként, mintha  valami őrült madár össze vissza csapkodna a szárnyaival érezve közeledő halálát. Majd mikor oldalra néztem észre vettem, hogy Lexy is ott zuhan mellettem és szúrós szemekkel figyeli a szerencsétlenkedésem.

- Egyszerre csapkodj te szerencsétlen. Egyszerre! Így ki fogsz nyiffanni!

- Jól van na, igyekszek!

- Kicsit gyorsabban! Meg amugy is, csak nyisd szét teljesen őket! Így! - És őt már felkarolta a szél és szépen siklani kezdett lefele szépen lassan.

Most rajtam a sor. Menni fog. Menni-e kell! Már csak pár méter volt köztem és a föld között. Vagyis csak pár másodperc és végem! Gyorsan szét tártam a szárnyaim, talán csak reflexből, de sikerűlt! Ezután viszont sikeresen neki siklottam egy fának. Nem volt kellemes landolás, de jobb, mint a földön szét loccsani.

Ezután fájdalmasan a földre zuhantam és szét terültem a földön. Iszonyatosan sajgott mindenem.

- Jól vagy? - rohant oda hozzám Max. Én csak felnyujtottam a hüvelykujjam jelezve, hogy minden oké. De semmi sem volt oké!

Lexy is leszállt addigra és oda ült mellém. És egy elégedett mosoly közepette nézte a szenvedésem.

- Miért...mentettél meg? - nyögtem ki fájdalmasan.

- Csak mert. Úgy volt kedvem. - mondta és megvonta a vállam.

- Aha, értem. - vontam meg a vállam.

- Most pedig kapsz 10 percet felgyógyúlni és folytatjuk a repülő leckét! Minél gyorsabban kell felerősödnöd, mert már szinte nincs időd se! És eközben meg haladnunk is kell. Nem lessz könnyű, de hiszem, hogy meg tudod csinálni.

- Hogy mi? - ültem fel hírtelen, de nem ez volt a legjobb ötlet. Mégjobban fájt minden csontom. - Ez csak egy edzés volt???

- Fogjuk rá. - mondta.

- Ez már kb olyan fájdalmas volt, mint a Drake-el való edzés. - mondta Max.

- Látod, hogy csak ez segít neki. - válaszolta Lexy. Én meg csak néztem, hogy mi van? Most akkor miért is csinálta ezt? - Most viszont iparkod! 10 perc múlva fent találkozunk. - ezzel a lendülettel fel is repült.

- Őőő... látom bekeményített. - mondta Max. De én nem válaszoltam vissza csak a távolodó alakját néztem Lexy-nek. Talán mégsem volt hiába minden.