Az ismeretlen harcos

28. Fejezet

***

*Max szemszöge*

Már egy jópár órája be vagyunk zárva valami nagy fekete dobozba. Sem erő nem tud kitörni belőle, se erő nem tud bejutni belé. 1-2 fénylő gömb világít csak az oldalán, de az se ad sok fényt. Épp hogy látni tudjuk egymást.

Emlékszem apám mindig ide zárt be, bármikor kudarcot valottam, vagy nem cselekedtem akaratának. Aztán napokat töltöttem itt étlen, szomjan. Gyönyörű szép régi idők. Nem mintha a mostani állapot jobb lenne. Ki tudja meddig leszünk még itt. Régen is örjítő volt. Egyedűl a sötétben több, mint 48 órát. Most azért jobb a helyzet. Itt van velem Fortuna. Bár nem akartam ebbe az egészbe bele rángatni. Hülyeség volt tőlem, hogy oda vittem hozzá a többieket. Most ő is belekeveredett ebbe a helyzetbe. Biztos írtó mérges lehet rám. Most is elvonulva egy sarokban ül és nem hajlandó kommunikálni.

Nincs mit tenni, várni kell. Egyszer majd kinyílik az ajtó. Remélem...

- Hééé... Jól vagy? - kérdeztem és közvetlen mellé leültem.

- Ez mind a te hibád! - mondta mérgesen és pofán vert.

Ami azt illeti, jó erős. Az utolsó pofon óta amit adott, kicsit erősebb lett. Látom erre eddz.

Nagy kínszenvedések közt felültem.

- Jól van. Ezt megérdemeltem. - fogdostam az arcomon a sajgó pontot. - Sajnálom, hogy belerángadtalak...

- Még, hogy sajnálod! Mégis eljöttél hozzám. Tudtad mivel fog járni. Vissza hoztál újra ide. Örültem, hogy megszabadúltem, de te vissza rángadtál. - duzzogott tovább.

- Tudod, hogy nem direkt tettem. Meg hát én nem gondoltam, hogy ez lesz. - fordúltam felé, de rám se hederített. - Amugy, szerinted miért szabadítottalak ki annak idején? Hát nem azért, hogy újra vissza hozzalak ide. Azt akartam, hogy boldog legyél.

- Hmm... szabadon, egyedűl... Úgy volt, hogy velem jössz. És mit csináltál mikor végre elszabadultál? A bátyádhoz csatlakoztál valami nagy hülyeségbe, amibe bele is halhatsz!

- Igaz. De nem így lett volna. Csak így hozta a sors. És most úgy érzem melette a helyem. Végre lesz esélyem leszámolni apámmal. Bosszút állni mindenért amit velünk tett. Csak még egy kis idő kell.

- Persze. Még egy kis idő, mielött megölnek!

- Ilyen gyengének hiszel?

- Nem. De viszont tisztában vagyok azzal, hogy mire válalkoztál, és ez egy őrültség!

- Tudom, de megér egy próbát. - mosolyodtam el. De csak érzéketlenül felsóhajtott. - Na ne aggodj. Tudod mit. Megigérem, hogy életben maradok. Utána meg vissza jövök érted. Így jó lesz?

- Nem. Mert veled megyek. - mondta és felállt.

- Erről szó sem lehet! Hiszen már nincs meg... - ekkor befogtam a szám. Erről beszél a legkeésbé.

- Tudom. De attól még tudok harcolni. Újabb képességeket fejlesztettem ki. Szóval ne aggodj.

- De akkor is. Mi van, ha... - ekkor a fekete fal szemben lévő oldala szétnyílt és belépett rajta apám. Gyorsan én is felálltam.

- Most vissza küldelek benneteket Dave-hez. - jelentette ki nagy meglepetésünkre.

- Na jó ez fura. - szólaltam meg. - Hogy-hogy csak így elengedsz?

- Majd megtudod. Vagy inkább it maradsz halálod percéig? - mondta kissé nyugtalanúl.

- Kösz nem. Inkább kihagyom. Gyere Fortuna. - megfogtam a kezét és kivezettem magam után. Nagy meglepetésre ő sem szólelt meg, csak szúrós szemekkel figyelte Drake-et. Nem bízott benne.

- És még valami, mielött elmentek. - állt elém apám. - Taníts valamit a bátyádnak. Szerencsétlenebb, mint te.

- Ezt dicséretnek veszem. - Széles vigyorral néztem rá.

- Na jó, itt valami nagyon nem stimmel! Mit tervez már megint? - állt neki Fortuna. Eddig bírta. Ebből még baj lesz.

De Drake csak motyogott valamit és már ott sem voltunk.

***

*PT szemszöge*

Nem tudtam mit mondani ezek után Lexy-nek. Olyan furán éreztem magam. Nem is tudom, miért csináltam ezt az egészet. Csak annyira örültem és....... áááááááááá......

Ő sem mondott semmit. Csak bámúlt rám furán, majd mikor meg akart szólalni elrohantam. Lehet nagy hiba volt megtenni.

Ááááá...nem tudom mit csináljak. Miért motoszkál bennem az a fura érzés.

- Szóval itt bújkálsz! - talált meg Lexy. Már mentem is volna tovább, de vissza rántott. - Ne menekülj előlem! - nem bírtam megszólalni. - Szóval az elöbbiről...

- Felejtsd el! - vágtam közbe.

- Mi? Mért? - nézett rám értetlenül.

- Mert.....mert... - egyre hevesebben vert a szívem. Nem bírtam kimondani amit akartam. - mert csak felejsd el....

- Na jó velem ne szórakozz!

- Én nem, csak.... áááááá... - nem bírtam semmi értelmeset kinyögni.

Hírtelen a közvetlen melettem lévő fába öklözött, ami repült jó pár métert arrább. Ha pár centivel arrább talál, akkor már lehet nem is lenne fejem. Az öklei zölden kezdtek lángolni. Hogy lehet már most ilyen nagy ereje, hiszen kb fél órája szívtak ki belőle mindent.

- Hallgatlak. - mondta egyre ingerültebben. - Én itt többször is megmentem az életed, meg minden...saját életemet kockára teszem! Te meg itt hisztizel és össze vissza dadogsz! Írtó idegesítő. Mondj már valamit!

- Én...csak...talán nem kelett volna...

- Inkább ne folytasd. Nem akarom hallani! - egyre szaporábban vette a levegőt. Érezhető volt róla a feszültség. Már a szeme is elkezdett zölden világítani. Majd csak bámúlt még egy darabig, majd hátat fordított és elrepült.

Hát ezt jól elintéztem. Életem legnagyobb hülyeségét követtem el. Szép munka. Bárcsak hagyott volna meghalni.

Ááááá...mostmár semmit sem értek!

- Héééé... bátyó hiányoztam? - kiabálta egy hang mögülem. Természetesen Max volt az. Ő meg, hogy kerül ide?

- Te meg mit keresel itt?

- Hosszú. Vagyis nem annyira. Apa csak úgy elengedett. - vonta meg a vállát.

- Ami még mindig fura. Valamiben bisztos mesterkedik. - csatlakozott Fortuna.

- Az most nem számít. Szabadok vagyunk. És itt mi történt addig?

- Háááttt...megtámadtak vagy 30-40-en. Levertük Lexy-vel mindet. Aztán megküzdöttem Drake-kel. És....

- Várjál... és hogy élted túl? Egyszerűen képtelenség!

- Nekem is csak mázlim volt.  De ez most mindegy. Mostmár nyugtunk lesz.

- Öööö...ok. De muszály lesz részletesen elmesélned mindent!

- Ha a kíváncsiság tudna ölni, már rég halott lennél. - mondtam mit sem törödve az egészel és elindúltam valamerre. Persze ők egyből követtek.

- És hol van Lexy? - kérdezte Max.

- Majd jön. - mondtam és éles fájdalom hasított a melkhasamba. De nem olyan igazi fájdalom, hanem olyan ami a lelkemet roncsolja. Fájt amit mondtam neki...

- Oké. - mondta Max. - Amugy Drake szerint sokkal roszabbúl harcolsz, mint én. Esetleg benne lennél egy kis edzésben amíg vissza nem jön?

Na jó ez már idegesít. Még hogy roszabbúl harcolok, mint ez a taknyos kölyök. Na nem. Azért is megmutatom neki mit tudok. És az újonnan szerzett képességemet.

- Rendben. De többé meg ne halljam, hogy jobb vagy nálam!