Az ismeretlen harcos

27. Fejezet

Csak ott feküdt a földön a vérben...nem mozdúlt...nem...nem lehet...nem érhet így véget...nem végezheti így. Ő egy igen erős lány. Ennyitől nem halhat meg...képtelenség!!!

Csak ott ültem...nem tudtam megmozdúlni. A varázslat miatt. De ha nem is lett volna rajtam akkor se tudtam volna, hogy mit csináljak. Csak néztem ahogy ott fekszik...

- Kelett belekötnie a dolgokba. Hmmm... - nézegette a kardját. - igen nagy erővel rendelkezett. Lehet majd jól is fog jönni. És most te jössz! - mondta gúnyosan és felemelte a kardját. Az fényleni kezdett és már csapott is le volna, mikor annyi harag és gyűlölet tört fel belőlem, hogy így még senkit se utáltam.

Nem bírtam elviselni a létezését. Kegyetlenűl, megkínozva akartam megölni. 1000-szer annyit szenvedjen, mint amennyit az elöbb Lexy.

Engem azért se fog ilyen könnyen elintézni!!!

- Nézd mit tettél!!! - ordítottam rá teli torokból.

Annyíra nagy erőt gyűjtöttem össze magamban, nem érdekelt a kockázat. Már semmi nem érdekelt, csak hogy holtan lássam. Éreztem, ahogy a testem minden porcikáját átjárja az erő. Éreztem, hogy annak a varázslatnak, amely fogva tartott, korlátozta mozgásom, most egyre jobban oldódik fel.

Drake félúton megállt és csak nézte mi történik, majd az elő idézett kardja semmivé foszlott, helyette egy győzedelmes arckifejezés ült ki az arcára.

- Na végre! Jó fiú, gyere csak! - Nézett elégedett, őrült tekintetével rám.

Annyira elegem van ebből. Ahogy néz rám. A tekintetéből kiolvasható, hogy tele van magabiztossággal, és lenézi az én képességeimet. Mintha, még fényévekkel előttem járna. Elérhetetlen... Mire készül ez! Mintha még mindig az ő kedve szerint történne minden. Ez csak jobban idegesít!

Már alig bírok rendesen gondolkodni. Megint kezdi elborítani az agyam az a végtelen düh. Nem akarom, hogy most is hatalmába kerítsen! Most én akarom irányítani a saját erőm! Nem uralkodhat feletettem! Ha megint ez történne akkor már is veszítenék. Akkor már egy csepnyi esélyem se lenne.

Egyre jobban fáj a fejem. Alig bírok koncentrálni. És az az érzés se hagy nyugodni, mintha a saját erőm egy élő alakot öltött volna, és mögöttem vár, közben azt sugja folyton, hogy "Mostmár minden rendben lesz. Had vegyem át az irányítást. Én elintézem a piszkos munkát. Csak add át a tested!".

Régebben szivesen adtam ennek az érzésnek. Akkoriban még máshogy voltak a dolgok. Nem tartottam fontosnak mit miért csinálok. Ha meghallt pár lény az engem nem érdekelt. Több 100 ártatlan áldozat vesztette életét miattam! És még csak most értettem meg ennek az egésznek az értelmetlenségét. Még csak most nyílt fel a szemem.  Most jöttem rá, mekkora hiba volt, minden amit eddig tettem.

Többé nem akarok engedni ennek az érzésnek. Ha kell megküzdök a saját erőmmel! De többé nem fogok tudatomon kívűl cselekedni. Ha szenvednem kell, szenvedek érte!

"Hadd vegyem át az irányítást. Nélkülem nincs esélyed! Te nem is tudod használni, vagy esetleg kordában tartani ezt a töménytelen erőt! Mind el fog veszni miattad!" mondja a hang egyre erőteljesebben. "Had irányítsak én! Én tudom mit kell tenni! Bízz bennem, mint eddig mindig!" Lassacskán már ordította a fülembe. Na azt lesheted! Többé nem játszadozol velem! Válaszoltam vissza a hangna, amely süvítve eltünt. Hmm...ez túl könnyű volt.

Lassan kezdtem felemelkedni. De az az erő, még mindig húzott volna lefele. De már erősebb voltam. Hírtelen felemelkedtem és kitőrtem alóla. A hatalmas nagy energia alakot öltött körülöttem. Egy vörösesen izzó óriási sárkányra hasonlított, amely töménytelen energiából volt. Majd körülöttem egy burkot alkotott, és hírtelen szétoszlott minden irányba. A hatalmas energia löket még Drake-et is hátrább kényszerítette.