Az ismeretlen harcos

10. Fejezet

Már több órája gyalogoltunk. De végül elértük a célunk. Egy nagyobb kőszikla mögé bújva kémleltük, hogy van-e valaki a barlang bejárata elött, de ugylátszik tiszta a terep. Viszont számomra valami nem stimmelt. Azok a lények hogy-hogy nincsennek itt? És hogy-hogy előre megtámadtak? Honnan selytették, hogy ide tartunk! Ezek a gondolatok nem jagytak nyugodni, amikor hírtelen Lexy megindúlt.

- Te meg hova sietsz?

- Bemegyek.

- Még várj. Lehet, hogy csabda. - mondtam.

- Vagy nem. Nézd már nincs itt senki! Biztos ebéd szünetet tartanak. - próbált poénkodni.

- Haha...nagyon vicces. Szerintem csak téged várnak ebédre.

- Ezesetben nem illik megvárakoztatni őket. - indúlt meg újra. - Na jösz vagy nem?

- Ebből még baj lesz! De akkor ne mond, hogy nem figyelmeztettelek!

És már indúltunk befele. Minél beljebb értünk annál sötétebb volt. Bár ez érthető is, elvégre egy barlangban vagyunk. Majd egy idő után fákja fényeket keztünk látni. Haladtunk annak az irányába tovább.
Aztán hírtelen egy fura érzés csapott belém. Éreztem valami különlegeset, valami furát amit eddig nem. Olyan ismerős volt, de nem tudom honnan. Teljesen hatalmába kerített...

- Vigyázz!!! - lökött arrább Lexy és ekkor újra feleszméltem. - Figyelj már oda! Majd nem eltaláltak!

És ekkor láttam meg, hogy egy kéken lángololó tőr állt a falba.

- Ezt meg hogy... - és nem tudtam befejezni a mondatot, mert több ilyen tör is repült felénk. Én megmondtam, hogy nem jó ötlet csak úgy bejönni!

Sikeresen elhárítottunk párat, de csak úgy özönlöttek utánunk a török, ezért menekülőre fogtuk.

- Erre gyere! - mondta Lexy és befordúlt egy mellék úton.

Figyeltünk hátra fele hátha még követnek, de mivel semmi nem zúdult a fejünkre ezért úgy gondoltuk egyenlőre megúsztuk. És hogy ki dobált minket? Az máig is rejtély. 

Szóval, egy kis várakozás után tovább indultunk. Ahogy egyre beljebb haladtunk a fáklyák fénye újra kezdett elhalványulni. Nekem mondjuk elég jó a látásom a sötétben is, hála a képességeimnek, de nem tudom, hogy a társam is így van-e vele. Mindegy. Majd szól, ha baja van.
Egy idő után már semmit se lehetett látni. Minden korom fekete volt. Hirtelen egy csattanást halottam, majd hogy Lexy szitkozódik. Ugynézki neki nincs olyan jó látása. Mosolyodtam el, de hála égnek ezt nem láthatta. Biztos lett volna egy-két beszólása hozzá.

Ebben a pillanatban vakító lángcsóvák villantak fel amit már a szemem nem bírt elviselni, így sűrűn pislogtam. Lexy tenyere kezdett égni, fényt adva a sötétben. Hát igen. Ennek a képességnek is megvannak a maga előnyei.

- És most merre? - kérdeztem.

- Hát.... - nézett körbe. - talán arra... -mutatott az egyik elágazás felé.

- Talán? Ne mond azt, hogy eltévedtünk???!!!

- De hát ebben a sötétben ki tud normálisan eligazodni?

- De nem azt mondtad, hogy te már jártál itt?

- De igen... Viszont akkor kicsit másabb volt. Meg hát pont mázlim volt, hogy ott lyukadtam ki ahova szerettem volna menni.

- Ohhh... Hogy az a...... - fogtam a fejem. - jól van. Váljunk szét. Majd itt találkozunk, ha találtunk valamit. Rendben?

- Oksa. Csak sikíts ha veszélyben vagy és jövök. - röhögött.