Az ismeretlen harcos

35. Fejezet

Nem sokáig mardtunk a fényes parádén. Én mindenáron szabadúlni akartam onnan. Nem bírom a sok lény közelségét és itt volt ám tömegnyomor.

Nem sokat voltam ilyesmiken. Talán mikor még nagyon kicsi voltam, de arra se nagyon emlékszem. Mindig csak a fények maradtak meg. Meg a tüzijáték természetesen. Ezt az egyet mindig is szerettem nézni. Olyan elbűvölő volt, mágikus, mintha nem is a föld része lenne, nem egy találmány, hanem valami más, sokkal több. Még most sem tudom mit is takar az a más. Hát remélhetőleg rájövök egyszer.

Mindenesetre az itt lévő ünnep más, mint azon a világon ahol felnöttem. Vagyis itt más hangulat. Kellemesebb. Ugyértve nem az a megszokott unalmas ünnepség ahol játék meg kajás standok állnak és csalogatnak, hogy gyere vedd még ezt is meg, meg azt is. Próbáld újra még hátha nyersz. Aztán meg azon veszed észre magad, hogy egy árva fityinged sincs arra amit igazán ki akartál próbálni! Persze itt is előfordúlt 1-2 olyasmi, nem tagadom, de nem erről szólt. Itt inkább az volt a cél, hogy együtt szórakozzanak az itt lévők. Hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Rengeteg program volt és mindenki megtalálhatta a maga kedvére valót. Kivéve én. Engem az ilyenek nem kötnek le. Lassan fel kéne tennem a kérdést, hogy van-e valamilyen dolog ami leköt? Nem sok dolgot tudtam kipróbálni életemben. Csak a harcnak éltem. Egy valami azért érdekel, és az a mágia. Az erő. Sose mesélt nekem senki róla. A világ ahonnan jöttem ott nem sokan voltak képesek olyan dolgokra, mint én, de itt. Itt szinte bárki képes lenne. Amióta ide jöttem úgy érzem megtaláltam a helyet ahová igazán tartozom. Mintha tényleg ez lenne a hely amit otthonomnak nevezhetek.

Egyre kíjebb sétáltunk az ünnepségről, és egyre veljebb a falu kihaltabb területére. Itt már sokkal hűvösebb volt és nagy a sötétség. Az utak fáklyákkal voltak kirakva, de nem tűz égett benne, hanem valami fehér láng, ami elég különleges hangulatot adott.

Melettem pedig Lexy csámcsogott valami kékes trutyis valamit ami hasonló volt a vattacukorhoz, csak mégis más. Undorítobb. De ugylátom izlik neki. Hát ha ő megbírja azt enni. Valami srác vette neki ajándékba, aztán randira is hívta, míg egy óriási nagy pofonnal repült át a falu másik felébe. Komolyan ezt már sértetlenűl nem úszhatta meg.

- Kérsz? - kérdezte és felém nyújtotta azt a trutyit.

- Fujjj...vidd innen ezt a vackot!

- Ez finom! Amugyis ez warelin.

- Akkor sem kostolom meg.

- Nekem mindegy. Legalább több jut nekem.

Ekkor durrogások halattszottak mögülünk. Mindketten meglepetten hátra néztünk és az a látvány ami fogadott egyszerűen eszméletlen volt! Mondanám, hogy tüzijáték, de 1000-szer jobb! Saját energiából volt fellövelve színes állat képek. Mozogtak, szaladgáltak az égen, majd elhalványodtak és darabokra hulottak. Teljesen elképedve néztem, hogy ezt hogy csinálják.

- Lelki állatok. - mondta Lexy. - Olyan szépek. - mondta, majd a levegőbe emelte a karját amiből egy vakító fénycsóva után egy zölden ragyogó sárkány forma jelent meg a többi állat mellett, de ez túl ragyogta a többit, sőt nagyobb is volt tőlük. - Te jösz! - mosolygott rám.

- Nem tudom, hogy kell. - mondtam. - Amugyis minek?

- Ezzel mutatsz tiszteletet az őseid iránt. Te még erről sem tudsz?

- Nem. Amugy se tudom, hogy kik az őseim. Minek mutassak tiszteletet?

- Ajjj...csak csináld! Ne akadékoskodj! - mondta és a karom az égbe emelte.

- És most?

- Koncentrálj! Hunyd le a szemed és próbáld megkeresni magadban a lelki állatod. Ez minden erőd forrása, szóval nem lesz nagy dolog. Ezután csak annyi a dolgod, hogy engedd ki magadból.

- Muszály? - Kérdeztem, mert nem tartottam jó ötletnek. Kezdjük ott, hogy nem tudom kontrolálni az erős, és ha ez a lelki állat az erőm forrása akkor nem hiszem, hogy jóban vagyok vele.

- Muszály! Hajrá! - elengedte a karom.

Na jó. Egy próbát azért megér. Koncentráltam. Mélyen magamba néztem. Először nem éreztem, vagy láttam semmit. Majd megéreztem. Erősebben szorítottam össze a szemem. AMit láttam nem tetszett.

- Na?

- Inkább nem. Nem lenne jó vége. Hidd el.

- Pedig jó lett volna látni. - nézett az ég felé elkomolyodva. - Na mindegy. Jó volt itt, de lassan induljunk vissza. Már biztos sokallanak.

- Az lehet. - mondtam. - De... valamit még elötte meg akartam tenni... - közelebb léptem hozzám. - Én...

De mint mindig valami megakadályozott a mondandómban. Mivel valami nekem ütközött ajtóstúl és feldöntött.

- Mi a fene? - ordítottam fel és próbáltam lelökni magamról, és az a valaki nagy csattanással esett le rólam.

- Jól vagytok? - jött oda hozzánk Lexy és felsegített engem is meg az idegent.

- Ez meg mi volt? - Kérdeztem ingerülten.

- Ja, hát bocs. Nem direkt volt. - válaszolta az idegen.

- Hogy nem direkt? - ragadtam meg a ruhájánál fogva. Ekkor figyeltem meg jobban hogyan is néz ki. Egy fekete, fehér farkas srác volt, kék szemekkel. A kisugárzása meg hasonló volt, mint a daimoon-omnak. Magasságra pedig nem sokkal volt alacsonyabb nálam, kb akkora volt, mint Lexy.

- Itt meg mi folyik? - rohant oda hozzánk egy farkas lány is.  Ő egy szükre farkas volt, vörös szemekkel és barnás vöröses, vállig érő hajjal. És hát eléggé alacsony volt hozzánk képest.

Amíg a lányra figyeltem addig a srác pofán vert és már ott sem volt. Mire újra felnéztem - a fájdalomtól kissé kábultan és vérző orral - , már a lány mellett termett.

- Darabokla szedlek az biztos! - Kiabáltam rá.

- Nyugi van. Hallod csak véletlen volt. - mondta Lexy. - Hagyd őket elmenni.

- Azt már biztos nem. Betörte az orrom!

- Dehát úgyis beforr nemsokára.

- Nem érdekel! Felidegesített! - Meg is indúltam feléjük. De a lány egy íjat idézett meg a kezéből és rám szegezte.

- Ott maradsz vagy keresztűl lőlek! - mondta és már egy nyilat és elő idézett.

- Na persze pont tőled kell félnem. - Mentem tovább előre. De már lőtte is ki a nyilat. Épp hogy ki tudtam térni előle az utolsó pillanatban. Jól céloz.

- Hagyd. Majd én elintézem. - Mondta a srác a lánynak.

- Hát, de nem érzed milyen erős? Egyedül nincs esélyed.  - mondta a lány. - És már megint te kevertél bajba!

- Hogy én? Ő kezdte!

- Na jó, akkor most befogjátok és mindketten kiáltok ellenem! - kiáltottam rájuk.

- Na ezt jól megcsináltad. - mondta lány és harci készültségbe állt.

Na végre. Most legalább kitombolhatom magam és megmutathatom mit sajátítottam el a napok folyamán. Ugyanis egy nemcsak egy új képességre tettem szert, hanem el is sajátítottam valami egészen különlegeset. Felkészültem a támadásra, de Lexy vissza rántott és hátra fordított.

- Mi a...

- Oda nézz! - mutatott az ünnepség irányába. Ekkor halottam meg a sikoltásokat is amelyek onnan jöttek. - Az ott nem a te daimoon-od?

- Mit keres itt? - na most mit tegyek. Vagy megölöm őket, vagy azért a kis vakarcsért megyek. Ajjj... - Most megúsztátok. - mondtam és elrohantam a daimoon irányába.