Az ismeretlen harcos

26. Fejezet

A hatalmas szél ami hírtelen feltámadt, össze-vissza cibálta Drake köpenyét. De látszólag nem törődött vele. Mintha ez neki csak egy kis szél löket lenne.

Én is csak ott áltam mozdulatlanúl. Próbáltam úgy tenni, mintha meg sem érezném. Lássa, nem félek tőle és a hatalmas energiájától.

Lexy kicsit hátrább lépett és a szemét takarta, nehogy bele menjen a por.

- Szóval megérezted, hogy itt vagyok, és hogy pont én vagyok itt. Mások nem nagyon képesek erre. - mondta köszönés képpen, komoly arcal. Majd közeledni kezdett. - Ügyes voltál, hogy túlélted azt a kis csapatot amit rád küldtem. Nem gondoltam volna, hogy az utobbi időben ennyit fejlődtél. -rezzenéstelen komoly tekintettel mondta, majd elém állt. Magasságra csak pár centivel lehetett nagyobb, mint én. És csak úgy sugárzott belőle a hatalmas erő.

Nem szóltam semmit. Csak nézett rám, majd a vállam fölött átnézett. Meglátta Lexy-t és már emelte is fel szépen lassan a kezét. De én megéreztem, hogy mit akar és félúton elkaptam a kezét és az oldalamon lévő kardot (melyet Fortuna házából szereztem) a torkához szegeztem.

- Ne merészeld bántani! - ordítottam rá.

- Nocsak. Szóval ezt is megérezted. Jól van. Nem bántom. De akkor menjen innen! Csak veled van dolgom.

Gyorsan hátra pillantottam Lexy-re akinek a nézéséből kiderűlt, hogy esze ágában sincs elmenni.

- Menj! - mondtam neki.

- Dehogyis! Itt nem hagylak ezzel! - mondta.

- Menj már! Jobban teszed, ha szótfogadsz neki! - mostmár kiáltottam rá. Tudtam, hogyha nem megy akkor vége. És nem akartam, hogy baja essen. De Lexy csak a fejét rázta.

- Ha nem akkor nem! - mondta Drake könnyeden, majd amikor vissza néztem, már a másik keze az ég felé nyúlt, majd mutató úját behajlította. Ezt egy fájdalmas sikoltás követte Lexy-től.

Mikor oda néztem, láttam, hogy valami fehéren világító dolog siklik át a vállán, majd ömleni kezd a vére.

- Nem megmondtam, hogy ne bátsd!!! Őt hagyd ki ebből!!! - erősebben szorítottam a torkához a kardot, de meg se rezzent.

- Nem akart el menni. A halgatózásnak pedig ez a büntetése. Most pedig vagy elkotródik, vagy megölöm! - mondta.

- Lexy menj! Sosem bocsátom meg neked, ha most megöleted magad! - mondtam még mérgesebben, de kérlelően.

Neki viszont már nem kellett mégegyszer mondani. Elrepült. Csak a földre hulló vércsepjei jelezték, hogy merre megy.

- Szóval mkt akarsz? - kérdeztem.

- Ejnye. Kardal nekem szegezve kell fogadni rég nem látott apádat? Örülj, hogy személyesen jöttem el.

- Nekem te nem vagy senkim! És sosem leszel!

- Ejnye. Pedig én itt meg is dicsértelek. - mondta lágyabban. - Na jó akkor térjünk a tárgyra. - mondta és egy csettintéssel mögöttem termett. Ez ám a gyorsaság. - Szóval. Szeretném, hogy csatlakozz hozzánk.

- Azt várhatod! Nem fogom hagyni, hogy parancsolgass nekem!

- Jó. Akkor mondom másképp. Kötelező csatlakoznod! Ha nem akkor itt és most megöllek. Vége van a játszadozásnak! - mondta kicsit ingerültebben, de még mindig türtőztette magát.

- Már mondtam, NEM! Add vissza Max-ot! Csak ennyit akarok. Vagy én öllek meg!

- Látom, jól kijössz a testvéreddel. Ez jó. De csak akkor engedem el, ha velem jössz és mint parancsnok elfoglalod hejed. Figyelj. Ugyanag a célunk. Te is gyűlölöd ezt a világot, mint én. Elfogjuk pusztítani. És a többit is. Majd megalakítjuk a számunkra kedvezőt. Ebben kell a te segítséged. Meg erősebbé is válhatnál melettem. Hidd el. Amit most használsz erődnek csak egy kis töredéke. Semmit sem tudsz az igazi hatalmadról!

- Dehogynem tudom! Mindig is tudtam! Direkt nem használtam sose az egészet! Felemésztene teljesen. Tudom milyen hatásokkal járna. Főleg, ha nem tudom kordában tartani! Te egy igazi vad állatot akarsz kiszabadítani belőlem! Csak az erőm kell neked a célodhoz. És a végén ugyse fogsz osztozni senkivel!

- Miből gondolod? - sejtelmes vigyor ült ki az arcára.

- Onnan, hogy... - és ami ez után jött, nem akartam hinni ennek. De ez az igazság. - Én is ezt tettem volna. - mondtam elhalkulva.

- Na látod. Köztünk a helyed! - mondta önelégült mosollyal.

- Nem! Én nem leszek olyan, mint te!!! - mondtam és rá robtottam.

Akárhogy próbáltam megsebesíteni, minden elől kitért. Nem támadott vissza. Sebre rakott kézzel állt, és tért ki a csapásaim elöl. Majd egy idő után megszólalt.

- Nem unod még? Ugyse tudsz megsebezni hiába próbálod.

- Nem érdekel! Akkor is megöllek akármibe kerül!

- De nagy a szád. Akkor ezt védd ki! - előre nyújtotta a kezét és egy hatalmas szél lökettel hátra lökött egyenesen neki a sziklának, ami darabokra esett, én pedig a földön szenvedtem.

Ezután egy mozdulattal elöttem termett és hozzáért a homlokomhoz. Ezután minden végtagom sibbadni kezdett és többet nem bírtam mozogni.

- Látod. Sehol sem jársz hozzám képest. Kár ezt a nagy erőt veszni hagyni. Most pedig búcsúzz az életedtől! - a kezében egy fehéren világító kard jelent meg és már készült belém vágni.

Ahogy a közelembe ért a kard, máris éreztem, hogy szívja az erőm. Szóval el akarja venni tőlem és méghozzá meg is öl. Én pedig ellenkezni se tudok, mert akárhogy próbálok mozogni, nem megy. Egyszerűen NEM MEGY!

Most megint meghalok. Még nem lehet! Nem lehet megint. Nem akarok vissza kerülni. Erősebbé kell még válnom. Nem halhatok meg csak így egyszerűen. Ez nevetséges. Nem lehetek ennyire gyenge! Majd épp belém vágta volna a karját, mikor hírtelen elém állt valaki, elálva a kard útját, ami átszúrta.

Ez nem lehet...alig bírtam felfogni mi történt. Lexy volt az. Megmentett. Megint... De most az életét áldozta fel. Ez nem lehet...

Csak néztem ahogy ott áll elöttem, kicsit megrogyott, de ott állt. Nem engedte, hogy a közelembe férhessen Drake vagy a kardja. Majd hátra fordúlt, rám mosolygott és össze esett...holtan.