I hate you i love you *Átírás Alatt!!*

31. rész Nem ezt akartam!

Stella szemszöge

-SAM!!!-
Síkítottam amint meghallottam a törés hangokat és a síkítozást meg az ordibálás. Úristen!

Én nem ezt akartam. Én...én....csak nagyon rosszul esett hogy inkább Thomast engedi közel magához nem pedig engem. Rendben én megértem hogy ez nagy trauma számára de ilyenkor az a természetes hogy a legjobb barátnőjével beszéli meg az ilyeneket nem?

-FIÚK!!!!-
Szaladtam le a lépcsőn ordítva. Azonnal felém kapták fejüket és mikor meglátták arckifejezésem felpattantak és mellém siettek.

-Sam....és...tör.....sikítás!-
Mondtam hevesen véve a levegőt miközben vadul mutogattam és könnyeim utat törtek maguknak.

A fiúk megértettek valamennyire és azonnal rohantak fel a lépcsőre engem arrébb lökve. A könnyeimet törölgetve szaladtam utánuk.

-Sam nyisd ki!-
Próbálta nyitogatni testvérem az ajtót de az be volt zárva. Ki gondolta volna?!

Thomas arrébb lökte Jack-et és dörömbölni kezdett az ajtón. Félve szorítottam magamhoz testvéremet aki szorosan átölelt.

-Sosem bocsátom meg magamnak ha történik vele valami!-
Zokogtam a mellkasába mire ő mégszorosabban fogott.

-SAM NE CSINÁLJ SEMMIT!!-
Ordította Thomas mikor már nem hallottunk törés hangokat csak keserves zokogást.

-Vigyázzotok!-
Lökött minket arrébb tesóm barátja és hátrébb ment majd a széles vállával sikeresen betörte a barna ajtót.

A látvány ami bent fogadott lélegzet elállító volt. A földön cserép és üveg darabok százai hevertek. Az ágy nemű széttépve volt ledobva az ágy mellé.

Az egyik sarokban megpillantottam valamit.
Egy képet.
Odaszaladtam és kiszedtem az üvegdarabokból. Egy kép amin mindhárman rajta vagyunk. Zokogva szorítottam melkasomhoz.

Thomas szemszöge

Sikerült betörnöm az ajtót de ami bent fogadott az egyszerűen hihetetlen volt.

Ezer darab törött üveg és porcelán. Széttépett ágynemű.
Mintha hurrikán szántott volna végig a szobán.

Ijjedten kapkodtam a fejem tekintetemmel Sam-et keresve de sehol sem találtam.

Megakadt a szemem a fürdő ajtón aminek az ajtaja félig volt nyitva.

Beszaladtam de ami oda bent fogadott arra egyáltalán nem számítottam. Szívem kihagyott egy ütemet miközben zokogva borultam a lány mellé akit szerettem. Mert igen. Most már tudom hogy szeretem.

-STELLA!!!!-
Ordítottam torkom szakadtából mire az említett személy beszaladt de a látvány őt is sújtotta. Zokogva borult legjobb barátnője véráztatta, eszméletlen testére.

-JACK HÍVD A MENTŐKET!!!-
Ordítottam ahogy a torkomon kifért miközben szerelmem sápadt arcát simogattam.
Megnéztem a pulzusát ami rettentően gyenge volt.
Rengeteg vért vesztett.

Pár percel később egy szirénázó mentő parkolt le a ház előtt. A mentősök rohantak fel és arrébb löktek hogy meg tudják vizsgálni.

-Ha nem sietünk elveszítjük!!-
Mondta az egyik ősz mentős a másiknak aki bólintott és felkapta az ölébe a lányt akit mindennél jobban szeretek.

Lefutottak vele a lépcsőn én és a testvérpár pedig utánuk.

-Egy valaki jöhet!-
Mondta a mentős miközben a kollégája ráfektette Sam-et egy hordágyra és különböző műszereket kötött rá.

-Én megyek!-
Mondtam és már be is ültem mellé a mentőbe. Stella gyilkos pillantásokkal jutalmazott amit meg is értettem. De Jack megnyugtatta hogy ők bejönnek utánunk kocsival.

Tíz perc múlva meg is érkeztünk. Végig simogattam az arcát és sírva könyörögtem neki hogy ne hagyjon itt. A mentős aki mellettem ült megértő pillantásokat küldött felém de nem érdekelt.

Mikor meg érkeztünk rengeteg ember és orvos várt minket. Áttették egy másik hordágyra és már rohantak is a műtőbe miközben az állapotáról magyaráztak. Zokogva szaladtam utánuk és fogtam a szinte élettelen kezét a szerelmemnek.

🔹🔹🔹2 órával később🔹🔹🔹

Itt ülünk vagyis az én esetemben járkálunk a műtő előtt ahova Sam-et vitték két órával ezelőtt. Mi az Istent csinálnak eddig?!

-Mit csinálnak már?!-
Túrtam bele idegesen hajamba.
Jack és Stell a székeken ültek de ők is olyan idegesek voltak mint én.

-Minden az én hibám!-
Bámúlt maga elé Stell miközben szeméből a könnyek elkezdtek folyni.

-Na ide figyelj!-
Guggoltam le elé de ő egy pillantásra sem méltatott.
-Senki hibája! Előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna. Gondolj bele milyen fájdalmat élhet át! Hidd el én sem cselekedtem volna másképp!-
Mondtam neki könnyes szemmel és csak egy hajszál választott el attól hogy zokogva boruljak a testvérpár ölébe.

Monológomat egy orvos szakította félbe aki Sam kórterméből lépett ki szomorú ábrázattal.

Dámm....dámm.....dám......